2024. április 20., szombat

Aranyszombat az óbecsei Tisza-parton

Az óbecsei Šaran Sporthorgász-egyesület szervezésében szombaton tartották meg a hagyományos Tiszai Aranybogrács halászléfőző versenyt és a Tiszai Arany Kuttyogatót.

A jó időjárás sok kóstolót is kicsalogatott a Tiszára

A jó időjárás sok kóstolót is kicsalogatott a Tiszára

Ez utóbbi megmérettetést a délelőtti órákban tartották meg, 10 város 13 csapatának részvételével. A szervezők elmondása szerint a hirtelen vízállásváltozás miatt a zavaros Tiszában sovány lett a fogás, ilyen körülmények között hirdettek eredményt: az első helyet kiérdemlő šabaci Bane Stanković 5325 pontot kapott a két horgára került, összesen 4,1 kilós harcsáért, 3230 ponttal a második a magyarkanizsai Losonc István–Hangódi Sándor kettős lett, ők fogták ki a legnagyobb, 2540 grammos és 690 mm-es halat is, az adai Bata Ferenc pedig 2300 ponttal a harmadik helyen végzett.

Délután a Šaran étterem előtt 27 helyi és környékbeli versenyző látott hozzá a főzéshez, és miközben készültek a halászlevek, a gyerekek sampitaevésben, a felnőttek sörivásban próbáltak gyorsabbak lenni a versenytársaknál. A 12 gyerek közül a legfürgébb Žarko Ranisavljević lett, de az összes résztvevőt egy-egy vaucserrel jutalmazta a Žerbo cukrászda, a sörivó bajnok, Vladimir Stojnić pedig, a remélt sörösrekesz helyett egy görögdinnyével a hóna alatt hagyta el az eredményhirdetést.

A halászléfőzésben ezúttal a tavalyi ezüstérmes, a törökbecsei Erős Oszkár főztje lett a legfinomabb, második helyen az óbecsei Siniša Stanojević végzett, a harmadik helyre pedig azugyancsak óbecsei Strahinja Gavrić került.