2024. április 20., szombat

Adrian Mole titkos naplója és a Mesebolt

Gőzerővel folyik a munka a VII. Bábtáborban – Az idei tábort két előadással zárják

A topolyai tájházban július 9-e és 14-e között zajlik a VII. Bábtábor. A tájház udvara ismét benépesült, és ismét a színpadművészeté a főszerep.

Nešić Máté koordinálásával zajlik a munka (Sihelnik Ágnes felvétele)

Nešić Máté koordinálásával zajlik a munka (Sihelnik Ágnes felvétele)

Az elmúlt évekhez hasonlóan a gyerekekkel idén is szakember foglalkozik, ezúttal Nešić Máté, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze. Az ő rendezésében kerül előadásra az a darab, amelyet a tábor zárónapján mutatnak majd be.

A készülő előadásról Nešić Máté elmondta, hogy egy ifjúsági regény az alapja: A tizenhárom és háromnegyed éves Adrian Mole titkos naplója. Német Ervin írta át és dramatizálta.

– A regény a kamaszkorral, a kamaszkor problémáival foglalkozik. Igyekszem úgy felépíteni az előadást, hogy az kötődjön az itt jelenlevő gyerekekhez. Számukra nagyon sok dolog ismerős, még akkor is, ha nem beszélnek róla nyíltan. Igyekszünk egy kicsit belevinni a mai fiatalság aktuális helyzetét, problémáit is, mint például a mobiltelefon használata vagy az elszigetelődés. Mindig nagy kihívás gyerekekkel dolgozni. Igyekszem minél érthetőbben felvázolni a helyzetet, igyekszem a színészi instrukciókat, tölteteket elmagyarázni nekik, de semmiképp sem úgy állok a dologhoz, mint egy idősebb csoportnál. A célom, hogy jól érezzék magukat, jó hangulatban teljen a tábor, és a végén összehozzunk egy jó előadást – mondta a foglalkozásvezető.

A tábor résztvevői az idén két csoportban dolgoznak, így a zárónapon nemcsak egy, hanem két előadást is megtekinthetnek a szülők és az érdeklődők.

– A táborlakókat az idén két csoportra osztottuk a korosztálybeli különbség miatt. A kisebb gyerekek csoportjában öt és fél éves kortól nyolcéves korig vannak a résztvevők. Velük Gazdag Erzsi Meseboltját próbáljuk feldolgozni. Nagy segítségemre van a munkában Szűcs Tamara és Kokrehel József – mondta Crnkovity Edit.

A Mosolycsalók sikereiről időről időre értesülünk, megtekinthetjük előadásaikat. A topolyai gyermekszínjátszás helyzetéről Crnkovity Edit elmondta azt is, hogy az utóbbi időben Topolyán meglepően nagy az érdeklődés iránta.

– A lányok azok, akiket jobban érdekel, de természetesen a fiúk között is akad, aki érdeklődik a színjátszás iránt. A Mosolycsalókkal szombatonként foglalkozunk, de véleményem szerint nem ártana, ha egy még fiatalabbakból és egy kicsit idősebbekből, például középiskolásokból álló csoport is működne. A diákszínjátszó-találkozón jártunk Bácskossuthfalván és egy hasonló találkozón Bácsfeketehegyen. A községi szemléről eljutottunk a tartományra. Több díjat is elhoztunk ezekről a megmérettetésekről. Miénk lett a legjobb női főszereplő díja, a legjobb jelmez, a legjobb csoportmunka, valamint a legjobb mellékszereplő díja is. A jövő évre egyelőre még csak terveink vannak, a nyarat a tervezésre szánjuk rá. Kutatunk, szakembert keresünk, és újult erővel vágunk majd bele a munkába – hallottuk a csoportvezetőtől.

A VII. Bábtábor ideje alatt készülő előadásokat július 14-én, szombaton tekinthetik meg az érdeklődők a tájház udvarán.