2024. április 16., kedd

(Újból) gazdát keres a Jugoremedija

Radovan Savić, a nagybecskereki Jugoremedija gyógyszergyár csődeljárási igazgatója a napokban közzétette a tönkrement gyár vagyonának újabb eladási felhívását. A feltételek ugyanazok maradtak, mint a korábbi (eredmény nélkül végződő) árveréseken.

Az egykor jó nevű vállalat vagyonát mintegy 3,9 milliárd dinárra becsülik, a pályázaton való részvételhez 777 millió dinárt kell letétbe helyezni, míg a pályázati dokumentációért az érdeklődőknek 500 ezer dinárt kell fizetniük.
A Jugoremedijában 2012-ben indult csődeljárás, 2016 óta pedig felszámolás alatt van. Jogi személyként próbálnak új tulajdonost találni. A vállalat vagyonához tartozik a 73,5 ezer négyzetméteres ipari komplexum, amelyben a gyógyszergyár munkacsarnokai, fűtőháza, energiabiztosító részlege, raktára, ügyviteli épülete és más létesítményei vannak, valamint egy lakás, 25 személygépkocsi és a gyár egyéb leltári tárgyai. A gyógyszergyár vagyonának jelentős részét képezik a gyógyszergyártási szabadalmak is (összesen kilenc gyógyszerről és 12 gyógyászati készítményről van szó), amelyeket egy ideig ideiglenesen használt a gyár bérlője (az újvidéki Union Medic), és most nem akarja visszaadni a tulajdonosnak. Az ügy most a nagybecskereki Gazdasági Bíróság előtt van, és így a leendő ítélet is a vagyon tárgyát képezi.
Az ajánlatokat augusztus 6-án, délben a gyár épületében fogják felbontani. 2018 februárjára egy árverezés már be volt jelentve, de időnap előtt le kellett mondani, mivel egyetlen érdeklődő se vette meg az eladási dokumentációt és nem fizette be a törvényben meghatározott letét összegét.