A véletlenség boldogsága

A Zentai Alkotóház június közepén kilencedik alkalommal adott otthont a már hagyományos rakukerámia-alkotóműhelynek és -tanácskozásnak. A telepet, mint minden évben, ezúttal is Mezei Erzsébet, a Zentai Képzőművészeti Alkotóműhely polgári társulás vezetője szervezte, és az alkotók az ő meghívására tartózkodtak városunkban. Az ötnapos telepen ezúttal itt volt Fődi Éva képzőművész, Ana Popov keramikus és tanítványa, Vlada Holotkov, Ljubica Tankosić Újvidékről, Jana Vijerg Bukovacról, valamint két zentai résztvevő is volt, Gajda Szilvia kerámia-szakoktató és Mezei Erzsébet grafikusművész és fő szervező.

Zentára már mindenki úgy érkezett, hogy kiégetett samottagyag alkotásokat hozott magával, és aztán azokat rakuzta. Mezei Erzsébet a rakuval kapcsolatban elmondta, hogy japán eredetű technika, amely a hagyomány által őrzött eszmeiséghez kötődött, de ők az amerikai raku technikát alkalmazzák, amely sok tekintetben eltér ettől az ősi hagyománytól.
– Az amerikai raku szabadabb és kötetlenebb, valamint lehetővé teszi a kísérletező alkotói megközelítést, és sok alkotót érdekel, mert sok benne a véletlenszerűség, a kiszámíthatatlanság. A hozott tárgyakat minden esetben megfelelő mázzal kezeljük, utána gázzal felhevített kemencébe tesszük, kb. 960 fokra, égetjük, majd fémfogóval kiemeljük őket, az izzó tárgyakat fűrészporba tesszük, betakarjuk, lefojtjuk, majd onnan is kiszedjük. Némelyiket vízbe tesszük, de úgy is maradhatnak. Ez megint attól függ, milyen mázat használtunk. Ezúttal is nagyon érdekes alkotások születtek, hiszen az idei tábor témája a kihívás és a kísérletezés volt a raku technikán belül – hangsúlyozta a fő szervező, aki azt is elmesélte, hogy ő Horvátországban, Ješkovón szintén egy alkotótáborban tanulta meg a raku technikát, és annyira megtetszett neki, hogy rögtön azon kezdett gondolkodni, miként szervezhetne Zentán is egy hasonló tábort. Ez 2009-ben volt, és 2010-ben már meg is tartották Zentán az első rakukerámia-alkotótelepet.

– Nekem már korábban is nagyon tetszettek a raku alkotások, viszont nem tudtam, hogyan készítik őket. Az interneten ráakadtam Terebess Gábor ezzel foglalkozó írásaira, és ott olvastam róla, majd úgy hozta a sors, hogy meghívást kaptam Ješkovóra, ahol elvégezhettem az első rakuégetésemet. Már a táborból hazafelé azon morfondíroztam, hogyan valósítok én meg egy hasonlót Zentán, és annyira elszánt voltam, hogy már a következő évben megtartottuk az első rakukerámia-alkotótelepet. Akkor öt-hat horvátországi alkotó is eljött, segítettek megmutatni a meghívottjaimnak a technikát, és azóta minden évben van ilyen telepem. Én nagyon megszerettem a rakut, hiszen játék ez a földdel, a tűzzel és a vízzel – magyarázta Mezei Erzsébet.
Fődi Éva grafikus ötödik éve jár vissza a telepre, és azt mondja, először csak szemlélőként jött el Jana Vijerg keramikus barátnőjével, de aztán ő is bekapcsolódott a munkába, és nagyon megtetszett neki.

– Nagyon keveset értek a kerámiához, de ez a rakuzási folyamat rabul ejtő. Az a véletlenszerűség és az a kiszámíthatatlan végeredmény, ami ezt a folyamatot jellemzi, elkápráztatja az embert. Itt nincs szabály, sosem lehet pontosan tudni, milyen lesz a kerámia, ez az örökös meglepetés varázsol el engem is – emelte ki Fődi Éva.
Ana Popov keramikus ugyancsak visszajáró művésze a raku-alkotótelepnek, ahova először ő maga jelentkezett, mondván, szeretne eljönni, és megtanulni az alapjait.
– Nagyon szeretek itt, Zentán, az alkotótelepen, hiszen minden adott a rakuzáshoz. Ebben a technikában főleg az okoz nehézséget, hogy megfelelő körülményeket kell hozzá biztosítani, ezt nem lehet zárt térben végezni, mindenképp szabadtér kell hozzá, és ez Zentán adott. A modern, steril és kiszámítható technikákkal szemben a rakuban nagyon egyedi, varázslatos, váratlan alkotások születnek, és én ezért szeretem. A rakuval egyébként először 1981-ben Kecskeméten, egy nemzetközi szimpóziumon találkoztam, ahol japánok mutatták be a technikát, de soha nem próbáltam, hiszen nem voltak hozzá feltételeim. Sem gázkályhám nem volt hozzá, sem olyan szabad területem, ahol nyugodtan lehetett volna füstölni, hiszen amikor kivesszük a kemencéből a tárgyakat, és a fűrészporba rakjuk, akkor az tényleg nagy füsttel jár. Amikor megtudtam, hogy Zentán létezik egy ilyen alkotótelep, jelentkeztem, és azóta minden évben visszajövök. Szerbiában egyébként nem is nagyon találkozni ezzel a technikával, pont azért, mert nem egyszerű megteremteni hozzá a feltételeket, körülményeket – mesélte Ana Popov.

Gajda Szilvia kerámia-szakoktató még főiskolás korában ismerkedett meg a technikával, de évente csak egyszer, a zentai raku-alkotótelepen foglalkozik vele.
– Én olyan kerámiát készítek, amely nem felel meg a rakunak, az én alkotásaim sokkal finomabbak, vékonyabbak. Számomra fontos, hogy egy kerámia légies, finom vonalú legyen, a raku viszont ezt nem bírja el. A rakuhoz samottos agyagot kell használni, hogy kibírja ezeket a fizikai hatásokat. Én azért járok vissza a telepre, mert nagyon izgalmas a technika, sosem tudni, mit kapunk, mi jön ki a kemencéből. Ez egyébként főleg azoknak való, akik nagyon flexibilis alkotók, és szeretik a kihívásokat, és habár én ennek az ellentéte vagyok, évente egyszer én is szívesen kipróbálom magam ebben – fejtette ki Gajda Szilvia.
A raku-alkotótelepen készült munkákból minden művész hagyott itt alkotást, amit a nagyközönség decemberben, a szintén hagyományos Lámpás című kiállításon tekinthet meg.