2024. április 19., péntek

Betyárpróba is volt...

Hajdújáráson tegnap megrendezték a harmadik Rózsa Sándor fesztivált

A Ludasi-tó partján lévő Szúnyogcsárda előtt több ezer látogató gyűlt össze, a szervezők ugyanis kiváló programmal várták a vendégeket. Betyárpróba, birkapaprikás-főző verseny, kézműves vásár, pónilovaglás, csak néhány a programkínálatból. A gasztronómiai kínálatra sem lehetett panasz, a vendégek birkapörköltet, halászlevet, rostélyost és rétest vehettek a fesztiválon.

Patkódobálás a betyárpróbán (Paszterkó Erika felvétele)

Patkódobálás a betyárpróbán (Paszterkó Erika felvétele)

A jó hangulatról táncház keretében a Lifka Sándor Művelődési Egyesület gondoskodott. Mészáros Zoltán történész és Bogár Bálint előadása iránt is nagy volt az érdeklődés. A Rózsa Sándor-szigeten – amely csak csónakkal közelíthető meg – Kikity Attila, betyár által készített fafaragású emléktáblát helyezett el Sövény Rudolf, a hajdújárási helyi közösség közgyűlésének elnöke és Torockai László, Ásotthalom polgármestere, majd a jelenlévők a cserkészekkel együtt elénekelték a magyar himnuszt.

– A fesztivál megszervezésével célunk a hagyományteremtés, a hagyományőrzés, valamint egy közösségépítő, családi, kellemes szórakozás. Magának a fesztivál névadójának a személyiségét illetően van, aki jó, van, aki rossz embernek tartja, szerintem mindenki maga dönti ezt el, de abban mindenki egyetért, hogy Rózsa Sándor volt ezen a vidéken a leghíresebb betyár. A betyárpróbán három megmérettetésben vesznek részt a betyárok, mégpedig patkódobálásban, csizmahajításban, valamint rúdtartásban.

Csizmahajítás (Paszterkó Erika felvétele)

Csizmahajítás (Paszterkó Erika felvétele)

Sövény Rudolf, Torockai László és Kikity Attila a Rózsa Sándor-szigeten elhelyezi a Rózsa Sándor tiszteletére készült emléktáblát (Paszterkó Erika felvétele)

Sövény Rudolf, Torockai László és Kikity Attila a Rózsa Sándor-szigeten elhelyezi a Rózsa Sándor tiszteletére készült emléktáblát (Paszterkó Erika felvétele)

A betyárpróbán legjobban teljesítő betyár nyereménye igazi betyárruha volt. A fesztivál támogatói a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alap, a tartományi oktatási titkárság, valamint mindazok az önkéntesek, akik segítettek a fesztivál helyszínének elkészítésében, és egyéb tevékenységgel járultak hozzá a szervezéshez. Ezúton mondok köszönetet mindenkinek – mondta Sövény Rudolf.

A legbetyárabb betyár címet és a vele járó igazi betyárruhát Szabó Csaba magyarországi betyár érdemelte ki, ő volt ugyanis a legjobb betyár a betyárpróbán.

A pörköltfőző versenyen két kategóriában nevezhettek be a versenyzők, a legjobb birkapörköltet Takács Károly csapatának szakácsa, Gulyás Oldal András készítette a birkapörkölt kategóriájában. Az egyéb kategóriában a zentai Hajdú Klaudia kolbászos paprikását értékelte a legjobbnak a zsűri. A fesztiválnak még az időjárás is kedvezett, csodálatos napsütéssel járultak hozzá az égiek a fesztivál sikeréhez.