2024. március 29., péntek

Megszerettetni az olvasást

Már általános iskolában el kell kezdeni az olvasás népszerűsítését

A szabadkai Széchenyi István Általános Iskolában szeretnek a diákok olvasni. A könyveket szívesen cserélgetik egymás között is, a nyár folyamán versenyeznek, hogy ki olvas többet, a régi és az új könyveknek egyaránt örülnek. Dudás Ágnesnek, az iskola könyvtárosának munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek élvezettel olvasnak. Hogyan lehet könyvet ajánlani az alsósoknak, hogyan lehet az olvasást megszerettetni: erről beszélgettünk a könyvtárosnővel, aki könyvtári órák néven szakkört is tart a gyerekeknek.
– Az alsó tagozatosok szeretnek olvasni, a meglévő házi olvasmányok mellett előszeretettel forgatják a mesekönyveket, verses könyveket, enciklopédiákat, lexikonokat. Ötödikben és hatodikban a választott házi olvasmányok mellett kedvelik az ajánlott házi olvasmányokat, amelyekből ők választhatnak, ezeket nagyobb előszeretettel olvassák. Hetedikben és nyolcadikban csappan az olvasási kedv. Három éve az alsósoknak szakkört indítottunk, könyvtári órák néven, ahol heti egy alkalommal találkozunk. A szakkör lényege a beszédfejlesztés és az olvasás iránti érdeklődés felkeltése – hallhattuk a könyvtárosnőtől, aki arról is beszélt, hogy hogyan lehet könyvet ajánlani a diákoknak, mivel a gyerekek maguk nem feltétlen tudnak választani.
– Kedvcsinálóként érdemes néhány mondatban bemutatni a könyvet. Ha erre már rákaptak a gyerekek, akkor kérni szoktam, hogy hozzák el a kedvenc könyvüket, és mutassák be a társaiknak. Így kedvet kapnak más könyvekhez is, és kölcsön kérhetik egymástól. Ennek a célja nemcsak az, hogy a gyerekek ezáltal új könyvekhez jussanak hozzá, hanem a szokás kialakítása az olvasásra, valamint arra, hogy egymásnak kölcsönözzenek, és vigyázzanak más személyes tárgyára. Elég népszerű a szakkör, ahol az elmélet, és a hangos olvasás mellett az év végén mesedramatizációval is foglalkozunk. A diákok itt kibontakoztathatják színészi képességeiket, majd az előadást a szülőknek be is mutatjuk. Ezt is nagyon szeretik a gyerekek. A könyvtári óra lényegében egy plusz magyaróra, ahol játék keretén belül tanulnak a gyerekek.
A nyári szünidőben az iskolai könyvtár nem üzemel, ám az olvasás ekkor sem marad félbe.
– Ajánlani szoktam, hogy a nyáron forduljanak nyugodtan a Szabadkai Városi Könyvtárhoz, vagy egymáshoz. Tudják, hogy kinek milyen könyve van otthon, ezeket kölcsönzik egymásnak is. A vakációra szoktam ajánlani könyveket. A könyvtári állományunk bővítésre szorul, a gyerekhéten a gyerekek is adományozhatnak könyvet, valamint a Magyar Nemzeti Tanács által is hozzá tudtunk jutni új könyvekhez. Ha frissül az állomány, a gyerekek szívesen kiveszik az új könyveket, viszont jó ajánlás mellett a régieket is előszeretettel forgatják. Azt szoktam tanácsolni a gyerekeknek, hogy napi szinten olvassanak 15 percet, ami később szokássá válik. Ha ez bejáródik, és megszokja a gyerek, egy idő után érezni fogja a hiányát annak, ha nem olvas. Érezni fogja, hogy ezek nem elherdált percek, feltöltődik tőle, érzi majd, hogy fejlődik a szókincse, és hogy ez jó. Szeptemberben mindig felírjuk, hogy ki mit olvasott, ami egyfajta versenyként is működik, szintén motiválva a gyerekeket arra, hogy többet olvassanak – nyilatkozta Dudás Ágnes, aki biztatja a gyerekeket az olvasás szeretetére.