„Járd ki, lábam, járd ki most!”

„Járd ki, lábam, járd ki most, nem parancsol senki most!” – szoktuk hallani a közismert csujogatást számos táncházban és tánctáborban, ahol a karaktercipők kopogásán és a szoknyák pörgésén túl nemcsak a homlokokról csorgó izzadságot vesszük észre, hanem azt a jókedvet is, ami kiül a gyermekek arcára. Ezt a vidámságot tapasztaltam meg magam is, amikor megérkeztem Kanizsamonostorra, abba a kis faluba, amelynek lélekszáma már nem haladja meg a negyven főt. Itt rendezték meg ugyanis a XX. Kanizsamonostori Gyermeknéptánctábort, amely szombaton este nagyszabású gálaműsorral zárult.

A tíznapos rendezvényen kétszázhúsz gyermek és harminc–harmincöt felnőtt vett részt, köztük oktatók, szervezők, segítők és szülők is. Számos vajdasági településről jöttek fiatalok, többek között Temerinből, Adáról, Padéról, Tornyosról, Zentáról, Kelebiáról, Ludasról, Törökkanizsáról, Magyarkanizsáról, Csókáról, Bánátmonostorról, de voltak magyarországi és romániai vendégek is. Kiss Tóth Erika, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület elnöke és egyben a tábor fő szervezője nosztalgiával gondolt vissza a kezdetekre, illetve a generációról generációra szálló értékmegőrzésre.

– Amikor először jöttem el a kanizsamonostori táborba, akkor voltak itt olyan nagyobbacska legények, akik ma már oktatóként vannak jelen. Akik akkor legénykék és leánykák voltak, ma már szülőként hozzák ki a gyermekeiket. Akadnak ugyanakkor olyanok is, akik akkor pici gyerekekként kezdték, ma pedig már huszonévesként térnek vissza, és bár tudják, hogy gyerektáborról van szó, mégis fontosnak tartják, hogy eljöjjenek, mert – ahogyan mindig mondják – nagyon szeretnek itt lenni. Amikor látom felnőni ezeket a fiatalokat, és látom, hogy mivé válnak, akkor nagyon büszke vagyok. Nemcsak rájuk, hanem magunkra, a szervezői csapatra, valamint arra is, hogy valami jót tudtunk adni nekik. Valami olyat, amire mindannyian felnézhetünk, mi is, a szülők is, meg a fiatalok is, és közben nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy jó munkát végeztünk – magyarázta Kiss Tóth Erika, akinek lelkesítő szavai mögött természetesen kemény munka áll, olyan, amely nélkül nem működhetne ilyen jól a „kanizsamonostori néptáncos gépezet”. Sok szervezés, utánajárás, kapcsolatfelvétel és nem utolsósorban az anyagi javak megteremtése is szükséges ahhoz, hogy egy tábor évtizedeken keresztül működjön és folyamatosan fejlődjön.

Az idei tábor egyik különlegessége az időtartama volt, hiszen ezúttal tíz napig tartott, a másik pedig az, hogy a romániai Valkány önkormányzata és Csóka község önkormányzata közös IPA-pályázatának köszönhetően ezúttal romániai román gyermekek is részt vettek a rendezvényen, aminek köszönhetően a fiatalok megismerkedhettek egymás kultúrájával, illetve felismerhették a kultúrák találkozásának és egymás mellett élésének fontosságát is.

A táncoktatás négy helyszínen zajlott párhuzamosan. Három helyen néptáncoktatás, egyen pedig ovis foglalkozás folyt, amely szintén a népi játékokra, illetve a mozgáskultúra fejlesztésére épült. Baji Endre és Gnädig Kornélia a kezdő csoport tagjai számára jászsági táncokat és jászsági játékokat tanított, Varga Viola és Gazsó Tibor a középhaladó csoportnak a Galgamentéről bagi táncokat oktatott, Patyerek Csaba és Patyerek Réka felcsíki táncokkal ismertette meg az ifjú táncosokat, az óvodásokkal pedig Jegercsik Erika foglalkozott.

