2024. április 19., péntek

Több pénz jut mezőgazdaság-fejlesztési beruházásokra

Az óbecsei képviselő-testület tegnapi ülésén elfogadta a költségvetés második módosítását

Miután a képviselők kedden elfogadták a Mezőgazdasági Minisztérium által jóváhagyott, a mezőgazdasági földek 2018-as védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó községi programot, az idei költségvetést is módosítani kellett – ennek eredményeképpen a községi költségvetés csaknem 146 millió dinárra növekedett, és jelenleg csaknem 1,6 milliárd dinárt tesz ki.

A mezőgazdaság fejlesztésére szánt összeg is nagyobb lett, és most megközelíti a 200 millió dinárt, ebből az összegből újabb dűlőutakat, sárrázókat, kis hidakat és csatornákat hoznak majd rendbe a határban. Az állami földek bérbeadásából az idén várhatóan 90 millió dinár folyik majd be a közös kasszába, de a föld-visszaszármaztatások miatt ez a máris csökkenő összeg a jövőben tovább zsugorodik, a becslések szerint évente mintegy 10 százalékkal.
A költségvetés-módosítás után az évekkel ezelőtt kifúrt termálkút felszerelésére 28 millió dinárt terveznek elkölteni Óbecsén, az Alsórét északi területének a szanálására és rekultivációjára pedig a tartományi mezőgazdasági titkárság négymillió, a község pedig százezer dinárt fordít. Kommunális tevékenységekre összességében 7 millió dinárral több lesz: a zöldterületek karbantartására 3,4 millió pluszpénzt szánnak, az óbecsei Petőfi Sándor utca vízvezetékére pedig 1,9 millió dinárt a költségvetésből, 3,6 millió dinárt pályázati pénzekből költenek majd el. Az idegenforgalmi fejlesztések keretében a Tanderbal fesztiválra 420 ezer dinárral több pénz jut.
A közlekedésszervezés és közlekedési infrastruktúra kategóriájában négymillió dinárral csökkentették a kiadásokat: a Zöldfás utca felújítását és az ipari övezetbe tervezett útkereszteződés kiépítését átütemezték a jövő évre, de mivel a községben több út is javításra szorul, erre a célra a korábbinál 10 millióval többet terveznek elkölteni. A Gerontológiai Központ 2,3 millió dinárt, a Városi Színház 500 ezer dinárt nyert magasabb hatalmi szintekről, ennyivel növelték a költségvetésüket, az önkormányzati szolgáltatásokra pedig (felszerelésekre, anyagköltségre, folyó költségvetési tartalékra) csaknem nyolcmillióval több pénz jut (ebből a saját forrás 6,3 millió dinárt tesz ki). Nyolcszázezer dinárral több pénz kell még a képviselő-testületi anyagok fordítására, a végrehajtó szervek működésére, a telefonokra és a foglalkoztatottak képzésére is.
A képviselők többsége pénteken megszavazta azt is, hogy az Óbecse község évi díját és Óbecse község díszpolgára címet odaítélő bizottság javaslata alapján mely személyek és intézmények lesznek azok, akik/amelyek augusztus elsején, a község napján átvehetik a községi díjat szimbolizáló plakettet. A díjazottak Petar Pješčić, a PIK Mezőgazdagi Kombinát vezérigazgatója, a Műszaki Iskola, Angyal János, az óbecsei Agropromet Kft. kereskedelmi igazgatója, dr. Koncz Gyula háziorvos, Sípos Tibor nyugalmazott jogász, festőművész és Marko Tomićević válogatott kajakos.