2024. április 19., péntek

Luxuskemping fesztivállátogatóknak

Az idén újdonságnak számít az úgynevezett glamping, azaz a kényelmes, luxus kempingezés azoknak az EXIT-látogatóknak a számára, akik a tábori hangulatot a kényelmes szálláshellyel kívánják egybekötni.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Az idén is a Strandon állították fel az EXIT-tábort. Tegnap már több mint 500 fesztiválozó volt a táborban, de számuk még közel sem teljes, hiszen a tábor kapacitása 4000 fő. A szervezők ma is, de főleg a hétvégén számítanak a táborlakók érkezésére. A fiatalok Bahreinből, Iránból, Indiából, Amerikából, Hollandiából, Olaszországból, Magyarországról, Franciaországból, Törökországból, Szlovéniából és a világ számos más országából érkeztek Újvidékre, a jó buli és a szórakozás reményében. Az egyhetes tábori bérlet 4500 dinárba kerül, a kerítésen belül lehetőség van saját sátor felállítására, de bérelt sátor felverésére is. Azok, akik előbb érkeztek, már elfoglalták a jobb helyeket a sátorfelállításhoz, mint ahogy a szlovén Matej is, aki egy nagy fa árnyékában rendezte be „otthonát”.

– Az idén első alkalommal jöttem az EXIT fesztiválra, sok jót hallottam már eddig róla. Jó a zene, új embereket ismerek meg és jót szórakozok. Már kedden megérkeztem a táborba, így sikerült hűvös, árnyékos helyre felállítanom a sátramat, de a zuhanyozókkal és mosdókkal nem vagyok megelégedve – mondta Matej. Első alkalommal érkezett az EXIT fesztiválra Törökországból, Isztambulból Berke és Rauf is.

– Az EXIT a leghíresebb zenei fesztivál Európában, azt hallottuk, hogy nagyon jó a hangulata, és azért jöttünk, hogy mi is bebizonyosodjunk erről. Két nappal a fesztivál kezdete előtt érkeztünk, így Újvidék belvárosát már sikerült bejárnunk. A táborban még nem érződik a fesztiváli hangulat, de szerintünk ez hamarosan megváltozik. David Guetta és Martin Garrix előadására vagyunk kíváncsiak – hallottuk a török fiúktól. Az új emberekkel való ismerkedés, és a jó szórakozás végett érkezett Indiából Bibin is.

– Tavaly már meglátogattam Szerbiát és akkor hallottam az EXIT-ről, az idén egyedül érkeztem a fesztiválra. Elégedett vagyok a tábor tartalmával, minden itt van, amire szükségem van – hangsúlyozta Bibin.

A táborlakók számára meleg vizes zuhanyozók, mosdók, toalettek, étel- és italstandok, frissen facsart gyümölcsitalok, elektronikus töltőállomások, széfek állnak rendelkezésre, valamint egy kivetítő vászon is, amelyen a foci-világbajnokság döntőjét tudják majd kísérni. A tábor személyzete és az önkéntesek gondoskodnak a táborlakók útbaigazításáról és biztonságáról. Az EXIT-tábor keretében számos kreatív foglalkozást is szerveznek.