2024. március 29., péntek

A hagyomány folytatódik

A legjobb aratópár az idén is Marinko Kujundžić és Ruža Juhas

Szombaton Györgyénben, a templom melletti téren megünnepelték a Dužijanca aratóünnepség ötvenedik évfordulóját. Az aratóünnepség kihagyhatatlan részeként ismert aratók versenyén 22 aratópár vett részt, és további tizenöt csapat mérte össze ügyességét a tarhonya készítésében. Az esemény házigazdái Stipan és Marija Kujundžić voltak, ők fogadták a vendégeket.

Nemanja Stevanović, Senad Mahnutović és Bogdan Laban (Paszterkó Erika felvétele)

Nemanja Stevanović, Senad Mahnutović és Bogdan Laban (Paszterkó Erika felvétele)

A reggeli és az ebéd elkészítésében kicsik és nagyok közösen vettek részt (Paszterkó Erika felvétele)

A reggeli és az ebéd elkészítésében kicsik és nagyok közösen vettek részt (Paszterkó Erika felvétele)

Az ünnepséget megelőző napokban pedig ők készítették elő a szántóföldet, valamint a reggeli és az ebéd elkészítésének a megszervezése is az ő hatáskörükbe tartozott. A legjobb aratópár az idén is Marinko Kujundžić és Ruža Juhas volt.

Az aratóverseny a hagyományoknak megfelelően reggel hat órakor vette kezdetét az aratópárok érkezésével, akik fél hétkor kimentek a földekre, majd nekifogtak a búzakalászokból készült kötelek fonásához, amik a lekaszált gabona kévékbe kötésére szolgáltak. A vendégek szekerekkel vonultak a házigazdák elé. Bogdan Laban polgármestert és a többi vendéget a színpad előtt fogadták a házigazdák.

A magas rangú vendégek közül többek között jelen voltak Aleksandar Vučić, Szerbia elnökének küldöttei: Nemanja Stevanović, a külügyminisztérium államtitkára, valamint Senad Mahnutović Mezőgazdasági, Víz- ésErdőgazdálkodási minisztérium államtitkára, valamint Szabadka városi tanácsának több tagja is.

Marinko Kujundžić és Ruža Juhas, a legjobb aratópár a fiatalabb generáció tagjaival,  Ruža az unokáival, Marinko a fiaival  (Paszterkó Erika felvétele)

Marinko Kujundžić és Ruža Juhas, a legjobb aratópár a fiatalabb generáció tagjaival, Ruža az unokáival, Marinko a fiaival (Paszterkó Erika felvétele)

Reggel nyolc órakor az aratók reggelije, a szalmabálákon felszolgált szalonna, aludttej, cipó és vöröshagyma várta a vendégeket. Reggeli után a házigazda és az aratók egyezsége után Bogdan Laban polgármester jelezte az aratóknak a verseny kezdetét. A rendezvényen bemutatták a régi aratógépek működését, a gyermekek szórakoztatására pedig szalmabála-labirintust készítettek, ugyanakkor a szépen feldíszített szekereken a kocsikázást is a legkisebbek élvezték a legjobban.

Az idei aratóverseny első helyezettje Marinko Kujundžić és Ruža Juhas lett, második a nagyfényi Petar Tikvicki és lánya, Ivana, a harmadik helyre pedig a deronjai Borislav Gojić és Jelena Milenković aratópáros került. A vendégeknek és a versenyzőknek ebédre tarhonyát szolgáltak fel, az idei ebéd a tartomány támogatásának köszönhetően ingyenes volt.

Andrija Anišić, a Bunyevác Horvátok Dužijanca Egyesületének elnöke a rendezvényen elmondta, hogy ez egyedi rendezvény, amelyen negyed évszázada együtt ünnepel Szabadka városa és a katolikus egyház. Andrija Anišić köszönetet mondott a támogatásért a városnak, a köztársasági és a tartományi szerveknek.