2024. április 20., szombat
MAGYARKANIZSA

Bővülő csarnok, bővülő kihasználtság

Magyarkanizsán már évtizedek óta jól működik a sportturizmus, s ennek keretében az utóbbi időben a kézilabda tört előre. Mindez nagyjából Kalap úrnak, azaz Dukai Ferencnek köszönhető, aki kiváló kapcsolatokat ápol a szerbiai és a magyarországi szövetséggel, valamint a klubokkal is. Ottjártunkkor a szerbiai U20-as fiúválogatott készült ott, amely szerdától már Szlovéniában lép fel a korosztályos Eb-n. A csapatot az egykori kiváló játékos és válogatott, Nenad Maksić irányítja, őt kaptuk mikrofonvégre a fürdő sportcsarnokában.

A szerb szövetség honlapján azt olvashatjuk, hogy a válogatott nem teljes, mert egyesek sérültek, mások pedig lemondták a válogatottságot. Ilyen korban hogyan lehet megtagadni a címeres mezt?

Vannak, akik okkal mondták le, vannak olyanok is, akiknek nem igazolt a döntése. Többen például egyetemre felvételiztek, s számukra ez jelentett prioritást. Sajnálom, hogy többen nincsenek itt, de ez nem jelenthet gondot, azzal kell dolgozni, aki vállalta. Még talán előnyt is kovácsolhatunk belőle, mert ezzel talán egységesebb lesz a csapat. Természetesen nem felemelt kézzel kezdjük meg az Eb-t, hanem megpróbáljuk legyőzni az izraelieket és a norvégokat (a csoport negyedik tagja Szlovénia – a szerző megj.), mert a csoportból való továbbjutás már nagy siker lenne, de jó volna a vb-re való vízumot is kiharcolni.

Ez már a felkészülés harmadik fázisa. Lát-e előrelépést?

Sajnos egész évben nem találkozott a gárda, szövetségi kapitány sem volt, úgyhogy az elején azzal kellett kezdeni, hogy egyáltalán ki játsszon a védelemben, és ki a támadásban. Örülök, hogy Magyarkanizsán készülhettünk fel, most pedig indulunk egy igen erős tornára Siófokra, ahol a magyarok, a lengyelek és az oroszok lesznek az ellenfelek.

Évtizedekig igen jó nevelőműhelyek működtek Szerbiában és az egykori Jugoszláviában. Hogy látja manapság az utánpótlás helyzetét?

Igen, manapság folyamatosan azokat a nevelőközpontokat sírjuk vissza, hiszen jelenleg nagyon kevés megfelelő csarnokkal rendelkező város van, tehát nincsenek meg igazán a feltételek a fejlődésre. Nagy rákfenéje az a szerbiai sportnak, hogy gyenge ligáink vannak, mert a jobb sportolók az első adandó alkalommal külföldre szerződnek.

Ha a felnőtteket nézzük, akkor azt látjuk, hogy számos szerb játékos meghatározó figurája a legjobb európai csapatoknak. Lát-e ilyen tehetségeket a juniorcsapatban?

Meglátjuk, meddig jutnak, ha komoly klubokhoz kerülnek. Nekünk meg nem szabad nyöszörögnünk, hanem alkalmazkodni kell az új trendekhez, elsajátítani a játék modern elemeit, s ezzel együtt az eredmények is jobbak lesznek.

@k = Erős torna a szegediek nélkül is

Az idei fő kézilabda-attrakció egyébként a 8. nemzetközi OTP-kupa lesz augusztus 23–26. között. Ezzel kapcsolatban Dukai Ferencet kérdeztük.

A versenykiírásból kitűnik, hogy a torna eddigi résztvevője, a MOL Pick Szeged idén nem lesz itt. A csapatnévsort kémlelve azonban úgy tűnik, hogy ez egy sokkal érdekesebb, izgalmasabb torna lesz, mert nagyjából egyforma erősségű csapatok érkeznek, tehát idén nem lehet majd azt mondani, hogy biztosan a Szeged nyer. Hogy jött össze ez a névsor?

