2024. április 18., csütörtök

Tudásra alapozott fejlődés

Az év első öt hónapjában 15,8 százalékkal nagyobb értékben érkezett közvetlen külföldi beruházás Szerbiába

Szabadkán értékelte és értékeli a következő órákban a szerb kormány aktuális összetételének egyéves munkáját Ana Brnabić, miniszterelnök, aki a kormány tagjainak kíséretében érkezett az észak–bácskai településre. Mint azt elmondta, fontosnak tartja, hogy a kormány találkozzon a polgárokkal, személyesen számoljon be az elmúlt egy év munkájáról és első kézből tájékozódjon az emberek problémáiról, illetve minden másról, ami foglalkoztatja őket.

A szerb kormány első embere látogatását a Norma Group vállalat termelési részlegének a megtekintésével kezdte. Az elsősorban autóalkatrészeket gyártó német vállalat 2011-ben költözött be a szabadkai Vámszabad övezetbe, jelenleg 9 ezer négyzetméteres területen folyik a termelés. A vállalat eddig 32 millió euró értékben valósított meg beruházást Szerbiában, alkalmazottainak száma az elmúlt hét évben 327-ről 1134-re növekedett. A hivatalos kimutatások szerint a Norma Group Szabadka és környékének egyik legjelentősebb munkaadója, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Mint azt Thomas Kraus, az EJT-EMEA Norma Group igazgatóhelyettese elmondta, a vállalat bekapcsolódott a duális oktatás rendszerébe, több középiskolával és egyetemmel is együttműködik. Thomas Kraus azt is fontosnak tartotta aláhúzni, hogy a vállalat, korszerű és jó munkaadóként, igyekszik hozzájárulni Szerbia és a térség gazdasági, valamint társadalmi átalakulásához.

A Norma Grouphoz hasonló vállalatok hozzájárulnak az életszínvonal jobbá tételéhez és Szerbia gazdaságának az erősítéséhez, emelte ki beszédében Ana Brnabić, mondván, hogy a német vállalat a felelősségteljes üzletelés iskolapéldája. A Norma Group csatlakozott a duális oktatás rendszeréhez – egyébként Szabadkán 300 diák részesül az oktatás ezen formájában –, emellett pedig új technológiákat honosít meg Szerbiában, és mindezzel a kormányt segíti Szerbia korszerűsítésében, hangsúlyozta a miniszterelnök, majd a tavalyi, a külföldi beruházásokkal kapcsolatos mutatókról számolt be: 2017-ben 2,6 milliárd euró értékben érkezett közvetlen külföldi beruházás Szerbiába, míg idén az év első öt hónapjában 1,1 milliárd euró, ami 160 millió euróval, vagy 15,8 százalékkal több, mint a tavalyi év ugyanazon időszakában. A kormányfő ezt követően ígéretet tett arra, hogy úgy a köztársasági, mint a tartományi kormány, a jövőben is azon lesz, hogy jobb életszínvonalat teremtsen Szerbia minden polgárának.

A folytatásban Marko Čadež, a Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke szólt az egybegyűltekhez, Szerbia üzleti légkörét és az országban rejlő lehetőségeket méltatván. Mint azt kiemelte, Szerbia a világ tizenöt legvonzóbb országának az egyike, a külföldi beruházók mind nagyobb biztonságban érzik magukat az országban. A kormány aktuális összetétele az elmúlt egy évben jelentősen jobbá tette az üzleti légkört, elérte, hogy minden egyes alakuló vállalatot külön munkacsoport kísérjen, emellett pedig a lehető legmagasabb szintre emelte a vállalkozói szférával való együttműködést, annak véleményét egyebek mellett a gazdaságot érintő törvénymódosítások meghozatalakor is kikérte, illetve figyelembe vette, emelte ki Čadež.

A gyárlátogatáson Igor Mirović, tartományi kormányfő és Bogdan Laban, Szabadka polgármestere is részt vett.

A folytatásban a miniszterelnök és Mladen Šarčević, oktatási miniszter megtekintették a Vegyészeti-Technológiai Iskola épületének a felújítási munkálatait. A szóban forgó oktatási intézmény egyebek mellett arról ismert, hogy a diákoknak a vállalkozói magatartást, illetve szellemiséget is oktatja, azaz megpróbálja átadni nekik a vállalkozói ismereteket. A vállalkozói szellemiségű oktatás nemcsak Szerbiában, hanem Európa és az Európai Unió államaiban is az egyik legaktuálisabb kérdés, hiszen az általánosan elfogadott felfogás szerint pozitívan befolyásolhatja a magánszférát és ezzel az államok gazdaságát. Egy, az Európai Bizottság számára készített felmérés szerint az ilyen jellegű oktatásban részesült tanulók és hallgatók háromszor, vagy akár hatszor nagyobb valószínűséggel indítanak vállalkozást későbbi életük során, mint azok, akik nem részesülnek vállalkozói készségekkel kapcsolatos oktatásban.

Nikola Marković, az intézmény igazgatója köszönetet mondott a köztársasági kormánynak és a szabadkai helyi önkormányzatnak, amiért támogatta az iskolát abban, hogy a 121 éves épület hamarosan ismét a régi fényében tündökölhessen. Az iskolában jelenleg 620 diák tanul. Az igazgató hiszi, hogy az intézmény a helyi gazdaság fejlődésének a generátora lehet. Olyan tudást igyekeznek nyújtani a diákoknak, amely felkészíti őket az életre, segíti későbbi szakmai érvényesülésüket és biztos megélhetéshez juttatja őket, hangsúlyozta Nikola Marković.

Mladen Šarčević szavai szerint ez az iskola Szerbia egyik legjobb oktatási intézménye, számos középiskola elleshetné a módszereit. Az intézmény teljes egészében az új oktatási stratégia szellemiségében működik, emelte ki a miniszter, hozzátéve, hogy az épület felújítási munkálatai 160 millió dinárba kerülnek.

A gazdaság és az életszínvonal javítása mellett a köztársasági kormány számára az oktatás megreformálása, minőségesebbé, illetve korszerűbbé tétele a legfontosabb, mondta Ana Brnabić. A modern kornak modern tudásra van szüksége, nyomatékosította a kormány első embere.

Szerbiának olyan oktatásra van szüksége, amelynek köszönhetően bátor, kezdeményező, vállalkozószellemű fiatalokat nevelünk ki. Olyanokat, akik nem várják, hogy valaki munkát adjon nekik, hanem mernek vállalkozni. Az államnak az a feladata, hogy a fiatalokat minden lehetséges eszközzel támogassa, esetleg úgy, hogy a fiatal vállalkozókat a vállalatalapítást követően egy éves időtartamban mentesíti az adófizetés kötelezettsége alól. Szerbia célja, hogy minél több kis- és középvállalkozás alakuljon – fogalmazott Brnabić.