2024. március 29., péntek

Esély tábor másodszor

Második alkalommal szervezte meg július elején Magyarkanizsán a Segítsük Egymást, Vajdaság! civil szervezet az Esély nekünk is elnevezésű táborát.

A hétfőn zárult programban 20 gyermek vett reszt, akiket a község területéről választottak ki a jelentkezők közül. A szervezők célja az, hogy a Magyarkanizsa község területen élő hátrányos helyzetű 8–14 éves gyerekek számára kikapcsolódási lehetőséget nyújtsanak, olyanoknak, akik a létminimum alatt élnek, és némelyikük sohasem volt nyaralni. A tábort az önkormányzat támogatása tette lehetővé.

Budincsevity Angéla, a Segítsük Egymást, Vajdaság! szervezet vezetője közölte, hogy a táborban olyan újszerű kapcsolatokat igyekeznek kiépíteni, amelyek eddig nem voltak jellemzőek.

– A projektben vállalt tevékenységekkel szeretnénk fejleszteni az önismeretet, erősíteni az éntudatot, javítani a gyerekek konfliktuskezelő képességét, normalizálni a szocializációs kapcsolataikat, elérni, hogy a tanulási esélyeik növelésével esélyegyenlőség alakuljon ki a jobb körülmények között élő gyerekekkel, tehát mérséklődjön a hátrányos helyzetük – ismertette a civil szervezet elnöke. – Színes programokkal, kézműves-foglalkozással, komoly törődéssel és odafigyeléssel, huszonnégy órás felügyelettel igyekeztünk mindezt elérni. Tettük mindezt azért, hogy a tapasztalataik, élményeik által ők is majd jobban odafigyeljenek egymásra.

A szervezet elnöke köszönetet mondott az önkormányzatnak, továbbá mindazoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik támogatták a tábor munkáját, lehetőséget nyújtva húsz fiatalnak hasznos szünidei kikapcsolódásra.