– Mi, Violával a Galgamentéről bagi táncokat oktattunk, voltak kezdő és haladó táncosaink is. Nagyon érdekes volt ez a tíznapos időtartam, hiszen egyrészt a korábbiaknál sokkal hosszabb és fárasztóbb volt, másrészt viszont rendkívül érdekes és hasznos is egyben. Tánc tekintetében ugyanis tíz nap alatt óriási dózist lehet adni a gyerekeknek, ami által rengeteget tudnak fejlődni. Ebből azután év közben is tudnak táplálkozni, meríteni. Próbáltunk ugyanakkor különféle ügyességi játékokat is bevetni, ami nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, és maradandó élményeket szerezzenek. Az időjárás persze nem mindig kedvezett nekünk, néha áztunk-fáztunk, de ennek is megvolt a jó oldala, ugyanis összezárt bennünket, akár a terembe, akár a sátorba, aminek köszönhetően talán még jobban meg tudtunk ismerkedni egymással, és talán még mélyebb kapcsolatokat tudtunk kialakítani egymással, mint egyébként – hangsúlyozta Gazsó Tibor néptáncpedagógus, aki párjával együtt visszatérő oktatóként Királyhalmáról érkezett Kanizsamonostorra.

A tudás, amit a táncpedagógusok átadnak a gyerekeknek, felbecsülhetetlen jelentőségű, ugyanakkor arra is ügyelniük kell, hogy a tudásátadás jó hangulattal is párosuljon, hiszen csakis így tudják elérni, hogy a gyermekek a jövőben is vissza kívánjanak térni a táborba.

– A legfontosabb az, hogy a gyermekek olyan élményekkel menjenek haza, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a következő évben vagy években is szívesen visszatérjenek a táborba, és mindeközben ne csak megismerjék, hanem meg is szeressék ezt a műfajt, mert ez mindenképpen pozitív hatással lesz később az életükre – emelte ki Cseszák Zsombor, az élő zenét biztosító Fokos zenekar prímása, hozzátéve, fontos, hogy a gyermekek érezzék, hogy egy közösséghez tartoznak, és megtanuljanak csapatban dolgozni, csapatban gondolkodni, mert akkor a későbbiekben sem fognak elveszni.

– A fiatalok néptánchoz való viszonyában nagyon fontos vízválasztó szokott lenni a középiskolás kor, amikor sokan a szülővárosukon kívül tanulnak tovább, és ezzel párhuzamosan elkezdenek függetlenedni a szüleiktől, és tőlük függetlenül alakítják a mindennapjaikat is. Ebben az időszakban szoktak megtörténni azok az „elcsúszások”, amelyek során megszakad a viszonyuk a korábbi társaságukkal, illetve magával a népzenével vagy a néptánccal is. Azok, akiknél a népzenének és a táncnak a szeretete túléli ezt az időszakot, általában megerősödve jönnek ki belőle, és attól kezdve nagy valószínűséggel örök életükre beleragadnak ebbe a világba, és utána még nagyon sokáig, jó eséllyel életük végéig benne maradnak – fűzte hozzá Szerda Balázs, a Fokos zenekar brácsása.

– A mi felelősségünk, hogy minél több gyermeknél elérjük azt, hogy ez az egész ne csupán hobbi, hanem inkább életforma legyen, hogy a hagyományok őrzése a mindennapjaik részét képezze, és ne csak egy-egy táborban legyenek hagyományőrzők, hanem az egész életüket ennek szellemiségében éljék. Azok a gyerekek, akik kiskoruktól kezdve egy csoporthoz tartoznak, sokkal közösségibb emberek lesznek, sokkal nyitottabbá válnak más emberek iránt, és kialakul bennük egy egészséges identitástudat, valamint a közösséghez való tartozás fontosságának az érzése is – tette hozzá Szerda Balázs, akivel mindebben társai, a Fokos zenekar tagjai is egyetértettek.

A tábor résztvevői közül ottjártunkkor egyesek éppen a táncpróbákon igyekeztek elsajátítani az újabbnál újabb lépéseket, mások inkább a kézműves-foglalkozásokon múlatták az időt, szebbnél szebb használati és dísztárgyakat készítve.

