2024. április 19., péntek

Hírháború egy bocsánatkérés okán

Koszovó témájában egyedül az világos, hogy semmi sem világos

Ramush Haradinaj, koszovói miniszterelnök bocsánatot kért Ana Brnabić szerb kollégájától, amiért kedden a koszovói rendőrség az alkotmányos rend elleni szervezkedés címén letartóztatott öt koszovói szerbet; Ramush Haradinaj nem kért bocsánatot szerb kollégájától – az első hír a szerbiai sajtóban jelent meg, a második pedig a koszovóiban.

A szerbiai média értesülései szerint Haradinaj Londonban a Berlini Folyamat keretében megtartott csúcstalálkozón beszélgetésre invitálta szerbiai kollégáját, aki először elutasította a kérést, majd végül elfogadta, de csak azt követően, hogy Haradinaj másodszor is találkozót kért tőle. A szerb kormányfő kabinetjében megerősítették ezeket az állításokat, hozzátéve, hogy Haradinaj személyesen kívánta megmagyarázni a történteket. Miután ezt megtette, bocsánatot kért Brnabićtól, hogy letartóztatták az öt gnjilanei szerbet, valamint elmondta, hogy csak utólag tájékoztatták a letartóztatásról, közölték a szerb kormányfő kabinetjében.

Ezeket az állításokat a koszovói Kohavision (KTV) cáfolta meg. A televíziós összeállításban elmondták, hogy Haradinaj nem kért bocsánatot Brnabićtól, csupán sajnálatának adott hangot, méghozzá azért, mert értékelése szerint egyik fél sem tartja tiszteletben a Belgrád–Pristina párbeszéd során kieszközölt megállapodásokat. Haradinaj azt is kifejtette, hogy a szerb kormány nyomást gyakorol a Koszovói Biztonsági Erőkben szolgálatot teljesítő szerb nemzetiségű polgárokra, hogy mondjanak fel. A koszovói rendőrség azt követően ejtette meg a letartóztatásokat, hogy az igazságügyi szervek értesültek a biztonsági erőkben szolgáló szerbek irányába megfogalmazott fenyegetésekről, mondta Haradinaj.