2024. március 29., péntek

Felkészülés az itthoni továbbtanulásra

Több mint nyolcvan harmadikos középiskolás diák vesz részt az MNT szerb nyelvi felzárkóztató képzésén az újvidéki Európa Kollégiumban
A nyelvtanulás mellett a kollégiumi élettel és Újvidékkel is ismerkednek a részvevők

A nyelvtanulás mellett a kollégiumi élettel és Újvidékkel is ismerkednek a részvevők

Befejező szakaszához ért a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett szerb nyelvi felzárkóztató képzés, amelyre Vajdaság egész területéről jelentkeztek a magyar nyelven tanuló harmadikos középiskolai diákok. Tegnap nyolcvanhárman jelentek meg az újvidéki Európa Kollégiumban, ahol a hetet töltik intenzív nyelvtanulás, és egyéb színes programok mellett. A fiatalokat a kollégium munkatársain kívül Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke fogadta és köszöntötte.
Ezt megelőzően az elmúlt két hétben, július 2–13. között öt helyszínen, Szabadkán, Topolyán, Zentán, Magyarkanizsán és Temerinben több mint száz diák részvételével került sor a szerb nyelvi képzés első részére, majd az előttünk álló héten, 20-áig a képzés résztvevői egy ötnapos intenzív oktatásban részesülnek. A képzés utolsó szakaszában több mint nyolcvanan vesznek részt, akiknek alkalmuk lesz megismerkedni a kollégiumi élettel és a tartományi székvárossal is.

– A negyvenórás, kéthetes képzés után a további egy hetes, igazán intenzív zárószakasz reményeink szerint meg fogja erősíteni a már elsajátított tudást, és lehetővé teszi, hogy a képzésben részesülők felkészültnek érezzék magukat az itthoni továbbtanulásra – mondta a tanulókat üdvözölve Jerasz Anikó. Mint kifejtette, az MNT 2011 óta szervez a vajdasági magyar fiatalok számára felzárkóztató programokat, amely időközben átalakult. 2014 óta a középiskolák harmadik osztályosait szólítják meg, és immár három éve az Európa Kollégium ad otthont a nyári szünidei továbbképzés zárórészének. Az oktatást a közeli József Attila Általános Iskolában bonyolítják le hétfőtől péntekig délelőtt és délután, az esti programokat pedig a kollégiumban tartják meg.
– A felzárkóztató képzés újvidéki zárószakasza – nem titkoltan – azt a célt is szolgálja, hogy a középiskolai tanulmányaik végéhez közeledő fiatalok megismerjék az egyetemi várost, ezt a csodaszép kollégiumot, és itt, Szerbiában tanuljanak tovább. Ehhez ösztöndíj is párosul, 90–150 eurónyi összegben, amivel talán sokan neki mernek vágni a több éves tanulmányaiknak – szögezte le az MNT végrehajtó bizottsági elnöke, arra buzdítva a fiatalokat, hogy bátran vállalják a kihívásokat – legyenek azok akár nyelvi eredetűek is –, és mindenképp folytassák tanulmányaikat az egyetemen is. Mint hangsúlyozta, a képzés az anyaországi Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.
A képzést a niši Biznis Akademija intézménnyel közösen szervezi az MNT, melynek igazgatója, Dragana Lilić is köszöntötte a fiatalokat. Hangsúlyozta, hogy az együttműködés négy éve tart, az eddigi tapasztalatokra építve igyekeztek idén is változatos, érdekes programmal megragadni a fiatalok figyelmet, és olyan tankönyvet párosítani hozzá, ami segíti őket a szerb nyelvi tudásuk elmélyítésében.
Varga Viktória (Királyhalom) és Bicskei Mirabella (Orom) a szabadkai Egészségügyi Középiskola növendékei mindezt megerősítve nyilatkoztak lapunknak. Olyan környezetből érkeztek, ahol az utcán nemigen tanulnak meg a gyerekek szerbül. Mint mondták, az iskolában sajnos nem sok hasznosítható tudást kaptak, ez a tanfolyam azonban a konverzációra épül, s úgy érzik, ily módon valóban megalapozhatják a nyelvi boldogulásukat.
– Nagy szükségünk van a szerbtudásra, ha Szerbiában akarunk élni, már pedig mi itt képzeljük el a jövőnket – mondták.
Sabina Jelačić, a szabadkai Egészségügyi Középiskola tanára többedmagával vállalta a háromhetes oktatást, és elégedett az eddigi eredménnyel.
– Harmadik éve vagyok itt, a haladó csoporttal dolgozom, ami azt jelenti, hogy a kommunikációval foglalkozunk. Az a benyomásom, hogy segít a tanulóknak, haladnak. Az iskolában sajnos nem lehet megtanulni a nyelvet, mert ott klasszikus módszerekkel dolgoznak, ha a gyerekeket aktivizáljuk, akkor tényleg jó eredményeket érnek el. Minden attól függ, hogy a tanár hogyan motiválja a gyerekeket, milyen témákat vet fel, hogy fel szabaduljanak és ne féljenek megszólalni. Ha ez sikerül, még azok is szívesen bekapcsolódnak a munkába, akiknek nehezebben megy a kommunikáció. Itt olyan gyerekek vannak, akik valóban meg akarnak tanulni szerbül, mert itt akarnak maradni, és ez nekik fontos. Meggyőződésem, hogy tudásukon sokat lendít ez a három hét. A korábbi években többen mondták hazainduláskor, hogy „jaj, most vissza kell állítsam magam a magyar nyelvre”. Ez azt bizonyítja, hogy hasznos a felzárkóztató képzés.