A Párhuzamok és ütközések versenyjellegű programrészben, szerdán vetítették A határ című szlovák–ukrán koprodukcióban készült alkotást. A film rendezője Peter Bebjak a tavalyi Karlovy Vary-i filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg. A palicsi filmfesztiválon az egyik szereplőt, Andrej Hrycet köszönthettük. Andrej Hryc megközelítőleg nyolcvan alkotásban szerepelt, A határ című filmről a tegnapi sajtótájékoztatón beszélt:
– A film egy nagy nemzetközi problémát feszeget: a csempészést. Térségünkben a legaktuálisabb az ember-, a benzin- és a cigarettacsempészés. Úgy vélem, hogy a falak emelése, a határok kialakítása nem túl eredményes megoldás, mert az emberek előbb-utóbb meglelik annak lehetőségét, hogy ezt kijátsszák. Szlovákia keleti része az iparosodás tekintetében nem fejlődött kellőképpen. A lakosokat nézve, megközelítőleg 25 százalékuk munkanélküli. Sokan a határon túl dolgoznak, akik pedig nem, azok csempészéssel próbálnak boldogulni. Ha megnézzük ezt a területet, szépnek tűnhet, felújított házakat láthatunk, az udvarokban új autókat, de az embereket a megélhetés foglalja le. A szlovák–ukrán határ megközelítőleg 90 kilométer hosszú, teljesen le van zárva és több száz kamerával van felszerelve. A rendőrség azt is észleli, ha egy nyúl vagy egy egér megy át. Az emberek viszont nagyon leleményesek, használják a mind újabb technológiát, drónokkal próbálkoznak, de képesek alagutakat is építeni. Emiatt gondoltuk azt, hogy érdekes lenne a csempészésről filmet forgatni. A film producere a lányom, így ezt a filmet valamelyest családi projektumként élem meg. Egyszer arról mesélt, hogy utazása során érdekes csempész-történeteket hallott, és ezek felkeltették az érdeklődését. Mondhatom, hogy az enyémet is. Azt javasoltam, készítsünk egy vígjátékot, mert sok a drámai film, és az emberek talán jobban vágynak komikusabb alkotásokra. Amikor viszont a határ menti területen elkezdtük kutatni ezt a témát, sokkal komolyabban vettük, megtudtuk, hogy emberáldozatai is vannak, és ezzel már nem bírtunk viccelődni. Végül mégis egyfajta bűnügyi dráma lett belőle – fejtette ki Andrej Hryc, majd pedig szólt a szerepéről is.
– A legtöbb filmemben negatív szereplőt játszottam, de számomra ez nem probléma, szeretem ezeket a figurákat. A határban egy rendőrt formázok meg. Gyakran hallani a rendőrökről, hogy korruptak. A tapasztalatom szerint köztük is vannak jók és rosszak egyaránt. Szerintem Szlovákiában nem megbízhatóak a rendőrök, de ez főleg a vezetőiken múlik. Ahogyan a mondás is tartja: a fejétől bűzlik a hal. A film előbemutatóját Nagymihályon tartottuk meg, ahol vámosok, rendőrök és csempészek előtt vetítettük. A megtekintése után azt mondták, hogy jó és rendben van, de a valós történéseknek csak alig tíz százalékát mutattuk be. Mivel ez egy koprodukció, Ukrajnában is tartottunk egy ilyen jellegű vetítést, és az ottani közönség is ugyanezt mondta – hallottuk Andrej Hryctől.
Ugyancsak a Párhuzamok és ütközések programrészben, de versenyen kívül vetítették az Osnove ubijanja (A gyilkolás alapjai) című szlovén–szerb koprodukcióban készült alkotást. A film a hétköznapi problémákról szól, egy apáról, aki munka nélkül marad, ezért mélyen magába zuhan, megromlik a kapcsolata a partnerével, mindennek a levét pedig a gyerekek isszák meg.
– Sajnos ez egy szokásos életkép. Habár szlovén történetről van szó, de más országokban is sokan azonosulhatnak vele. Mindenki harcol valamiféle belső „démonnal”. Az apát az keseríti el leginkább, hogy nem képes eltartani a családját – mondta Primož Vrhovec, aki a filmben épp az apát alakította.
– A film is keservesen készült el. Négy évig tartottak az előkészületei, nagyon nehezen érkeztek a támogatások, szerb támogatás nélkül nem is jött volna létre, így lett koprodukció – tette hozzá Aleš Pavlin, a film producere.
