Rendkívül rossz, kiélezett és már-már ellenséges a viszony Washington és Moszkva között. A Szovjetunió 1991-es fölbomlása és Oroszország önállósodása óta példátlan állapot 2014-ben alakult ki, s azóta tart. A kiváltó okok közül kiemelkedik a Krím-félsziget bekebelezése és az orosz „szerepvállalás” az ukrajnai konfliktusban. A további idegesítő és kardcsörtetésre sarkalló tényezők között pedig ott a szíriai háború is.
A rémes helyzet miatt az orosz állami televízió 2016 őszén már a két ország közötti nukleáris háborúval riogatott. A katonai konfliktus (szerencsére) elmaradt, de Oroszország és az Egyesült Államok, illetve a Nyugat kapcsolata a mélypontra zuhant.
A szembenállók az utóbbi néhány évben leginkább a másik – szankciókkal, büntetővámokkal történő – megleckéztetésével, jobb esetben csak kölcsönös vádaskodásokkal, fenyegetésekkel foglalkoztak egymással államközi szinten. Egyszer felcsillant ugyan a remény, hogy véget ér az acsarkodás, ám gyorsan el is halványodott. A bizakodásra Donald Trump adott okot, aki a – Moszkva támogatását is élvező – 2016-os amerikai elnökválasztási kampányában többször is kedvezően nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz államfőről. Kilátásba helyezte azt is, hogy győzelme esetén javít a kiélezett kétoldalú viszonyon, megpróbálja csökkenteni a hatalmas feszültséget, ellentéteket.
Bár megválasztották, s 2017-ben be is költözött a Fehér Házba, a vizionált enyhülésből, változásból semmi nem valósult meg. Sőt Trump hivatalba lépése óta inkább mélyült a szakadék a két ország között.
AZ ELSŐ HIVATALOS TALÁLKOZÓ
A világ vezető politikusai közül Putyin a leghamarabb gratulált neki a győzelem után, ám gyorsan rá kellett jönnie, hogy a remélt áttörésre és barátkozásra még várnia kell. Tavaly áprilisban kénytelen-kelletlen el is ismerte: Trump (januári) hivatalba lépése óta (tovább) romlottak a kétoldalú kapcsolatok. Értékelését bő három hónappal később az amerikai elnök a kedvenc közösségi oldalán erősítette meg. A Twitterren a következőket írta: „A viszonyunk Oroszországgal történelmi, veszélyes mélypontra került.”
Telefonon és személyesen többször is tárgyaltak már egymással, ám nem sok eredménnyel. Tárgyalóasztalnál kétszer is egyeztettek, egy-egy rangos nemzetközi fórumon (a G20-csoport és a Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés tavalyi csúcsértekezletén). Első hivatalos kétoldalú megbeszélésükre a jövő héten (július 16-án Helsinkiben) kerítenek sort. A NATO-tagországok vezetőinek brüsszeli értekezlete után néhány nappal.
RENGETEG AZ ÜTKÖZÉSI PONT
A nyugati katonai szövetség és Moszkva kapcsolatán is van mit javítani. Nyilván ez is témaként szerepel a találkozójukon.
Trump már sokszor sürgette a NATO-országokat, hogy költsenek többet hadseregükre, illetve növeljék védelmi kiadásaikat. Ezzel lényegében a szövetség megerősítését, és persze (amerikai) fegyverek beszerzését sürgeti.
Moszkvának ez nem tetszik, miként az sem, hogy a NATO – az orosz veszélyre hivatkozva – az utóbbi időben több katonát telepített kelet-európai tagállamainak egy részébe. Oroszország ezt fenyegetésnek tartja.
Az orosz–amerikai viszonyon még több a javítani való. A Kreml és a Fehér Ház érdekei rengeteg területen ütköznek, ezért a kettejük közötti látványos és tartós enyhülés egyelőre kérdéses. Ráadásul a tavaly ismertetett új amerikai nemzetbiztonsági stratégia rivális, revizionista és egyre agresszívabb hatalomnak tartja Oroszországot, amelyről azt is hangsúlyozza, hogy óriási kihívást jelent az USA globális vezető pozíciójára, befolyására, biztonságára, gazdasági előrehaladására és (katonai) erejére, fölényére.
A dokumentum megjegyzi: Oroszország „vissza akarja állítani nagyhatalmi státuszát és befolyási övezetet akar létrehozni a határai közelében”. Európában is ki akarja terjeszteni a befolyását, illetve megkérdőjelezi a status quót.
