2024. március 29., péntek
XVIII. APÁCZAI NYÁRI AKADÉMIA

Az okosvárosoktól a hawaii vulkánkitörésig

A természettudományos műveltség fokozásán munkálkodnak a szünidőben is – csoportkép a táborlakókkal

A természettudományos műveltség fokozásán munkálkodnak a szünidőben is – csoportkép a táborlakókkal

Szinte két évtizedes múltra tekint vissza a természettudományos tanári továbbképzés, melynek megálmodói a néhai dr. Ribár Béla egyetemi tanár és Muhi Béla fizikatanár voltak. Ennyi idő alatt mintegy kétszáz tankönyvpótló kiadványt jelentettek meg, melyeknek a gyakorló tanárok nagy hasznát vehetik. Az Apáczai Nyári Akadémia is a természettudományi témakörrel indult be, s mire elérte a „felnőttkort”, négy szekcióban zajlik a munka, és a szerbiai oktatási minisztérium által akkreditált képzéssé minősült. Ezen a héten a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének, a szervező intézménynek a székházában, a Ćirpanov utcában zajlik a munka, míg a történelem és magyarság szekció a telepi fiúkollégiumban fogadja az előadókat és érdeklődőket egyaránt. A szekciók napi programját a vmpe.org.rs honlapján közzétették.
Tegnap dr. Ács Ferenc vajdasági származású egyetemi docens, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszékének munkatársa, dr. Róka András, ugyanennek az egyetemnek a főiskolai docense, majd dr. Kopasz Katalin, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársa, dr. Szalai Tamás csillagász, ugyanennek az egyetemnek a tudományos munkatársa, továbbá dr. Muhi B. Béla fiatal vajdasági egyetemi tanár, több felsőoktatási intézmény munkatársa értekezett a meteorológia, az elektrokémia, a csillagászat témakörében, a jelenlevők tájékozódhattak a szenzorok elterjedtségéről, az okosvárosokról, vagy éppen a hawaii vulkánkitörésről.
– Nem csak fontosak egy tanár életében a továbbképzések, hanem már-már bűn, ha nem képes olyan szinten előadni, hogy a tanulók azt valóban megértsék és élvezzék – mondta el véleményét Muhi Béla fő szervező. – Láttam olyan képeket, hogy neves professzorok felmásznak a katedrára, és onnan ejtik le a golyót, hogy a szabadesést demonstrálják. Vagyis sokan, sok esetben a bohóckodást is vállalják, hogy közelebb hozzák a hallgatósághoz a természettudományokat. Nem kell azonban messzire menni, tiszteletre méltó teljesítményeket láthatunk a közvetlen közelünkben is, noha a PISA-felmérések azt bizonyítják, hogy igencsak sokat kell tennünk annak érdekében, hogy a természettudományokat „emészthetővé” tegyük a legkisebbektől kezdve a felnövekvő nemzedékek számára. Igyekszünk pótolni a hiányosságokat, hogy a magyar nyelvű oktatás színvonalát emeljük. Fontos, hogy szakszótáraink vannak szerb–magyar vonatkozásban, több versenyt szervezünk a tanév folyamán, tankkönyvpótló kiadványokat szerkesztünk, igyekszünk a tanárok segítségére lenni, így mondhatni, hogy vállalt küldetésünk, hogy a természettudomány oktatását Vajdaságban megfelelő szintre emeljük. Ennek nagyszerű formája a nyári akadémia. Sajnos a pedagógusaink a rengeteg kötelezettségtől túlterhelten kifáradnak a tanév végére, így kis hányaduk vállalja a képzést. Dicséret illeti viszont mindazokat, akik pihenés helyett vállalják a továbbképzést, és tanulnak. Aki részt vesz a munkában, remélhetőleg változatosabban, színesebben fog előadni, de a feltöltődés mellett könyveket, szoftvereket, elektronikusan tárolt előadásokat is kap. Célunk az, hogy az itt elhangzottakhoz azok is hozzájussanak, akik nem vesznek közvetlenül részt az akadémia munkájában, s így közvetetten is emeljük a tanítás szintjét iskoláinkban.