Nagyon sajnáljuk, hogy a szegediek idén nem lesznek itt, de úgy gondoljuk, hogy nem rajtunk múlott a dolog. Reméljük, hogy jövőre vissza tudjuk majd csalogatni a magyar bajnokot, de az élet megy tovább. Nagyon jól mondtad, azt hiszem, az lesz az egyik legkiegyensúlyozottabb verseny eddig, hiszen a két legjobb szlovén csapat mellett például a romániai Bukarest és a dán Esbjerg is bejelentkezett, a régi résztvevők, a horvát Nexe és a belgrádi Partizan mellett. Egy nagyon kiegyensúlyozott, jó kis torna lesz, ami hasznos lesz a szervezőknek és a kluboknak is.

Említetted, hogy hamarosan megkezdődhet a fürdő sportcsarnokának a bővítése. Ha már esetleg ki lesz bővítve, akkor majd mertek-e nagyobbat álmodni a tornával kapcsolatban?

Természetesen, de nem csak a tornával kapcsolatosan. Mi itt Kanizsán azért merünk álmodni, mert Fejsztámer Róbert polgármester hathatós segítségével már a nyolcadik éve esélyt kapunk tornát rendezni, jelenleg pedig a közelgő korosztályos Eb-re készül itt a szerb U20-as válogatott. A polgármester nagyon sokat segít nekünk abban, hogy az idén már a tervdokumentációt el tudjuk készíteni. Az önkormányzat a tartománnyal együtt próbálja előteremteni azokat az eszközöket, amelyek szükségesek a tervdokumentációhoz. Amennyiben minden sikerül – és miért ne sikerülne? –, egy teljesen új sportcsarnokot kapunk, 6 méterrel meghosszabbítjuk, a lelátót 1200-1300 férőhelyesre bővítjük, és teljesen új öltözők, új világítás és parketta lesz. Egy teljesen új komplexumot kapunk, így butaság volna azt nem kihasználni úgy, mint az elmúlt 20 évben. Amennyiben ezek az első lépések megtörténnek, meglesz a pénz is, mi már elkezdünk pályázni a 2020-as kadét-Európa-bajnokságra. Tehát álmodunk továbbra is, mint ahogy ezt tesszük immár hét éve.

Itt azért közbe kell szólni, hogy Zentának is lenne egy kis szerepe.

Természetesen, hiszen úgy terveztük, hogy az Eb-t Zentával együtt szervezzük meg. Egy pálya nem elég, ezért még az idén megpróbálunk Zentával különféle dolgokról beszélni. Azt is meg kell említenem, hogy az idén itt készül a magyar NB I.-be frissen bejutott Vecsés is. Ez lesz a második év, hogy itt készül majd a Pick Szeged 132 gyerekkel, itt lesz a Veszprém U18-as és U20-as csapata, valamint a szeghalmi és a békéscsabai lányok is ide jönnek felkészülni. Nálunk már annyira szoros a pályakihasználtságunk, hogy Zentával mindenképp együtt kell működnünk.

Eddig csak a kézilabdáról beszéltünk, viszont említetted, hogy Magyarkanizsa ad otthont egy horgász-világbajnokságnak is, aztán kajakpályában is gondolkodtok.

Igen, van egy álmunk, amellyel kapcsolatban a tervdokumentáció már el is készült: egyelőre csak 650-700 méter hosszú kajakpálya lenne, amely megfelelne a 200 és 500 méteres állóvizű versenyhez. E projektum kapcsán a polgármesterünk, valamint Nyilas Mihály és Pásztor István is mellénk állt, támogatják az ötletet. Múlt szombaton pedig itt volt a kuttyogtatószövetség elnöke, és nagyon elégedett volt azzal, amit itt látott, így a 2019-es első kuttyogtató-világbajnokság egyik helyszíne Magyarkanizsa lesz, amit július 2–4. kötött szervezünk meg 30 ország 270–300 résztvevőjével.