2024. április 20., szombat
Európai Filmek 25. Fesztiválja, Palics–Szabadka

A nyitófilm a Boldog Lazzaro lesz

A versenyprogramban vetítik a Bogdán Árpád rendezésében készült Genezis című filmet is

Ma, azaz szombaton kezdődik az Európai Filmek 25. Fesztiválja, amely tekintettel a két és fél évtizedes, azaz negyed évszázados fennállására, idén még több programrészt és kísérőtartalmat kínál a filmkedvelőknek és kikapcsolódni vágyóknak. A hangsúly persze ezúttal is a filmeken lesz.

A vetítésekre péntekig Palicson a szabadtéri színpadon és az Abbázia moziban, Szabadkán pedig az Eurocinemában és a Lifka Sándor Art moziban kerül sor. A versenyprogram helyszíne ezúttal is a palicsi szabadtéri színpad, esős idő esetén pedig a szabadkai Szabadegyetem Eurocinema mozija. A vetítések 21-kor és 23-kor kezdődnek. Az idei fesztivált az Alice Rohrwacher rendezésében készült Boldog Lazzaro című olasz film nyitja meg. Az alkotás a Cannes-i filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, Palicson pedig versenyen kívül lesz látható. Ezután a Wolfgang Fischer rendezte Styx című német alkotást tekinthetik meg az érdeklődők. Vasárnap 21 órától a Lány (rendező: Lukas Dhont) című belga filmet láthatják a nézők, míg 23-tól a Kristályhattyú című fehérorosz alkotást Darya Zhuk rendezésében. A versenyprogramban egy magyar film is helyet kapott, a Bogdán Árpád rendezte Genezis, amelyet csütörtökön 23 órától vetítenek. A fesztivál idején a két film vetítését felölelő versenynapokra a jegy ára 300 dinár. Ezek a szabadtéri színpad bejáratánál válthatók 20 órától. A filmek reprízvetítései az Eurocinemában zajlanak majd, itt a jegyár 200 dinár lesz. Rade Šerbedžija a Lifka Sándor-díjat a tervek szerint vasárnap veszi át és talán Brian Cox is, de ha túl későn érkezik, akkor hétfőn. Előbbi vasárnap 22 órától koncertet ad a Jadran színpadon.

A másik versenyprogramra, a Párhuzamok és ütközésekre Szabadkán kerül sor az Eurocinemában. A vetítések vasárnaptól csütörtökig 17 és 19 órakor kezdődnek. Itt az egy versenynapra szóló jegyár 200 dinár és mindennap a helyszínen váltható egy órával a vetítés előtt. Ebben a programrészben tekinthető meg majd kedden 19 órától a Csuja László rendezésében készült Virágvölgy című film. A többi programrész ingyenesen kísérhető.

A környezetvédelmi kérdéseket feszegető Eco Dox programrész filmjeit a szabadkai Lifka Sándor Art moziban lehet majd megtekinteni vasárnaptól péntekig 17 órától. A nagy érdeklődésre való tekintettel az új magyar filmeket idén már Palicson és Szabadkán is vetítik, 16 órától a palicsi Abbázia moziban, 19-től pedig a Lifkában: vasárnap a Szász János rendezésében készült A hentes, a kurva és a félszemű című filmet, hétfőn Mészáros Márta Aurora Borealis – Északi fény című filmdrámáját, kedden M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című filmjét, szerdán a Gárdos Éva rendezte Budapest Noirt, csütörtökön Politzer Péter Férfikor című filmalkotását, pénteken pedig Antal Nimród A Viszkis című filmjét. A palicsi Abbázia moziban szinte egész nap lesznek vetítések, mivel immár szabadtéri vetítőhellyel és moziteremmel is rendelkezik. A Short Matters című programrész, amely az Európai Filmakadémia tavaly díjra jelölt rövidfilmjeiből ad egy válogatást, hétfőn, kedden és szerdán 12 órától lesz látható; a szegedi Zsigmond Vilmos Filmfesztivált bemutató válogatás hétfőtől csütörtökig 14 órától; az idei Underground Spirit-díjas Tizza Covi és Rainer Frimmel rendezőpárostól három filmet tekinthetünk meg, vasárnap, hétfőn és kedden 18 órától; az Európai kinematográfia nagyjai programrész szintén három filmet foglal magában, ezeket szerdán csütörtökön és pénteken láthatjuk 18 órától; az idén fókuszban levő Fekete-tengeri országok alkotásait vasárnaptól péntekig 20 órától, az Európa fiatal szellemisége programrészt pedig ugyanezeken a napokon 22 órától.

A fesztiválpartik idén a palicsi Vitorlásklubban zajlanak, ahol 23 órától koncertek lesznek. Vasárnap a Coolares zenél, hétfőn a Perpetuum Mobile, kedden a Betty Boom, szerdán a The Gift, csütörtökön pedig az Euterpa.

A közönség idén is számíthat ingyenes buszjáratra a fesztivál idején. A fesztivál autóbusza 20.15-kor indul a szabadkai vasútállomás elől és a versenyprogram második filmje után indul vissza a palicsi Kisvendéglő parkolójából.