A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIII. Találkozója, amelynek Nagykikinda adott otthont, már jócskán mögöttünk maradt. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ott történtek ma már senkit sem érdekelnek. Sőt! Az érdembeli összegezésre, annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy hol tart ma amatőr színjátszásunk, csak ezután kerül majd sor. S ebben komoly segítséget nyújthat a Súgó, a találkozó lapja, amely szorgalmasan jegyezte mindazt, ami a nyolcnapos rendezvényen történt.
A Súgót egyébként érdemes átnézni, érdemes, mert sok mindent megtudhatunk színjátszó mozgalmunk sokrétű, igen tartalmas „életéről”! Erről magam is meggyőződtem, amikor átnéztem az idei találkozó lapját. Nemcsak erről győződtem meg, hanem arról is, hogy az a tíz esztendővel ezelőtti egyszerű színlap, amelynek az volt a feladata, hogy az előadásokra kerülő darabok címét, szerzőjét, szereplőit, rendezőjét és az egyéb, színházra vonatkozó tudnivalókat a közönség tudomására hozza, és amely a Súgó nevet kapta, már a múlté, azt már talán el is felejtettük!
Nem felejtettük el, csupáncsak az történt, hogy az évek múlásával lassan a Súgó is megváltozott, és már nemcsak a bemutatásra kerülő előadások címét, szerzőjét, szereplőit közölte, hanem helyet adott az előadások utáni elemzéseknek, a látottak értékelésének is. Természetesen a zsűri véleményezésére gondolok! Mindenesetre mindazt, ami az előadások utáni szakmai értékelésen, elemzésen elhangzott, a Súgó lapjai őrzik. Úgyhogy amatőr színjátszásunk folyamatos fejlődését, minőségi előbbre lépését rendszeresen követhetjük.
A lapnak ugyancsak figyelemre méltó színfoltja a találkozók színhelyének, helytörténeti ismereteinek bemutatása, megismertetése. A bánsági szórványvilág kis zárt településeinek – és persze az ott élő közösségnek – sokat jelentett az, hogy a Súgó lapjain szó esett róluk. Például a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek köszönhetően a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozóját Szajánban tartották meg, míg két évvel később a magyarcsernyeiek a XXI. találkozó házigazdái lehettek. A Súgónak köszönhetően mindkét esetben sokat, nagyon sokat megtudtunk a két bánsági kis településről!
Hangsúlyozni szeretném továbbá, hogy elismeréssel tartozunk mindazoknak, akik a találkozó díjainak névadóit, hivatásos színjátszásunk legendás alakjait nem felejtették el. Nem felejtették el színjátszásunk nagyjait, első hivatásos színházunk megálmodóit. Fotóik hosszú évek óta ott vannak a Súgó lapjain. Sőt, életrajzaikról sem feledkeztek meg a lap hűséges munkatársai.
Az idei Súgóban megjelent különféle szintű és jellegű, szakavatott, színvonalas írások, interjúk közül ezúttal egy interjút említek, amelynek már a címe is figyelmet érdemel. Így hangzik: A költő, szerkesztő, amatőr színész. Az interjút ismert publicistánk, Szerda Zsófia készítette Benedek Miklóssal, a Képes Ifjúság szerkesztőjével.
A kérdések mindenekelőtt arra keresik a választ, hogy a költőnek, a szerkesztőnek honnan ered a vonzalma az amatőr színjátszás iránt. Benedek Miklós elmondta, hogy feketicsi, és hogy Barta Júlia óvó néni indított egy színjátszó csoportot, amelyhez csatlakozott – ez volt az indulás. A későbbiek folyamán, mivel családjával Topolyára került, alkalma adódott, hogy bekapcsolódjon a Mara Amatőr Színház munkájába. A Marában szeretettel fogadták, és ott már négy darabban is a közönség elé lépett, léphetett.
Egyszerű, valami belső melegséggel megfogalmazott mondataiból az amatőr színjátszás iránti őszinte ragaszkodás sugárzik. Azt érzem. S a lelkesedését is, amikor a közönségről beszél, amikor például a következőket mondja: „Az, ahogyan várnak minket, ahogyan örülnek nekünk, ahogyan megtapsolnak. Igazából a színház mint olyan, az vonz benne!” Igen! A költő, a szerkesztő megbecsüli, tiszteli ezt a mi színjátszó mozgalmunkat! S jó ezt hallani, tudomásul venni.
Valahogy úgy érzem, hogy idekívánkozik most a magyar szellemi élet egyik kiválóságának, Németh Lászlónak néhány sora: „Egyik oldalon a mindennapos színházi üzem, a zsöllyében kiheverő polgár, a szemponttalan áhítathiány, a másikon: az egyszeri látvány ünnepélyessége, papként fellépő színészek, s a nézőtéren egy világnézetben összekapcsolt megtisztulók. Meg kell tehát teremteni a színjátszást a színházon kívül. Erre pedig egy mód van: a legmagasabbra törő műkedvelés!”
Befejezésül szeretném elmondani, hogy a találkozó lapja, a Súgó ma már egy komoly, tartalmas, színvonalas lap lett. S azt hiszem, eljött az idő, hogy eldöntsük: továbbra is csak a találkozó nyolc napja alatt jelenik majd meg évente, és csak kevesen kapják, kaphatják kézhez, vagy végre rádöbbenünk, hogy a Magyar Szó szerény mellékletként, havi egyszeri megjelenéssel, sokakhoz, nagyon sokakhoz eljuthat, színjátszó mozgalmunk még határozottabb, erőteljesebb kibontakozását előmozdítva! Amikor színjátszó mozgalmukat említem, akkor nemcsak a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójára gondolok, hanem a Vajdasági Suliszínház Fesztiválra, aztán a Vajdasági Magyar Óvodás Színjátszó Találkozóra, a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére és minden olyan színházzal kapcsolatos megnyilvánulásra, amely Vajdasághoz kötődik. Az ő lapjuk lenne a továbbiakban a Súgó.