– A hét elején a gyöngyfűzésé volt a főszerep, elsősorban nyakláncokat, karkötőket és fülbevalókat készítettünk. A későbbiekben a márványozás technikájával ismerkedtünk meg. Az óvodások szinte varázslatként élték meg ezt a folyamatot, nagyon édesen reagáltak rá. Ezenkívül a nemezelés és az agyagozás is terítéken volt a hét folyamán, amit szintén nagyon élveztek a fiatalok, akik közül reményeink szerint sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy a későbbiekben tovább tökéletesítsék azt a tudást, amelynek az alapjait ez alatt a néhány nap alatt megszerezték – fogalmazott Czigler Zsófia, aki a kézművesékszer-készítést vezette, majd hozzátette, a kézműves-foglalkozásokat a táborlakók mellett a rendezvényre vendégként érkező csókai fogyatékkal élő diákok is hihetetlenül élvezték, és valamennyien nagy lelkesedéssel ismerkedtek meg a különféle technikák nyújtotta alkotói lehetőségekkel.

A táborlakók csillogó szemmel meséltek az élményeikről. Az első napokban ugyan voltak köztük olyanok, akiknek okozott némi fejtörést az időjárás viszontagságossága, az azonban fel sem merült bennük, hogy esetleg otthagyják a rendezvényt, és hazamenjenek. A néptánc iránti szeretetük és a hagyományőrzés iránti elkötelezettségük magától értetődő módon írta felül az apróságnak tekinthető nehézségeket.

– Nagyon szeretek táncolni, hihetetlenül élveztem a próbákat, különösen a délutániakat, meg persze az esti táncházakat, amelyekben kedvünkre táncolhattunk. Emellett azt is fontosnak tartom, hogy rengeteg lehetőségünk volt a barátkozásra, akár az ebédnél, akár tánc közben, akár a szünetekben, amikor labdáztunk, vagy bármi mást csinálunk. A szabadidőnket is igyekeztünk hasznosan eltölteni, kézműves-foglalkozásokkal, közös játékokkal és tartalmas beszélgetésekkel. Számomra az egyik legizgalmasabb program az volt, amikor csapatokba kellett rendeződnünk, és a csapatkapitányok irányításával különféle feladatokat kellett megoldanunk, például szemetet gyűjtenünk, meg egyéb hasonló dolgokat, amikért azután pontokat kaptunk, és amelyik csapat a legtöbb pontot gyűjtötte össze, az nyert – mesélte lelkesen Berta Flóra, a tizenkét éves táborlakó, aki Adáról érkezett Kanizsamonostorra, és évek óta az Aranykapu Művelődési Egyesületben táncol. Mindebben társa, a szintén tizenkét éves adai Dobai Melánia is egyetértett vele.

– Nagyon tetszett a tábor, jól teltek a napjaink, és rendkívül sok új dolgot is megtanulunk, aminek köszönhetően sokat fejlődtünk. Mind a próbákat, mind az esti táncházakat nagyon élveztem, de annak is örülök, hogy új barátokat is szerezhettem, akikkel reményeim szerint a későbbiekben is tartani fogjuk a kapcsolatot, hiszen sok közös vonásunk van, amelyek közül az egyik legfontosabb éppen a néptánc szeretete. Jómagam elsősorban azért szeretek néptáncra járni, mert ott el tudom felejteni, ha valami rossz történik velem az iskolában, és teljes mértékben fel tudok szabadulni, meg persze azt is nagyon élvezem, hogy a néptáncnak köszönhetően nagyon sok olyan helyre is el tudunk jutni, amelyekre egyébként valószínűleg nem tudnánk – emelte ki Melánia, akinek húga, a tízéves Dobai Anikó is részt vett a táborban.

– Nekem a táncpróbák mellett a kézműves-foglalkozások is igen érdekesek voltak, különösen az agyagozás és a papírfestés ragadott magával, amelyekbe úgy belemerültem, hogy szinte észre sem vettem, milyen gyorsan elmúlt az idő, amit ezekkel a foglalatosságokkal töltöttem. Sok új barátot szereztem, nemcsak Vajdaságból, hanem Magyarországról és Romániából is. Az utóbbiakkal eleinte nehezen tudtunk kommunikálni, főleg angolul próbáltunk beszélgetni velük, volt, amit megértettek, volt, amit nem, de a későbbiekben már ezeket a nehézségeket is sikerült áthidalnunk – mesélte Anikó, aki hozzátette, reméli, jövőre is részt vehet majd a táborban. Ebben bízik a tizenkét éves Török Szabolcs is, aki szintén Adáról érkezett a kanizsamonostori táborba, ahol társaihoz hasonlóan maga is sok szép élményt és új barátot szerzett.