Lifka Sándor-díjasok visszaemlékezései
A tegnapi sajtótájékoztató vendége volt a 2012-es év egyik Lifka Sándor-díjasa, Zoran Simjanović zeneszerző, valamint Slobodan Šijan rendező, aki a Lifka-díjat 2016-ban kapta meg. Zoran Simjanović arról szólt, hogy akkoriban nagyon megörült a díjnak, mert ez azt jelentette, hogy a palicsi filmfesztivál a zeneszerzőkre is odafigyel:
– A zeneszerző egy kicsit olyan, mint a dramaturg. A rendezőt rá kell vezetni arra, hogy minél részletesebben mesélje el, milyen filmet készít valójában, mert ehhez igazodik majd ugyebár a zene. Persze szabadabb felfogású rendezők esetében előfordult már az is, hogy nem volt még kristálytiszta képük a filmről. Ekkor úgymond külön utakon indultunk el, de végül valahogy mégis találkozott a film és a zene – hallottuk a zeneszerzőtől, majd pedig Slobodan Šijan taglalta a Lifka-díj jelentőségét.
– Fontos ez a díj, mert kiemel alkotókat. Nem mindegy ez manapság, amikor egyre kevésbé számít az autoritás, és szinte bárki készíthet filmet vagy foglalkozhat filmkészítéssel. Ugyanakkor viszont nagyon nehéz támogatásokhoz jutni. Néhány éve hozzáfogtam, hogy Svetislav Basara regénye nyomán készítsek filmet, de még mindig nem sikerült megvalósítani – panaszkodott Slobodan Šijan.
„Könyvet kézben tartani külön élvezet”
Szintén a tegnapi sajtótájékoztatón Radoslav Zelenović fesztiváligazgató és Ilija Tatić, a fesztivál produceri teendőit végző Szabadegyetem igazgatója, bemutatták a Dodir večnosti című kiadvány kibővített verzióját. A kiadvány eredetileg a palicsi filmfesztivál 20. évére jelent meg, és a Lifka Sándor-díjasokat mutatja be. A kötet szerzője Nebojša Popović, filmkritikus, az RTS kulturális műsorának egykori szerkesztője volt, aki évekig a palicsi filmfesztivál sajtótájékoztatóit is vezette, három évvel ezelőtt viszont tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az új kiadvány az elmúlt öt év Lifka Sándor-díjasaival bővült, ezúttal Ivan Aranđelović által, aki úgy az idei, mint az elmúlt évek sajtótájékoztatóit is vezeti. Ez a kiadvány tehát egyaránt tiszteleg a Lifka-díjas filmalkotók és Nebojša Popović előtt is.
– Nem könnyű beszélni erről a könyvről, mert mindig eszembe jut Nebojša. Kiváló kolléga és nagyon jó barát volt. Sokat tett a kultúráért, ez által a könyv által pedig az európai filmvilágért. Nekem elhihetik, hogy könyvet írni nagyon nehéz. Nagy öröm számomra az is, hogy nyomtatott formában jelent meg. Könyvet kézben tartani külön élvezet. A civilizációt valójában a papír tartotta fenn, gondoljunk csak a számos dokumentumra a múltból maradt meg. Amikor ránézek erre a könyvre, mindig meghatódom. Végignézem azon filmalkotók listáját, akik a palicsi filmfesztivál fejlődő szakaszában eljöttek és bátorították a fesztivált, de még most sem hiszem el. Jó erősen meg kell csípnem magamat, hogy tudjam, nem álmodok – mondta Radoslav Zelenović, aki hozzátette, hogy reményei szerint ötévenként bővül majd a kiadvány.
Ivan Aranđelović arról szólt, hogy számára nagy kihívást jelentett elkészíteni a bővített részt:
– Főleg akkor vagyok gondban, amikor azokról az alkotókról írok, akiket kiváltképp tisztelek. Külön izgulás fog el, mert kötelességemnek érzem, hogy azt nagyon jól megírjam. Sokat tanultam Nebojšától a filmekről, az alkotókról és a sajtótájékoztatók vezetéséről is. A sajtótájékoztatóknál az a legnehezebb, hogy időhöz vannak kötve, és az én feladatom a beszédesebb kedvű vendégeket finoman leállítani. Ez nem mindig sikerül – fejtette ki Ivan.
