2024. március 28., csütörtök

Fonalgrafikai táborzáró

A gyermekek körében is népszerű kézimunka-irányzat

Negyedik alkalommal gyűltek össze felnőttek és gyermekek a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ kézműves szakosztálya szervezésében a helyi Művelődési Házban, hogy az egyre népszerűbb fonalgrafikai öltésekkel foglalkozzanak.

A foglalkozások a mélykúti Börcsökné Kiss Erzsike szakmai vezetésével folytak munkanapokon, aki a pénteki táborzáró kiállítás alkalmával elmondott köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a legkisebbek részéről is aktív érdeklődés mutatkozik a fonalgrafika iránt.

– Úgy látom, hogy nem lankad a kedv, szívesen vesznek részt a gyerekek a foglalkozásokon. Ha előveszik a négy évvel ezelőtti munkákat azok az anyukák, akiknek a gyermeke 4. alkalommal vett részt a táborban, láthatják az egyértelmű fejlődést. A fonalgrafika nemcsak a kézügyességet fejleszti, hanem a logikus gondolkodásra és a koncentrációs készségre is hat. Hatalmas dolog, hogy az okostelefon és a számítógép bűvköréből kézműves foglalkozással ki tudjuk „robbantani” a gyerekeket. Köszönöm minden felnőtt és gyermek résztvevőnek, hogy ilyen nagyszerű hangulatban tölthettük együtt a tábort – zárta gondolatait Börcsökné Kiss Erzsike vezető oktató.

Bece Angéla, a helyi Tarka Virág kézimunkacsoport vezetője elmondta, hogy 34 gyermek látogatta a Fonalgrafikai tábor foglalkozásait délelőttönként, és délutánonként 20 bácskossuthfalvi, illetve topolyai felnőtt érkezett elsajátítani az alapokat, vagy tökéletesíteni az addigi tudását.

Gogolyák Gabriella, az Ady Endre Művelődési Központ elnök asszonya felhívta a kiállításon megjelenők figyelmét arra, hogy akik kedvet kaptak a kézműveskedéshez, azokat várják keddenként a kézimunkacsoport foglalkozásaira.