2024. március 28., csütörtök
ZENTAI KÖZÖSSÉGI HÁZ

Fűben-fában orvosság

Szerda óta nagy a zsongás a zentai BeeHome Közösségi Házban, ahol ezúttal Fűben-fában orvosság címmel tartanak természettudományi foglalkozássorozatot, ahol a gyerekek elsősorban a gyógyfüvek gyűjtéséről és elkészítésükről kaphatnak fontos ismereteket.

Gere Anikó, az egyik foglalkozásvezető lapunknak elmondta, hogy a közelünkben található növények megismerésével a gyerekek remélhetőleg sokkal közelebb kerülnek a környezethez.

A foglalkozássorozat első napján a jelenlévők multimediális prezentáció által szemlélhették meg a környékünkön is fellelhető gyógynövényeket, és ismerhették meg jótékony hatásukat, majd játékos foglalkozás keretében kellett felismerniük a növényeket kinézetük, színük és szaguk alapján, utána pedig gyakorlatokat is végeztek. Így többek között sokféle gyógyhatással bíró gyömbérteát is készítettek és kóstolhattak a gyerekek. A foglalkozásvezetők arra is gondoltak, hogy ne legyenek egyhangúak ezek a gyakorlati foglalkozások, így zselészappant is készítettek maguknak a résztvevők.

Gere Anikó elmondta, hogy térségünk éghajlata kiválóan alkalmas gyógynövények termesztésére, s környezetünkben meg is találhatóak ezek a gyógyhatással bíró növények, csak arra kell ügyelnünk, hogy hol szedjük őket: forgalmas utak mellett semmiképp sem; főleg elhagyatott területeken szabad gyűjteni. Beszélgetőtársunk szerint mind többen kezdenek foglalkozni a gyógynövények saját használatra történő szedésével, és mind nagyobb az érdeklődés irántuk.

A nyár folyamán folytatódik a BeeHome foglalkozássorozata, s az őszi időszakra, egészen az év végéig is terveznek előadásokat.