Nedić rehabilitációjának esélye még mindig borzolja a kedélyeket

mh

2018. július 11., 20:52

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Ma befejeződött Milan Nedić, a II. világháború idején megszállott Jugoszlávia kormányfőjének rehabilitációs tárgyalása a belgrádi Felső Bíróságon. A bíróság a döntését egy hónap múlva hirdeti meg írásban.

Milan Nedić 1943-ban beszédet mond egy kragujevaci nagygyűlésen (Fotó: znaci.net)

Nedić rehabilitációjának híre felhergelte a közvéleményt. Amíg a politikus leszármazottai azt kérik, hogy a bíróság semmisítse meg azt a határozatot, amely szerint a nép ellenségének kiáltották ki, a közvélemény háborús bűnösként tekint rá, őt és kormányát hibáztatják ugyanis, hogy a banjicai koncentrációs táborban négyezer zsidót gyilkoltak le a kormányzása idején.

Milan Nedić szerb politikus, katonatiszt pályafutása 1904-ben kezdődött, amikor előbb a szerb, majd a jugoszláv hadsereg tisztje, végül vezérkari főnöke lett. Ezt követően Dragiša Cvetković kormánya idején a jugoszláv hadügyi és tengerészeti minisztériumot irányította. Többször is amellett állt ki, hogy Jugoszláviának a hitleri Németország, a tengelyhatalmak oldalán kell szerepet vállalnia a II. világháborúban. E miatt az álláspontja miatt le is mondatták tisztségéről. Miután azonban a hitleri Németország 1941 áprilisában megszállta Jugoszláviát, először a németbarát Milan Aćimović került a kormány élére, majd 1941. augusztus 29-én Nedićet tették meg a szerbiai országrészt névlegesen irányító kormány vezetőjévé. Nedić 1944. október 10-éig működő bábkormányának hatalma nem volt, vagyis sem a megszállók, ugyanakkor pedig a szerb lakosság bizalmát sem élvezte. Elzárkózott a szerbiai fasisztákkal és csetnikekkel való teljes együttműködéstől, ugyanakkor fegyveres harcot folytatott a kommunista partizánok ellen.

A háború után háborús bűnösként fogták perbe, de Nedić, a hivatalos információk szerint, már a tárgyalás előtt öngyilkosságot követett el, kihallgatása közben kiugrott az ablakon. Azt, hogy hová temették el, a mai napig titok fedi.

Mivel soha nem ítélték el, ugyanakkor a nép ellenségének kiáltották ki és megfosztották polgári jogaitól és ingatlanától, a leszármazottai 2008-ban a rehabilitálását kérték. A bírósági tárgyalás, amelyen a nyilvánosság is részt vehetett, 2015-ben kezdődött a belgrádi Felső Bíróság előtt.

A tárgyalás során a bíróság mintegy tíz szemtanút és történészt hallgatott ki, és még annak ellenére is, hogy kevés tanút idéztek be, a tárgyalást többször is megszakították, majd elhalasztották, hogy újabbnál újabb dokumentumokat szerezzenek be a biztonsági szolgálatoktól. Emellett a zsidó közösség is részt akart venni az ügy lefolytatásában, kérvénnyel fordult a bírósághoz, hogy ne adják vissza Nedićnek a polgári jogait. Egy másik fél beavatkozását azonban a bíróság, majd a Fellebbviteli Bíróság sem hagyta jóvá, azt állítván, hogy az ügy tárgya nem kívánja meg egy másik fél bekapcsolását.

A rehabilitációs eljárás elindítói két tanút idéztek be, de az egyik időközben elhunyt, a másiknak a kihallgatását pedig a bíróság utasította el, így végül a nyilatkozat írásos formában került a bíróság elé.

Ha a bíróság rehabilitálja Milan Nedićet a 2006 óta hatályban levő törvény szerint, nem lehet a döntés ellen fellebbezni, ha azonban elveti a rehabilitációs kérvényt, erre a Fellebbviteli Bíróságon lehet panaszt benyújtani.

A mai meghallgatás Zoran Živanovićnak, a rehabilitációt elindítók felhatalmazott ügyvédjének a zárómondataival végződött, miszerint jogi szempontból alaptalanok voltak a Nedić ellen felhozott vádak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap