2024. április 19., péntek

Drágul a sertés

A hízó kilója élősúlyban elérheti a 180–185 dinárt

Meghozták gyümölcsüket a feldolgozóipari befektetések és Szerbiában egyre több a vágóhíd, ennek köszönhetően pedig emelkednek a sertésárak. Becslések szerint a hízósertés kilója élősúlyban hamarosan eléri a 180–185 dinárt. Ezt Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter nyilatkozta, amikor tegnap ellátogatott a zasavicai Braća Parlagić sertéshizlaldába, Mačva egyik legnagyobb ilyen létesítményébe. A tárcavezető hozzátette, hogy az állam következő feladata a rendszer korszerűsítése, piaci követelmény ugyanis az új minőségszabályozási rendszer felállítása.

A zasavicai farm tulajdonosa, Milovan Ivanković több mint 20 évvel ezelőtt kezdett sertéstenyésztéssel foglalkozni, évente 10.000 hízót ad át, főleg a mitrovicai Mitrosnak. Örül annak, hogy állami támogatással ismét üzemel a Mitros, hiszen, mint mondja, így sokkal könnyebb a vágójószág értékesítése. Ivanković 40 millió dinárt fektetett Európa e részének egyik legkorszerűbb hizlaldájába, ebből 8 milliót az agrártárca pályázatán sikerült szereznie. Ideális hizlalási feltételeket teremtett, teljesen automatizálta a rendszert. Arra biztat mindenkit, hogy bátran pályázzon állami támogatásokra, és ilyen zárt rendszerű hizlaldát építsen, mert – mint mondta – az afrikai sertéspestis és más betegségek miatt a jövőben csak az ilyen rendszerek lehetnek sikeresek.

Nedimović miniszter emlékeztetett arra, hogy az állam eddig több mint 400 új állattenyésztési létesítmény felépítéséhez járult hozzá vissza nem térítendő támogatással, most már erre az IPARD-program révén is lehetőség nyílik. A tárcavezető arra hívta fel a jószágtenyésztők figyelmét, hogy hamarosan megjelennek az újabb pályázatok.