A kínai–amerikai kereskedelmi háborúról minden szempontból megoszlanak a vélemények. Már abban is, hogy egyesek szerint csupán fennáll a lehetősége, mások szerint kialakulóban van, de vannak, aki szerint már javában zajlik. Donald Trump amerikai elnök a kínai importtermékekre kivetett büntetővámok második körének bejelentésekor azt mondta, a világ legnépesebb országának Made in China 2025 néven közzétett stratégiája a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat iskolapéldája. A tervet Trump fenyegetőnek ítélte meg az amerikai gazdaság számára. Sajnos még mindig nagyon sokan azt hiszik, hogy ami Kínában vagy az USA-ban történik, az minket nem érint. Holott tisztában kell lenni azzal, hogy ha a nagyon civódása miatt világgazdasági válság alakul ki – aminek máris megvan a nagyon jó esélye – annak mi is látjuk a kárát. A Made in China 2025 valójában csupán stratégiai terv, amelyet a kínai kormányzat azzal a céllal alkotott meg 2015-ben, hogy javítsa az ország gazdasági szerkezetét és azzal együtt meghatározza a növekedési modelljét is a következő évtizedben. A terv sikeres végrehajtása esetén 2025-re a kínai kommunikációs eszközök, a vasúti közlekedési berendezések és villanyberendezések elérik a világszínvonalat. A robotika, a CNC-szerszámgépek, az űrrepülés, a tengeri berendezések, az újenergia-meghajtású autók, a mezőgazdasági gépek, a fejlett alapanyagok, az új anyagok szintén elérik a világszínvonalat. Elemzők szerint a terv lényege, hogy a kínai vezetők megértették: az olcsó munkaerőre alapozó növekedési modell kifulladt, más kell helyette. Egy másik szempont a termékek és szolgáltatások minőségének javítása. A környezeti szempontból fenntartható termelési technológiák elterjesztése szintén prioritásként szerepel a stratégiában. De fontos prioritásként szerepel benne az emberi erőforrásokba, a tehetséggondozásba történő befektetések ösztönzése is. A Made in China 2025 tervezetre sokan egyszerű iparpolitikai stratégiaként tekintenek. Megalkotói szerint összhangban áll a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályaival. Erről viszont tudni kell, hogy az állami irányítású fejlesztés eredeti koncepcióját az Egyesült Államok találta ki jó 200 évvel ezelőtt. Az amerikai kormányzatok azóta folyamatosan jelentős támogatásokat nyújtottak az innovációk finanszírozásához. A történelmi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a tervgazdaság bizonyos elemeinek alkalmazásával korrigálhatók a piaci kilengések. Ezzel pedig segíteni lehet az országokat abban, hogy magasabb hatékonyságot érjenek el.
A jelek szerint a kínaiak tudatában vannak annak, hogy az alacsony hozzáadott értékű és az alacsony bérezésű modell a világgazdaságon belül hosszabb távon ma már fenntarthatatlan. Ezért fektetnek tudatosan a humántőkébe, a technológiai fejlesztésekbe, és nem utolsósorban az olyan saját cégek felfuttatásába, melyek a versenyképességben lépést tudnak tartani a globális trendekkel.
Az amerikaiakra visszatérve, a kínaiak tehát lényegében csak azt csinálják, amit az amerikaiak már régóta, csak esetleg próbálják/próbálták mindig elmaszatolni. Nem ritka az élet egyéb területén sem az ilyen magatartás: ha én találtam ki, én alkalmazom, az rendben van, sőt dicséretes, ha nem, ezer oka van, hogy miért elítélendő.
MADE IN SERBIA
Meglepő, amikor egyesek arról értekeznek, hogy Szerbiában is egyfajta kínai modell szerint, illetve a tanúságaiból okulva érünk el jó gazdasági eredményeket. Szerbiában a GDP-növekedés az utóbbi 10 évben nem éri el az évi átlag 1 százalékot sem. Ez elég rosszul hangzik, így érthető, hogy nem nagyon hivatkoznak rá. Kína viszont az elmúlt 30 évben átlag 10 százalék körüli növekedést produkált, ez azt jelenti, hogy valamit azért mégis nagyon tud. Az évi 10 százalék körüli átlag azt jelenti, hogy hétévente meg tudta duplázni a gazdaság teljesítményét. Mi csak ámulhatunk és álmodhatunk erről. Hogyan sikerült ezt Kínában elérni, miben nyilvánul meg az állam, az ipar, a mezőgazdaság, a közigazgatás szerepe a folyamaton belül? A hazai felsőoktatásban és kutatásban fennálló állapotok miatt azt tapasztalhatjuk, hogy még arra sincs kapacitásunk, hogy a kínai társadalmi-gazdasági folyamatokat megfelelő színvonalon értelmezzük, meg tudjuk magyarázni és át tudjuk adni a szélesebb rétegeknek is. Annak ellenére, hogy egy kommunista diktatúráról beszélünk, Kína esete leginkább a korábban Japán, majd Dél-Korea, Szingapúr és más távol-keleti kis tigrisek által bejárt fejlesztőállami modellhez hasonlítható. A keleti gondolkodásra jellemző módon úgy fest, Kínában a különböző alaprendszerek működő „alkatrészeiből” válogatták össze az elemeket. Felismerhetőek ugyanis a kommunizmus, a szocializmus, a kapitalizmus, a liberalizmus és a konfucianizmus különféle elemei, amiket egy hatalmi központból hatékonyan tudnak adagolni, és a folyamatokat irányítani is egyben. Az újabb kori kínai tanúságok pedig sajnos arra a lehangoló tényre döbbentenek rá bennünket, hogy ha nem próbáljuk meg valamilyen módon gyorsan és hatékonyan megnövelni az oktatás színvonalát, minden téren még inkább versenyképtelenné válunk.
