2024. március 29., péntek

Fogadták az Újvidék–Dortmund Nyári Dzsesszakadémia résztvevőit

A városházán tegnap ünnepélyes fogadást szerveztek az Újvidék–Dortmund Nyári Dzsesszakadémia résztvevőinek, Dalibor Rožić művelődésügyi tanácstag látta őket vendégül.

Zeneprofesszorok és zeneakadémiai hallgatók érkeztek Németországból, a fogadáson ott voltak az eseménynek otthont adó Művelődési Központ illetékesei is. A Nyári Dzsesszakadémiát az idén nyolcadik alkalommal szervezték meg. A rendezvény Újvidék és Dortmund testvérváros közös projektuma, a művészeink közötti együttműködési, barátkozási lehetőségeket hivatott fejleszteni. A szervezésben részt vesz az Isidor Bajić Zeneiskola is. Az aktivitások a múlt héten kezdődtek, a rendezvényegyüttes záróeseménye július 21-én lesz. A közönség meghallgathatja majd azokat a szerzeményeket, amelyek az akadémia műhelymunkái során készültek. Az idén 82 zenei alkotó vett részt a munkában. A 10 német vendég, és az újvidéki zenészek mellett érkeztek Belgrádból, Zomborból, Szabadkáról, Nagybecskerekről, Versecről, Šabacról, Valjevóról, Pancsováról és Splitből is. Ma este 21 órakor a Zeppelin hajón a House Band koncertezik, a zárókoncert pedig holnap este 9 órakor kezdődik a Művelődési Központ Ifjúsági Tribünjén.