2024. április 19., péntek

Sűrű programjuk lesz a lányoknak

A múlt hétvégén megkezdte a felkészülést az I. ligában szereplő magyarkanizsai női focicsapat

A kék-fehérek július 24-éig Magyarkanizsán készülnek, ahol a lányoknak napi két edzésük lesz, a csapat szombaton „átugrik” Makóra egy barátságos mérkőzés erejéig, melyet Sóti Rékáék a magyar élvonalba frissen feljutott szegedi Szt. Mihály ellen fognak játszani. Július 24-én hosszú útra indul a délvidéki együttes, az I. női liga legutóbbi idényét a 3. helyen záró csapat előbb Pljevljába utazik, ahol Vajda Fángyó tanítványai a montenegrói bajnokkal, a BL selejtezőire készülő Breznicával mérik össze erejüket, ezt követően a vajdasági gárda a boszniai Jahorinába teszi át székhelyét. Július 29-én Balázs Bettináék a többszörös bosnyák bajnokcsapat, a Sarajevo ellen lépnek pályára, két nappal később pedig a szintén fővárosi Olimpik lesz az ellenfelük. A Magyarkanizsa NLK augusztus 4-én zárja boszniai vendégszereplését, a csapat azon a napon Bijelinában játszik edzőmeccset, a helyi Rudar ellen. Ezután három nap pihenőt kapnak a lányok, majd a Tisza menti együttes ismét útra kel, és hat napot Vrnjačka Banján tölt, ahol újabb három felkészülési találkozó vár Körmöci Csilláékra, az ellenfelek pedig a kruševaci Napredak, a Požarevac és a niši Radnički lesznek.

Miután a kék-fehérek hazatérnek, a klub háromnapos edzőtábort szervez az utánpótláscsapat játékosai számára, a felnőttgárda pedig a tervek szerint még két barátságos meccset fog lejátszani a szeptember 8-ai bajnoki rajtig.

A nyári szünet ideje alatt egyébként jól dolgozott a magyarkanizsai egyesület vezetősége, hiszen hét új játékos is érkezett a csapathoz, amely így megerősödve várhatja a 2018/2019-es szezont. A szuperligás újvidéki Vojvodinától négy labdarúgót is sikerült leigazolniuk az észak-bácskaiaknak, a sziváci Polettől a védő Govorčin Anastasija érkezett, míg a bajmoki Ivošević Sanja és a törökkanizsai Vass Noémi személyében a klub két korábbi játékosa tért vissza anyaegyesületébe. Előbbi a belgrádi Crvena zvezdát, utóbbi pedig a szegedi Szent Mihályt hagyta ott a magyarkanizsaiak kedvéért. Az előző idényben az 5. helyen végző U15-ös gárdából két játékos csatlakozhatott a felnőttkerethez, a csantavéri Visnyovszki Vivien és a zentai Kopasz Karola ugyanis ezentúl az első csapattal fog készülni. Július 15-éig mindössze egy távozó volt az együttesnél, Terényi Emese, aki a kezdetektől a csapat tagja volt, Magyarországon vállalt munkát, emiatt nem tudja folytatni labdarúgó-pályafutását, melynek csúcspontja a lazarevaci Kolubara elleni osztályozós párharc visszavágója volt, ahol a büntetőpárbaj során Terényi értékesítette a mindent eldöntő tizenegyest.

Az észak-bácskai klubbal kapcsolatos hír még, hogy Magosi Emese, aki a tavalyi idényben 43 gólt szerzett a Fejlesztési Liga északi csoportjában, meghívót kapott a szerb U19-es válogatottba, így a tehetséges tóthfalui focistalány a felkészülés első részében nem tud majd Vajda vezetőedző rendelkezésére állni.

A 2010-ben Metalmania néven alapított klub az év első felében együttműködési megállapodást írt alá a topolyai TSC-vel, aminek köszönhetően rendeződött a magyarkanizsai egyesület sokáig kilátástalannak tűnő anyagi helyzete. Talán épp ennek következtében a csapat a napokban új szereléssel, új edzőruhákkal, valamint több mint húsz új labdával gazdagodott.