2024. április 18., csütörtök

A sokoldalú Munk Artúr

Topolya Község Múzeumában októberig tekinthető meg az Egy élet regénye című kiállítás

Topolya Község Múzeumában legutóbb Munk Artúr életéről és munkásságáról nyílt kiállítás, melyet Gazsó Hargita intézményvezető, múzeumpedagógus álmodott meg. A június 2-án, mindössze néhány nappal Munk Artúr születésének 132. évfordulója után megnyílt kiállítást azóta már sokan megtekintették, és október végéig megtehetik mindazok, akik még nem látták.

A kiállítás ötletéről, anyagáról, valamint látogatottságáról Gazsó Hargitát kérdeztük.

– Két évvel ezelőtt indult meg a kutatásom Munk Artúr munkássága, hagyatéka kapcsán. 2016 végén, az addigi kutatásokat bemutatva, nyílt meg A nevem Munk, Munk Artúr című tárlat a Szabadkai Városi Múzeumban. Azóta újabb hagyatékrész vált kutathatóvá a Petőfi Irodalmi Múzeumban, azaz az életrajzával, továbbá az I. világháborúval kapcsolatos adatok, így egy teljesen új, jóval nagyobb tematikát felölelő interaktív kiállítás jött létre Topolya Község Múzeumában. Kronologikusan haladunk előre a kiállításban Munk Artúr életében, tárgyakkal, fényképekkel, animációkkal, installációkkal, a Köszönöm addig is… című önéletrajzi regényének idézeteivel tűzdelve. Amikor megnyílt, két hét volt még az iskola végéig, így abban a két hétben több óvodás csoportnak, általános és középiskolás osztálynak vezettem tárlatot. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen azóta ezek a gyerekek hozzák vissza barátaikat, nagymamájukat, szüleiket, testvérüket, és mivel a legjobb marketing mindig a szájról szájra terjedő hír, amint meglátják a látogatók, hogy kinn vannak az utcán a nagy piros MUNK betűk, jönnek tárlatot nézni – hallottuk Gazsó Hargitától, aki elmondta azt is, hogy nagy csapat dolgozott a kiállításon: építészek, grafikusok, animáció- és videokészítők. Sikerült – végigkövetve Munk Artúr életét és munkásságát – mind a hét termen belül mindegyikbe egy olyan vizuális elemet tenni, amely nem hagyja lankadni a kíváncsiságot. Ilyen az óceánjáró hajó installációja, a világháborús lövészárkon való áthaladás, animációs csatajelenet, az önmagunkat megsokszorozó tüköreffektus, fiatal művészek alkotásai, a könyvfal.

Az Egy élet regénye című kiállítást megtekintve egyre több mindent tudhatnak meg Munk Artúrról, arról az emberről, akiről sajnos nem mondható el az, hogy nevét szinte mindenki ismeri. A maga korában sokoldalú embernek számított, és számítana még ma is, amellett, hogy orvos volt, és hajóorvosként rengeteget utazott, novellákat, regényeket, karcolatokat is írt. Napjainkban talán mégsem ismerik őt annyira, amennyire megérdemelné. Ezzel kapcsolatban Gazsó Hargita kifejtette:

– Számomra a mindig visszacsengő üzenet, amelyet maga Munk Artúr is leírt, az élet jó és napos oldalával való foglalkozás. Mint katonaorvos és hadifogoly, végigjárta az I. világháború bugyrait, mégis egy helyütt megállapítja, hogy mindez háttérbe szorul, hiszen az I. világháborúban ismerte meg feleségét, Elzát, és alapítottak családot. Az idősebb generáció még ismeri a nevét, a fiatalabbak pedig most ismerkednek meg a nevével a kiállítás által. A téma további elmélyülésében sokat segíthet a www.topmuz.rs oldalunk, amelyen részletesen feldolgoztuk életét és munkásságát. Mivel sokat kalandozott, nyelvtudásának és iskolázottságának köszönhetően sokat utazhatott, vele együtt bejárhatjuk a századelő New Yorkját és Párizsát, élesben, mai szóval élve online közvetít az I. világháborúból tábori újságon, naplón, regényen keresztül. Csodálatos fényképanyag maradt fenn az életéről. Köteteit olvasva rájöhetünk, száz év alatt semmit sem változott környezetünk: ugyanazok a jellemek járnak ma is körülöttünk, mint a kávématyik a Munk Artúr-i világban, csak a nevek változnak.

Azok, akik még nem látták a kiállítást, október végéig bepótolhatják ezt a lemaradást, és egy rövid időutazást tehetnek Munk Artúr korába.