2024. április 20., szombat

A kíváncsiság végzetes lehet

Lončar: Egyre veszélyesebb drogok kerülnek a fiatalokhoz

Az elmúlt napokban Szerbiában olyan veszélyes kábítószer jelent meg, amiből egy vagy két adag is halálos kimenetelű lehet. Erre Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter, a kormány kábítószer-ellenes bizottságának elnöke mutatott rá, nyomatékosítva, hogy határozott lépésekre van szükség, amivel felhívják a fiatalok figyelmét a kábítószer-fogyasztás veszélyeire. A tervek szerint már az általános iskola első osztályától pszichológusok, pszichiáterek, illetve a rendőrség, valamint az ügyészség bevonásával foglalkoznak majd a témával.

Zlatibor Lončar rámutatott, a fiatalokban tudatosítani kell, hogy a kábítószer-fogyasztás nem számít „menő” dolognak, és semmiképpen sem bátorságpróba csak azért, hogy egy társaságba bekerüljön valaki. Ennek tudatosításához viszont az egészségügyi minisztériumnak és az oktatási minisztériumnak együtt kell munkálkodnia.

Mivel a kábítószer annyira elterjedt a fiatalok körében, azon gondolkodnak, hogy a szórakozóhelyeken dolgozókat elsősegély-tanfolyam elvégzésére kötelezzék – hívta fel a figyelmet. Tény ugyanis, hogy a fiatalok a leggyakrabban éppen a szórakozóhelyen fogyasztanak kábítószert, majd elfogja őket a rosszullét. A szórakozóhelyek dolgozói pedig gyors és megfelelő beavatkozásuknak köszönhetően sokszor életeket mentenek.

A miniszter elmondta, Szerbiában 360 ellenőrzött pszichoaktív szert regisztráltak, de az elmúlt hat hónapban újabb 20 jelent meg a kábítószerpiacon. Az újabb kábítószerek egyre agresszívebbek, egyre veszélyesebbek, és halálosak.

– Elegendő egy vagy két adag ahhoz, hogy valaki belehaljon, vagyis a drogfogyasztás az élet és a halál közti döntést jelenti – mondta Lončar.

A kábítószer-ellenes kormánybizottság nemrég alakult meg, ma tartja első ülését. Ennek kapcsán Lončar rámutatott arra, hogy a bizottság célja nem a közvélemény tájékoztatása, hanem a konkrét lépések megfogalmazása a kábítószer-fogyasztás megakadályozása érdekében. Azt szeretnék, ha minél többen megismerkednének a drogfogyasztás következményeivel, illetve azzal, hogy ki és mikor válik függővé. Az is fontos lenne, hogy a gyerekek megértsék, hogy be kell jelenteniük, ha a környezetükben megjelenik egy narkódíler, de azokat a társaikat is, akik drogfogyasztók.

Médiaértesülések szerint a múlt hónapban négy fiatal halt meg kábítószer-fogyasztás következtében.