2024. március 28., csütörtök

Összefogtak szemetet szedni

Csütörtökön délután a kora esti órákig egy egész traktorpótkocsira való szemetet, eldobált pillepalackokat és egyéb hulladékot gyűjtött össze a Csóka és Zenta közti aszfaltút mentén egy 15–20 főből álló önkéntes csoport.

Fotó: Gergely József

Fotó: Gergely József

A felvételünkön látható fiatalok között van az akció ötletgazdája, Szemerédi Petra (balról a harmadik), aki elmondta, hogy ő kezdeményezte a szemétgyűjtést, amelyhez nem csak fiatalok csatlakoztak. Sokat jár kerékpárral ezen az útszakaszon, és szemet szúrt neki a sok eldobált szemét. A sikeres akció megszervezésében Kis Jovák Viktor járt az élen. Csoportokra osztva végigjárták a Csóka és Zenta közti 4–5 kilométer út mindkét oldalát, nejlonzsákokba gyűjtötték a szemetet, majd traktorral elszállították.

Az akció minden dicséretet megérdemel, hiszen igazi polgári önszerveződésről van szó, amely mögött semmilyen szervezet vagy egyesület sem áll. Jó érzés tudni, hogy vannak még közösségünkben ilyen lelkes önkezdeményező fiatalok.