2024. április 16., kedd
MALOMFESZTIVÁL

Malmok útján alkotótáborok

Az oromi Malomfesztivál alkotótáboraiba már nincs több férőhely

Film, zene, irodalom, fotóművészet, mozgás, színészet – mintegy 85 érdeklődő tölti fel ezt a hat alkotótábort, amelyet az oromi Malomfesztivál kísérőprogramjaként szerveznek meg. Idén már ötéves a fesztivál, több program, nagyobb volumenű szervezés és több tábor várja az érdeklődőket. A táborokra a jelentkezés már lezárult, hiszen betelt a létszám.
– Több táborunk van, mint az eddigi években, ami annak is köszönhető, hogy idén egy IPA Interreg Szerbia–Magyarország határon átívelő pályázat programja kapcsán kaptunk támogatást arra, hogy a táborokat megszervezzük. Hat tábor van az idén, amelyeknek létszáma attól függően változott, hogy a tábor vezetője hány fővel szeret együtt dolgozni. A legkapósabb a fotóstáborunk volt, hiszen ezt egy angol úriember, Michael Bowring tartja majd, ami szintén kuriózum, hiszen az angol nyelvet is gyakorolhatják majd a résztvevők, angol nyelvű tanár fogja őket dokumentarista fotózásra tanítani. A fotóstábort minden évben más vezeti, idén rá esett a választás, mivel szerettem volna egy angol vezetőt, ismerem őt, a munkáit, és azt gondolom, hogy izgalmas figura – hallhattuk Szerda Zsófitól, a fesztivál egyik szervezőjétől, akit a többi táborvezetőről is kérdeztünk.
– A fiatalokkal kitöltetünk minden évben egy kérdőívet, hogy visszajelzést kapjunk a táborról. Mivel sokan szeretnének újra együtt dolgozni azokkal a tanárokkal, akikkel abban az évben, így vannak visszajáró tanáraink, például a filmes tábor esetében K. Kovács Ákos, aki Tóth Leventével fogja a filmeseket vezetni, vagy a zenetábor esetében Brestyánszki Bernadett és Dína. Egyik új táborunk az irodalmi tábor, Oláh Tamással, itt is olyan embert választottunk, akiben szakmai és baráti bizalmunk is van. A mozgástábort Molnár G. Nóra fogja vezetni, a színészetet pedig Kucsov Borisz, Mészáros Gábor és Nagyabonyi Emese. Mindig olyan személyeket választunk, akinek ismerjük a munkásságát, és mögé tudunk állni – hallhattuk Zsófitól.
– A fesztivál augusztus 16-án kezdődik, ezen a napon mutatjuk majd be a táborok eredményeit. A tábor alatt a táborozóknak minden este kísérőprogramokkal készülünk. A Malom és környéke egy különleges hely, meg tudja nyugtatni az ember év közben elfáradt idegrendszerét, lábait, kezeit. Test és lélek egyaránt fel tud itt töltődni, hiszen különleges a hely atmoszférája. Úgy gondolom, hogy csapat szempontjából is kuriózumnak számít ez a tábor. Akik itt dolgoznak a táborokban, és mögötte, hiszen fontos kihangsúlyozni, hogy a művészeti táborok mellett folyamatosan épül és szépül a fesztivál, és a szervezők is jelen vannak, nemcsak a művészeti oldaláról látnak bele a Malomba, hanem a táborozók a szemük sarkából végig követhetik azt, hogy hogyan épül fel egy fesztivál – mondta lapunknak a Malomfesztivál egyik szervezője.