2024. március 29., péntek

Pokolba vezető szintetikus mennyországok

Június végén Szerbiában néhány nap leforgása alatt három tizenéves is meghalt ecstasy-túladagolásban.

A szivárvány minden színével csábító tabletták, sokféle alakban, izgalmas fantázianevekkel. A Red Bull felénk a legújabb „sláger” – a Raging Bullt vajon utcára bocsátották már? –; valóban ellenállhatatlannak hangzik. Főképpen egy tinédzser számára. Az ecstasyval természetesen éppen őket, a jóra és rosszra egyaránt legfogékonyabbakat célozzák meg a narkóipar „piackutatói”. Igen nagy sikerrel, tegyük hozzá: amint a Blicben olvasom, legújabban az a trend alakult ki nálunk, hogy a fiatalok versenyeznek, egy éjszaka alatt ki meri a legtöbb tablettát benyelni. Ez önmagában is rendkívül veszélyes, még ha egy ismert összetételű szerről is volna szó. Aztán megjelenik az utcán egy új anyag, melyről hamarosan kiderül, ötször annyi hatóanyagot (MDMA) tartalmaz, mint „hagyományos” társai, és már egyetlen tabletta elfogyasztása is könnyedén kómához, sőt, halálhoz vezethet… hát… mint láthatjuk, el is vezet.

Nagyon gyakran, számos összefüggésben említem a mérték szót. Nos, a szintetikus bódítószerek, különösen a jelenleg leginkább forgalomban lévő dizájnerek esetében a mérték az abszolút nulla legyen! (Ez az én szerény véleményem, ugyanakkor, mivel rendelkezem „némi” tapasztalattal a témában, talán nem ártana megfogadni a tanácsomat.) Az ecstasy „hőskorában”, valamikor a múlt század derekán, kémiailag módosított amfetamint tartalmazott fő hatóanyagként, amit megdobtak egy kevés meszkalinnal az „elszállás” fokozására. Mint minden amfetamin-származék, diszkódrogként főleg azért volt leginkább veszélyes, mert kellő folyadékbevitel hiányában a test drasztikus kiszáradásához vezetett, és használója könnyen kómába eshetett, aztán, ha nem részesült sürgős elsősegélyben, bekövetkezett az exitus. Ez volt régen. Azután persze először a meszkalint cserélték le nyugtatókra, egyebekre, mert nem volt kifizetődő, majd lassanként elkezdődött a merész kísérletezés, aztán ma, a dizájnerek korszakában, határ a csillagos ég: a fő cél, hogy minél olcsóbban, akár háztartási kémiai hulladékból, minél „ütősebb” szert állítsanak elő. Az LSD-t, az amfetaminokat, a koffeint követték a patkánymérgek, féregtelenítők, lefolyótisztítók… Túlságosan hosszan tartana, hogy részletesen kielemezzük ezt a tablettát, de az a leglényegesebb, hogy összetevőinek fajtái és azok dózisai folyamatosan változnak, így fogyasztója sosem lehet benne biztos, mit is vesz be az adott pillanatban – teljességgel kiszámíthatatlan, ergo: halálos anyag.

Nagyon jól tudom, az ifjúkor a kísérletezgetésről, a határok feszegetéséről szól – és kell is hogy szóljon –, de az ekit (és számtalan szintetikus, „dizájner” társát) inkább ki se próbáld. Ha nem kortyolsz bele kíváncsiságból az öblítőbe, vagy nem eszed marokszámra a mosóport, akkor a fentiekkel is felesleges kísérletezned; megkíméled magadat egy csomó – a legjobb esetben is minimum – kellemetlen utóhatástól. Természet anyánk ellátott minket bőven szubsztanciával, melynek szintén vannak nem kevéssé veszélyes elemei – de legalább nem mesterségesek, és nem gyilkolnak meg rövid időn belül. A szintetikus mennyországok viszont magánál a Pokolnál is rosszabbak.

A fentebb említett jelenség pedig, mely szerint a srácok versengenek, ki mer rövid idő alatt minél több tablettát bevenni, az az orosz rulettnél is kockázatosabb. Az egy golyóval játszott verziónál mindenesetre.

Bár semmiképpen sem szeretnék disszertáció méretűre dagasztani – noha megérne egy misét – egy rövid jegyzetet, mellyel magam is szeretném kivenni a részemet, hogy felhívjam a figyelmet a rendkívüli veszélyre, azért a végén mindenképp fel kell tennem a kérdést: ki a bűnös? Ki a felelős? A pótcselekvésbe menekülő kiskorúak a legkevésbé, azt hiszem. A szülők tehetetlenek, a tanárok tehetetlenek. A rendőrség tehetetlen. A szereket előállító személyeket csak a pénz érdekli. De ők vajon mi okból váltak ilyenné? Megismétlem: végső soron ki a bűnös? A vesztébe rohanó emberi társadalom? A mértéket vesztett, mozdony nélkül robogó, gyermekei iránt közömbös, anyagba süllyedt világ?