2024. április 19., péntek

Állati küldetés Pacséron

Az idén is népszerű a református gyülekezet XXI. Gyermek és Ifjúsági Tábora

Kedden startolt és vasárnapig tart a pacséri református gyülekezet Gyermek és Ifjúsági Tábora, amit az idén 21. alkalommal szervezett meg a közösség. Mivel az elmúlt időszakban sokan elköltöztek a faluból, tartottak attól, hogy kevesebb gyermekkel kell számolniuk az idén, de mindennek ellenére túljelentkezés volt. Több, mint 35 napközis és óvodás, illetve 70 iskolás pacséri, környékbeli és a faluból elszármazott gyermek gyűlt össze, tudtuk meg Csányi Erzsébet lelkésznőtől.

A tábor iskolás résztvevői az idei egyenpólóban, a nevelők, a konyhán és az egyéb szervezésben szorgoskodók csoportképe (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A tábor iskolás résztvevői az idei egyenpólóban, a nevelők, a konyhán és az egyéb szervezésben szorgoskodók csoportképe (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Az idei évben a tábor az Állati küldetés címet viseli, ez egyébként egy népszerű rajzfilm címe is. Ezen keresztül igyekszünk rávezetni a gyerekeket, hogy mindenki találja meg a saját feladatát, amivel a Jóisten megáldotta. Vagyis örömmel teljesítse azt, amihez ért, és amihez adottsága van. Öt napra öt különböző bibliai történetet vettünk alapul, egy-egy állattal kapcsolatos, a Bibliából vett tanulságot dolgozunk fel, a kedvességre, a szolgálatra, a megbocsájtásra rávezetve a gyermekeket. A délután folyamán kézműves foglalkozások zajlanak, fafaragás, gyöngyfűzés, kollázspapír-feldolgozás, üvegfestés, fonalgrafika. Az elkészült munkákból vasárnapra egy tárlat áll össze, amit a táborzáró istentisztelet előtt és után lehet megtekinteni. Egyébként az egész nap csoportos játékokkal, versenyekkel van átszőve. A lényeg, hogy egymással is tudjanak beszélgetni, játszani a gyerekek – tudtuk meg a lelkésznőtől, aki még elmondta azt is, hogy a tábor nem jöhetne létre az önkéntes segítő kezek nélkül.

– Öt sofőr szállítja a Csemete Játszóházból a legkisebbeket ebédre az egyházhoz, a konyhában 27-en szorgoskodnak, hogy senki se maradjon éhen, és 27 helybeli és vidéki nevelő foglalkozik a gyermekekkel. Testvérgyülekezetünkből, Kisújszállásról is érkeztek hozzánk vendégek, 9 iskolás tölti falunkban a jutalomkirándulását, akiket két nevelő kísért el – hallottuk Csányi Erzsébettől.