– Nagyon jól éreztem magam a táborban. Kipróbáltam néhány olyan kézműves-foglalkozást is, amelyekkel most találkoztam először, de mindegyik nagyon tetszett, remélem, lesz még alkalmam fejleszteni a tudásomat! Jól teltek a napjaink, igaz, esténként néha kicsit sok volt a bogár, de a jó hangulatnak köszönhetően ezen is gyorsan felül tudtunk emelkedni. Nagyon finomak voltak az ételek is, amiket kaptuk. Sikerült új barátokat szereznem, akikkel nemcsak a táncpróbákon töltöttük együtt az időt, hanem azokon kívül is, sokat fociztunk, amit ugyancsak nagyon élveztünk – fogalmazott Szabolcs, aki kiemelte, jó lenne, ha a hozzá hasonló korú fiatalok közül minél többen kezdenének el néptánccal foglalkozni, hiszen szerinte a néptánc révén mindenki sok olyan élményt és tapasztalatot szerezhet, amelyek a későbbiekben is meghatározóak lehetnek számára.

Az ilyen jellegű táborokat sok esetben nemcsak a gyermekek, hanem a szülők oldaláról is érdemes megközelíteni, megvizsgálva azt, hogy ők mennyire elégedettek mindazzal, ami egy-egy rendezvényen várja a gyermeküket. A csókai születésű, ám évek óta Spanyolországban élő Assis de Souza ErdélyiSzilvia saját bevallása szerint évek óta úgy szervezi a családja életét, hogy éppen a kanizsamonostori gyermeknéptánctábor idején látogassanak haza, leánya ugyanis évről évre óriási lelkesedéssel vesz részt a rendezvényen.

– A leányomat négy éve hoztam el először ebbe a táborba, és mivel már az első pillanattól kezdve nagyon élvezte az ittlétet, egyértelmű volt számomra, hogy a következő évben is meg kell teremtenem számára annak a lehetőségét, hogy részt vegyen a rendezvényen. Mi otthon is magyarul beszélünk, ugyanis rendkívül fontosnak tartom a magyar gyökereket, a magyar nyelvet és a magyar kultúrát is. Úgy gondolom, hogy ez a tábor kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a leányom is megélje és magáévá tegye a magyar népi hagyományokat, és ezért hozom el minden évben ide, Kanizsamonostorra, ahol évről évre olyan maradandó élményeket szerez, amelyekről azután még hónapokon át beszélünk, és ez szerintem csodálatos dolog – magyaráztaSzilvia, aki számára éppen ezért egyáltalán nem kétséges az, hogy jövőre is részesei lesznek a rendezvénynek.

Az idei tábor a romániai Valkány önkormányzata és Csóka község önkormányzata közös IPA-pályázatának köszönhetően mindenki számára ingyenes volt, ráadásul a pályázat keretében sikerült felújítani a helyi művelődési ház épületét is, aminek köszönhetően a táncpróbák idén még színvonalasabb körülmények között folyhattak, mint a korábbi években. A rendezvény sikerességéhez mindemellett Csóka község önkormányzata, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint számos magánvállalat és magánszemély is hozzájárult.

A színvonalasabbnál színvonalasabb programokkal teli tábor július 14-én, szombaton nagyszabású gálaműsorral zárult, amelyen a résztvevők hozzátartozói is megtekinthették, mivel foglalkoztak a gyermekek és a fiatalok a Kanizsamonostoron eltöltött tíz nap alatt. A gála és az azt követő táncház után a résztvevők könnyes szemmel és annak ígéretével búcsúztak egymástól, hogy egy év múlva újra találkoznak a Kanizsamonostori Gyermeknéptánctáborban, ahol újra átélhetik majd azt a csodát, amelyet a mindennapokból való kiszakadás és a hagyományok közösségben való megélésének lehetősége tud nyújtani számukra.

A jövőt illetően azonban nemcsak a résztvevők bizakodóak, hanem a szervezők is, hiszen – ahogyan Kiss Tóth Erika fő szervező fogalmazott – megnyugtató, hogy van utánpótlás és van elegendő ambíció is a következő évi rendezvény megszervezéséhez, így már most mindenki biztos abban, hogy jövőre újra kinyitják a tábor kapuit, és ismét valami mást, valami újat hoznak létre, és ez mindenkit, aki valamilyen módon részt vett a tábor megszervezésében és lebonyolításában, hihetetlenül reménykeltő és bizakodásra okot adó érzésekkel tölt el.