2024. március 29., péntek
WIMBLEDON

Györe menthette volna a játéknapot

Lajovićot Federer, Krajinovićot Jarry, Krunićot Brengle múlta felül – Murray visszalépett, Stephens kiesett

Szerbiai szemszögből nézve az idei Wimbledon nagyon rosszul kezdődött. Már az első napon kiesett három itteni játékos, a napot pedig csak a zentai Györe László menthette volna meg, de az este fejeződött meccsen kikapott az olasz veterán Paolo Lorenzitől.

Roger Federer és Dušan Lajović meccsén a svájcinak másfél óra sem kellett a győzelemhez, amely során ötször nyerte el a szerb adogatását. Valamivel korábban Filip Krajinović is kiesett, hisz a hosszú kihagyás után nincs teljes formában. A zombori teniszező így is egyenrangú volt a fiatal chilei Nicolas Jarryval, ám a harmadik játszmában nem használta ki az alkalmait. A férfitorna egyébként még el sem kezdődött, máris egy volt bajnoka nélkül maradt, hisz sérülése kiújulására hivatkozva Andy Murray visszalépett, az első kisebb meglepetés pedig a horvát Borna Ćorić veresége az orosz Danyiil Medvegyev ellen.

Aleksandra Krunić jól kezdett, 6:2, 2:0-ra vezetett az amerikai Madison Brengle ellen, azután fordult a kocka, Brengle került nagy fölénybe, amit kamatoztatni is tudott.

A nőknél az első nagy meglepetést Donna Vekić okozta. Az eszéki lány kemény tenyeresekkel ütötte ki a ranglistán 4. amerikai Sloane Stephenst, a Roland Garros döntősét.

Késő este rajtolt Wimbledonban Babos Tímea, Novak Đoković és Fucsovics Márton pedig ma kezdik a szereplést.

A számítás pontosnak bizonyult, Györe László a legújabb ranglistán a 90. helyet foglalja el, Đoković a tavalyi eastbourne-i pontok levonása után 21. A magyarok közül Piros Zsombor haladt csaknem száz pozíciót az egy héttel korábbi pontok elszámolása után. A naprakész listán, amely már a tavalyi wimbledoni időszak pontjait sem tartalmazza, Đoković lecsúszott a 30. helyre, s két győzelem kell neki, hogy újra Krajinović elé álljon be. A perugiai pontok nélkül Györe ötöt csúszott vissza, Piros pedig, aki e héten a spanyol Bakióban játszik, már a legjobb 400 között foglal helyet.

A legszűkebb élcsoportban semmi sem változott, Nadalnak Wimbledonban nyolcaddöntő kell, hogy megőrizze az első helyet, a nőknél pedig, ha Caroline Wozniacki vinné el a serleget, Simona Halep döntőbe jutással védi meg biztosan az élpozíciót.

A szerbiai és magyar helyezések, férfiak: 21. Đoković 1715, 30. Krajinović 1489, 49. Fucsovics 997, 58. Lajović 920, 90. Györe 648, 99. Troicki 582, 162. Milojević 351, 182. Balázs 313, 183. Kecmanović 310, 209. Krstin 281, 222. Petrović 256, 278. Zekić 195, 408. Piros 96, 412. Tepavac 94, 416. Valkusz 93, 459. Tipsarević 81, 567. Nagy 55, 823. Miladinović 21 pont stb. Nők: 38. Babos 1300, 39. Krunić 1210, 149. Stollár 396, 187. Radanović 306, 222. N. Stojanović 240, 233. Jorović 225, 246. Danilović 207, 304. Arn 163, 324. Jakšić 141, 343. Gálfi 128, 390. Jani 99, 393. Bondár 98, 399. Bukta 96, 400. Udvardy 95, 567. Janković 51, 700. Totka 29, 715. Lukács 27, 728. Vuković 26, 894. Jovanovski 14 pont stb.