2024. március 28., csütörtök

A Mojo „marad a régi”

A zentai vendéglő eddigi és új tulajdonosa nyilatkozik

Lapunk korábban beszámolt arról, hogy a közelmúltban sokakat derült égből villámcsapásként ért a hír, miszerint Lučić Viktor, a zentai Mojo Club eddigi tulajdonosa huszonhét év után úgy döntött, hogy eladja a népszerű szórakozóhelyet Árokszállási Imre vállalkozónak.

Árokszállási Imre és Lučić Viktor (Horváth Zsolt felvétele)

Árokszállási Imre és Lučić Viktor (Horváth Zsolt felvétele)

Az átadással kapcsolatos dokumentumok intézése miatt a vendéglő ideiglenesen be is zárt. Kedden délelőtt 11 óra óta viszont ismét tárt ajtókkal várja a vendégeket.

Lučić Viktor lapunknak elmondta, hogy korántsem „hirtelen felindultságból” döntötte el, hogy abbahagyja a Mojo vezetését, hanem már régóta érlelődött benne a döntés, s most jött el az alkalom, amikor teljes erőben és egészségesen, úgymond a csúcson zárja le életének ezt a szakaszát. Viktor, akinek a neve az elmúlt majd három évtizedben szinte összenőtt az általa vezetett szórakozóhellyel, elmesélte, hogy odahaza korábban is beszélgettek arról, hogy a szórakozóhely vezetését nem tudja a végtelenségig folytatni. Kiderült az is, hogy a családban nincs senki, aki átvenné tőle a klub vezetését, lényegében ezért döntött a szórakozóhely eladása mellett.

– Nem volt könnyű a döntés, mivel a Mojo valamiképp az én gyermekem, s az ide járó vendégek is tisztában voltak azzal, hogy mennyire elhivatott voltam a munkám során – jegyezte meg az eddigi tulajdonos. Hozzátette: büszke arra, hogy az elmúlt évtizedekben igazi kultuszhelyet épített ki, s az egyezkedések során az új tulajdonos is azon volt, hogy megtartsa a klub szellemiségét. Megjegyezte, hogy amennyiben így történik, egy ideig a koncertek szervezésében biztosan támogatja majd.

Viktor kitért a közösségi oldalakon az eladással kapcsolatban megjelent reagálásokra is, és elmondta, hogy nem felhasználója a Facebooknak, így nem is követi, viszont egykori sportolóként sokaknál jóval tapasztaltabb és szívósabb, ezért nyugodt szívvel hozta meg a döntését. Annyit viszont elárult, hogy rövid ideig mégis rosszulesett, amikor egyesek úgy néztek rá, mintha már meghalt volna, vagy valamilyen tragédia történt volna.

– Egy korszak valóban befejeződött az életemben, de az nem fog bekövetkezni, hogy addig csináljam, amíg rám nem unnak a vendégek – nyilatkozta, s hozzáfűzte, hogy így több ideje lesz a gyermekeire is. Mindenekelőtt pihen, feleségének besegít az utazási irodájában, és utazhat is, az sem kizárt, hogy helyt kell állnia majd a zentai asztaliteniszklubban is.

Árokszállási Imre állítása szerint a Mojóra nem úgy tekint, mint egy pénzügyi befektetésre, hanem egyfajta életérzésre, amelyet folytatnia kell, ezért vásárolta meg a vendéglőt, Viktorral megbeszélték, hogy meghatározott formában átveszi a szórakozóhely vezetését, ennyiről szól az egész történet. Ami a leglényegesebb: esze ágában sincs, hogy a szórakozóhely hangulatán, stílusán változtasson.

– Viktor az elmúlt huszonhét év alatt úgy kiépítette a Mojót, annyira jól menő hely, hogy amennyiben változtatnánk rajta, elvesztené azt a hírnevet, kultuszt, amelyet eddig fölépített – emelte ki az új tulajdonos. Elmondta, hogy a konyha át fog esni kisebb felújításon, s az étlapon és az itallapon is lesznek minimális változások.

Viktor az elkövetkező két hónapra összeállította a klub fellépőinek a listáját. A közeljövőben esedékes fellépők közül egy Xtreme Blues Dog művésznevű brazil „egyszemélyes zenekar” koncertjét emelte ki, amelyet most péntek este rendeznek meg. A nyár folyamán, szeptember közepéig minden koncert díjmentes lesz.