2024. április 20., szombat

Környezettudatosság vagy porhintés?

A nejlonszatyrok betiltásáról

„A megoldás, sokan tudják, a műanyag zacskók ügyesebb felhasználása, újrahasznosítása lehet, de a betiltás annyira drasztikus valami, hogy visszavágja a bizniszt. Ha ma betiltják, holnap újra engedélyezik. A világbiznisz erre épül. Az pedig nem fog átalakulni parancsszóra. A kevesebb zacskó a megoldás. Erre azonban senki nem gondol. Van a két szélsőség, mint minden esetben a mai politikában. Vagy liberális valaki, vagy konzervatív. Itt szintén: vagy betiltom, vagy korlátlanul engedélyezem. Vagyis ugyanaz a helyzet állt elő a műanyagzacskó-politikában, mint az élet más területein: nem tudják kezelni, illetve kontrollálni a fennálló helyzetet. A politika amatőr hozzá.” (Anonim véleményező)

Szerbiában évente 20 millió eurót költenek műanyag táskák vásárlására (Gergely Árpád felvétele)

Szerbiában évente 20 millió eurót költenek műanyag táskák vásárlására (Gergely Árpád felvétele)

Gondolom, többen ismerik a cirka húszéves anekdotát a nagyvárosi kisdiákról, akinek a tanítónénije azt a kérdést teszi fel, mi a csirke kültakarója – természetesen a tollra gondol –, és a következő választ kapja: nejlonzacskó.

A Környezetvédelmi Minisztérium a minap bejelentette, hogy Szerbiában be fogják tiltani a vékony, egyszer használatos műanyag szatyrokat, a lebomló, környezetbarátabb változatot pedig meg kell majd fizettetniük a boltoknak és áruházaknak. Az ország ezzel is igyekszik megfelelni az uniós trendeknek, sőt, megpróbál élen járni a kezdeményezésben, már ami annak szigorúságát illeti.

Végeztem egy gyors közvélemény-kutatást a témával kapcsolatban. A 24 óra alatt válaszoló 37 (különböző korú és nemű) személy körülbelül 90%-a tökéletesen egyetértett az új törvénnyel, azzal, hogy legtöbbjüknek volt hozzáfűznivalója. Néhányuk véleménye szerint nem a totális betiltás lenne a legcélravezetőbb intézkedés, volt, aki „nyugatmajmolásnak” és eredménytelennek tekinti, és egy válaszadó akadt csupán, aki egyenesen „parasztvakításnak” véli. Kezdjük akkor talán ezzel.

…mert hogy a magam szerény véleménye is efelé hajlik. Nem merészelném ugyan állítani, hogy teljesen haszontalan a környezetünk védelmére nézve, viszont annak idején a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézetben is azt tanították nekünk, bár kétségkívül drasztikus méreteket öltött a háztartási hulladék felgyülemlése, mindez elenyésző az ipar, a közlekedés és a mezőgazdaság környezetszennyező hatásához mérve – és ezek esetében nem igazán hoznak korlátozó intézkedéseket; ha pedig mégis, akkor kevéssé tartatják be őket. A fogyasztói társadalom tendenciái rövid távon nagyon is megfelelnek az állam profitfelhalmozásának is; hosszú távban pedig sajnálatos módon nem nagyon gondolkodik senki, aki igazán hatékonyan tudna fellépni bolygónk túlélése érdekében.

A nejlonszatyrok esete is némiképp a dohányzás elleni veszett hisztériára – már-már boszorkányüldözésre – emlékeztet: szinte már előttem van a kép, ahogy a legszenvedélyesebb és legelszántabb dohányzók illegálisan, a kert egy eldugott kis zugában nevelgetnek nyolc-tíz tő növényt, hogy élvezethez jussanak – miközben a gyárak gigászi kéményei vígan ontják a vastag füstöt, a nagyvárosokban pedig a kipufogógáztól nem látni a napot… Félreértés ne essék, tisztában vagyok vele, hogy kis lépésekkel kell kezdeni – az meg különösen hasznos, hogy az embereket rászoktassák a környezettudatos életmódra –, ugyanakkor nem kellene folyton leragadni a kis lépéseknél, különösen nem figyelemelterelésre használni őket, mert ezek csupán cseppek a tengerben. Közben nem tudom, öt perccel tartunk-e tizenkettő előtt – vagy inkább után. Tízzel. (Félek, hogy az utóbbi a helyzet.)