Oroszország „imperialista jellegűnek” minősítette az amerikai stratégiát, s visszautasította azt a megállapítását, hogy fenyegetést jelentene az Egyesült Államokra.
A KREML REMÉNYKEDIK
A helsinki találkozó előtt azonban mindkét oldal optimista. Pedig nehéz tárgyalás vár rájuk. Az államközi viszony megjavítása mellett olyan fontos témákban kellene eredményt elérniük, mint a fegyverzet-ellenőrzés, a hadászati stabilitás, a globális biztonság fenntartása, a nemzetközi terrorizmus elleni harc folytatása vagy a szíriai és ukrajnai válság rendezése.
A Kreml arra számít, hogy Trump és Putyin közös nyilatkozatot fogad el, amely magában foglalja a kapcsolatok előrelendítésének szándékát, továbbá a nemzetközi stabilitás és biztonság erősítését szolgáló közös intézkedéseket.
Elég kicsi azonban az esélye annak, hogy bombasztikus alkut kötnek, vagy olyan jelentős eredményeket érnek el, illetve fontos engedményeket tesznek egymásnak, amelyek látványosan javítják, érdemben előrelendítik Moszkva és Washington együttműködését. Valószínűbbnek tűnik, hogy szépségfolttal elfednek néhány problémát, miközben a kiélezett helyzetet protokollmosolyokkal igyekeznek kezelni.
Pedig a viszálykodás mérséklése és a közeledés fontos lenne mind Washington, mind Moszkva számára, hiszen együttműködve sokkal könnyebben oldhatnának meg több olyan konfliktust, problémát, válsághelyzetet, amelyekhez közük van. Így például a Szíriával vagy akár az Ukrajnával kapcsolatos „ügyeket”.
AZ ELNÖK OBAMÁRA MUTOGAT
Trump nemrég sejtelmesen már utalt rá, hogy akár engedményekre is hajlandó (nyilván megfelelő ellentételezés fejében). Például a Krím esetében.
Korábban még ragaszkodott hozzá, hogy Moszkva adja vissza Ukrajnának a tőle jogtalanul elvett félszigetet, ám jó két hete már azt mondta: majd meglátja, miként viszonyul a témához a helsinki csúcstalálkozón. „Majd meglátjuk” – válaszolta arra a kérdésre is, hogy feloldaná-e a Krím bekebelezése miatt (Oroszország ellen) bevezetett amerikai szankciókat.
Ha megkapja érte azt, amit cserébe elvár, valószínűleg rábólint a dologra, hiszen érvelése szerint az egészről nem is ő tehet, hanem hivatali előde. Barack Obamát nyíltan megvádolta, hogy veszni hagyta a Krímet.
Nem tudni, hogy ebben a vitában mi lehet az alku tárgya. Ám az biztos, hogy egyik fél sem ad ingyen semmit.
A FEJÜK FÖLÖTT EGYEZKEDIK?
Olyan apróságok azért már kiderültek, hogy az amerikai elnök visszavezetné Oroszországot a világ hét legfejlettebb ipari államát tömörítő G7-csoportba, amelyben (négy éve) épp a krími „kalandja” miatt függesztették fel az oroszok tagságát.
Nyugati szakértők alighanem azért aggódnak leginkább, hogy Trump olyan ajánlatot is tesz Putyinnak, amelyről nem egyeztetett a NATO-szövetségesekkel, vagyis a fejük fölött próbál alkudozni az őket is érintő ügyekben. Talán épp az Oroszországot sújtó szankciók enyhítéséről vagy megszüntetéséről, ami nagyon is jól jönne az orosz elnöknek.
Putyin ezen kívül szabad kezet akar Szíriában, ahol segítségével Bassár el-Aszad elnök megnyerheti a háborút az USA és mások által támogatott iszlamista lázadókkal szemben. Ellenszolgáltatásként Washington kérheti az irániak kiszorítását Szíriából.
Jelenleg úgy tűnik, hogy Trump kedvesebben viszonyul majd Putyinhoz, mint a tegnap kezdődött kétnapos brüsszeli NATO-csúcs résztvevőihez vagy az EU-hoz, amelyet rendszeresen támad, bírál és vádol. Ha valóban így lesz, az orosz elnök eléri egyik fontos célját: az EU és az USA közötti ellentétek elmélyítését, illetve a megromlott és repedező transzatlanti viszony további súlyosbítását.
