2024. április 19., péntek

Akár már jövőre felépülhet a színház

Vladan Vukosavljević Szabadkán körüljárta az épülő színházépületet, a Zsinagógát és a városi múzeumot

Ma Szabadkára látogatott Vladan Vukosavljević művelődési és tájékoztatási miniszter, aki körsétát tett a város központjában. Eközben megtekintette az épülő színházépületet, a Zsinagógát és a Szabadkai Városi Múzeumot.

– Minden a tervek szerint halad. A színházépület felépítése az állam jelentős projektumának számít. Ebben az évben befejeződhet az építkezések hatodik és hetedik fázisa, valamint elkezdődhetnek a nyolcadik előkészületei, ennek az ún. nulladik része. Ha nagyon optimisták akarunk lenni, azt mondhatjuk, hogy az építkezési munkálatok már 2019-ben, azaz jövőre véget érhetnek. Az ilyen nagy projektumokkal járó bonyodalmak tudatában viszont a végső határidőnek a 2020-as év első felét jelölném meg. Ez a projektum meglehetősen ambiciózusnak lett elképzelve, különösen annak tekintetében, hogy a költségvetés akkoriban nem volt teljes egészében biztosítva. Ilyesmi sajnos előfordul. Mindenképpen arra törekszünk, hogy hatékonyak legyünk, akár a korábbi rossz tapasztalatokból is tanulva. Most már a vége felé tartunk, még megközelítőleg másfél évről van szó. Pontos dátumot a jövő év elején mondhatok, egyelőre még azért sem, mert szeretem tartani magamat a művelődési minisztérium terveihez. Ez egy nagyon fontos projektum, úgy állami, tartományi, mint regionális szinten is. Az épületben majd sokféle programot lehet szervezni, a felépítése után a gazdag tartalomról kell gondoskodni. Persze jobb lett volna, ha jóval korábban elkészül. Sokat kellett várni, de ez a várakozás megéri. Nagy erőfeszítésébe telik ez úgy az államnak, mint a tartománynak és Szabadka önkormányzatának is. Összetett projektumról van szó, de már látjuk a végét – fejtette ki a miniszter, aki megcsodálta a Zsinagógát is.

– A Zsinagóga felújítása óriási vívmánynak számít. Elképesztően jól fest az épület, ez is köszönhető az erőfeszítésnek, a pontosságnak, a szakértelemnek és a tudásnak. A Zsinagóga Szabadka kulturális tradíciójának és turizmusának a szempontjából is jelentős. Amikor a kulturális értékekről van szó, valahogy mindig szóba kerül a turizmus is, de a mai világunkban nem is igazán választható szét ez a kettő – mondta Vladan Vukosavljević, aki a Zsinagóga után a Szabadkai Városi Múzeumba látogatott el.

Hulló Istvántól, a múzeum igazgatójától, elöljáróban megtudhattuk, hogy két állandó tárlatuk van, a természeti és a művészeti osztályé, pontosabban a Vajdasági Magyar Képtár, de szeretnék a régészeti, a néprajzi, valamint a történelmi-történeti osztály egy komplex, áttekinthető, úgymond egész teret belakó tárlatát is összeállítani. Mivel azonban ez komoly pénzeszközöket igényel, ehhez kérik a művelődési minisztérium támogatását. Vladan Vukosavljevićet erre is kitért:

– A Szabadkai Városi Múzeum kiválóan működik, de valóban nagyon fontos lenne az olyan jellegű állandó tárlat létrehozása, amely bemutatja a város gazdag és sokszínű múltját. A múzeum ezt megérdemli, a művelődési minisztérium és az önkormányzat pedig készen áll arra, hogy ezt pénzbelileg is támogassa. A tervek szerint erre is sor kerülhet, és a jövő év végéig megnyílhat a tárlat a nyilvánosság előtt. Szabadka szépen fejlődik, érdekes események zajlanak ebben a városban, intenzív munka folyik, a projektumok pedig jól haladnak. A város kulturális élete élénk és ez biztató. Sok minden meg lett valósítva, de van még mit tenni. Összegzésképp elmondhatom, hogy elégedettek vagyunk a látottakkal – szögezte le Vladan Vukosavljević.