De térjünk vissza a közvélemény-kutatásomhoz és az alaptémához. Mert önmagában természetesen mélységesen támogatom a kezdeményezést, és utálom a rengeteg műanyag csomagolást, zacskót, pillepalackot és társaikat – ahogy a válaszadók mindegyike is. Táskával járok mindenhova, melyben mindig ott lapul egy textilszatyor is – és igen: néhány „eldobható” nejlon is, viszont szigorúan újrahasznosítva, kenyér, zöldség, gyümölcs stb. vásárlásához. Ugyanezt elmondta szinte az összes válaszoló is, abban is egyetértve, hogy az ízléses vászonszatyor vagy fonott kosár még divatos is, ugyanakkor olyan érdekes esettel is találkoztam, hogy amikor az illető egy darab lemérendő árut vesz, akkor egyenesen arra kéri ráragasztani a cédulát. Abban is mind megegyeztünk, hogy a boltokban igencsak „erőszakosnak” kell lenni, mert az elárusítók igencsak kevéssé környezettudatosak, legtöbbször értetlenek, és szinte ránk erőltetik a „zacsit” (egyik alanyom azt állította, ilyen esetben kipakolja abból az árut, és átrakja a táskájába; vagy egyszerűen ott hagyja, amennyiben ez sem működik). Persze akad ellenpélda is: engem például a pékes néni többször megdicsért, hogy minden alkalommal az orra alá tolom a szatyromat. (Az viszont egyenesen felháborító, ami szintén most derült kis számomra, hogy olyan eset is akad, amikor a pénztáros közli, ő boldogan adná a portékát egyenesen a táskába, de kötelezővé tették számára, hogy a zacskóba pakoljon, és kamerával figyelik. Szerintem az ilyesmit bojkottálni kellene, és messze elkerülni a helyet.) A válaszadóim többsége arra is kitért, mely esetben – tiltás/engedélyezés – ki profitál és mennyit: nem elhanyagolható tényező. (Mert korántsem állítható teljes bizonyossággal, de azért igen könnyen elképzelhető, hogy elsősorban ezúttal is az a cél, hogy az állam újabb profitra tegyen szert a törvény által – és persze jó pontokat szerezzen be az EU-nál.) Megvitattuk azt is, nem mindegy, hogy az úgynevezett környezetbarát verzió valóban lebomlik-e, vagy csupán atomjaira hullik szét – hogy aztán bekerüljön a táplálékláncba netán. („Műanyagot műanyagra cserélni értelmetlen”, jelentette ki egyikük.)

Végezetül – bár egyáltalán nem bánnám, ha vitaindító lenne: Úgy vélem, részint radikális intézkedésekre lenne szükség, mégpedig világszerte, az ipar és társai megfékezésére, részint a fogyasztói társadalom mielőbbi megszüntetésére, amihez persze arra van szükség, hogy az emberek hozzáállását is drasztikusan megváltoztassuk. Úgy törvényekkel, mint neveléssel – és elsősorban a profitorientáltságnak az elmékből és szívekből való nyomtalan eltüntetésére. Alsó és felső szinten. Akár a nejlonszatyrok betiltásával elindítva a folyamatot.

„Az vagy, amit megeszel, és az is vagy, amit megveszel. Az egyszer használatos nejlonzacskók börtönében te sem leszel értékesebb, sőt. Nem hülyeség: az ember belső érzései és belső állapota a környezetére is kivetülnek. Szóval nézzen szét mindenki maga körül, és döntse el otthon némán magában, hogy tényleg jó-e mindez így, ahogy most van.” (Anonim véleményező)

Nyitókép: Szerbiában évente 20 millió eurót költenek műanyag táskák vásárlására (Gergely Árpád felvétele)