2024. március 28., csütörtök

Holnap kezdődik a nagybecskereki Korzófesztivál

Nagybecskerek központjának két helyszínén, az egykori nagy áruház előtt, és a víztorony előtti téren veszi kezdetét pénteken a 8. Korzófeszt.

Négy hétvégén lesznek különféle programok, amelyekkel a fiatalokat és az időseket is szeretnék megmozgatni. Az önkormányzat támogatásával a város Turisztikai Szövetsége szervezi péntekenként és szombatonként a rendezvényeket.
Az első napon vitrázs készítésére alakítanak ki műhelyt, emellett a városi könyvtár hozzájárulásával Viorel Flora neves festőművész és barátai rajzolásra invitálják a gyerekeket. Kvízműsor is lesz minden alkalommal, amelynek során értékes utazást is nyerhetnek a versenyzők. Este 10 órakor kezdődik az Absolutno romantično együttes koncertje. Szombaton 18 órától nemezeléssel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, majd gyermekelőadást nézhet meg a közönség, a kvíz után pedig a Fenix zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt.
Az elképzelés szerint ez a rendezvénysorozat a Sörnapok bevezetőjeként szolgál. A folytatásban lesz bábelőadás, fellépnek gyermekkórusok, -tánccsoportok, és borkóstolóra is számítani lehet, a Káosz Animátorok is szórakoztatják a kicsiket, nagyokat, és a Korzófeszt szerves részeként megtartják majd a XIX. Bánáti Szorgos Kezek elnevezésű programot, amelynek során a népművészetbe nyerhetnek betekintést az érdeklődők, ezenkívül kézműves alkotásokból, kézimunkákból, süteményekből is nyílik kiállítás.