2024. április 20., szombat

Mindössze egy nyertes pályázat

Adán kevés fiatal házaspár pályázott a lakás- és házvásárlási támogatásra

Ada község önkormányzata a közelmúltban pályázatot írt ki fiatal házaspárok és élettársi kapcsolatban élő párok számára vissza nem térítendő támogatás folyósítására családi ház vagy lakás vásárlásához.

Fotó: Csincsik Zsolt

Fotó: Csincsik Zsolt

A pályázat keretösszege 10 millió dinár volt, amelyből egy-egy házaspár legfeljebb 5000 eurónak megfelelő dinárértékű támogatáshoz juthatott. A pályázat révén a helyi önkormányzat legalább 16 házaspárnak szeretett volna nyújtani vissza nem térítendő támogatást, de végül mindössze egy nyertes pályázó lett. Bilicki Zoltán adai polgármester szerint a családok érdeklődése messze elmaradt a várakozásoktól:

– A lakásvásárlási pályázatnál lejárt a határidő. Hét-nyolc érdeklődő pályázónk volt, akik közül egy család teljesítette a kért feltételeket. Gyakorlatilag egy nyertes pályázónk van, ami nagyon alulmúlta a várakozásaimat – közölte Bilicki Zoltán. – Azt hittem, hogy az adai vállalatok is komolyabban bekapcsolódnak a projektumba. Az önkormányzat körlevelet intézett hozzájuk, és arra számítottunk, hogy ők is hatni tudnak azokra az alkalmazottakra, akik más községekből utaznak hozzánk, hogy esetleg ide költözzenek. Ez sajnos nem így történt. Valószínű, hogy az önkormányzat is hibázott abban, hogy a szükségesnél kisebb összegben szabta meg az egy-egy párnak odaítélhető támogatást. Tehát az is egy következtetés lehet, hogy az 5000 euró nem elegendő arra, hogy valaki tizenöt évre idekösse magát. Lehet, hogy ezt az összeget is növelnünk kell majd az elkövetkezőkben, vagy pedig más módot találni az itt maradás ösztönzésére, de ezt majd megtárgyalja a községi tanács. A lakosság a következő évi költségvetés elfogadásánál látni fogja, hogy milyen döntés született, vagyis melyik az a program, amelyet ezután majd finanszírozunk, hogy segítsük a szülőföldön maradást – közölte a polgármester.

Bilicki Zoltán hozzátette: korábban azt nyilatkozta, hogy mindenféleképpen szeretné, ha több éven át meghirdetnék a lakás- és házvásárlási pályázatot, mert ez csak akkor tud igazán eredményes lenni. Viszont a pályázat jelenlegi eredménye olyan szinten elmaradt a várakozásoktól, hogy a továbbiakban számára is kérdésessé vált a projektum folytatása.