2024. március 29., péntek

Ismét heten kapnak községi díjat Óbecsén

A bizottság 12 jelölt közül választotta ki azokat, akik a község napján átvehetik a plakettet

Ahogy 2010 óta minden évben, úgy az idén is hét személy vagy szervezet képviselője veheti majd át augusztus elsején, a község napján a községi díjat. A jelöltekről az Óbecse község évi díját és Óbecse község díszpolgára címet odaítélő bizottság döntött a napokban.

Petar Pješčić, a PIK Mezőgazdagi Kombinát vezérigazgatója gazdasági szereplőként veheti majd át a díjat, aki 2015 óta vezeti a község legnagyobb vállalatát. Gazdasági eredményei, a sport, a kultúra, a civil szféra támogatása és Óbecse társadalmi fejlődését elősegítő munkája miatt a Műszaki Iskola javasolta őt erre az elismerésre.
Az őt javasló Műszaki Iskola is megkapja a községi díjat: a több mint 130 éves oktatási intézmény a község gazdaságának az igényeit figyelembe véve, a duális képzés bevezetésével és a technológiai fejlődéssel lépést tartva indít tagozatokat elsősorban gépészeti és elektrotechnikai területeken. Az iskola a KNOTT Autoflex YUG Kft.-nek köszönhetően került a jelöltek közé.
A termelők által előterjesztett Angyal János, az óbecsei Agropromet Kft. kereskedelmi igazgatója képviseli a mezőgazdaságot a jelöltek sorában, az ő esetében a terület fejlesztése, a projektekben való részvétele és a szakképézések szervezése mellett elsősorban a fiatal gazdák támogatásában kifejtett sikeres munkásságát értékelték.
Sípos Tibor nyugalmazott jogász, festőművész a művészetek képviselőjeként részesülhet ebben az elismerésben, aki nem csak képzőművészetével, de társadalmi szerepvállalásával is tekintélyt vívott ki magának. Az ő jelölését a VMSZ, a VMDP és a MEP alkotta koalíció terjesztette be.
Marko Tomićević válogatott kajakost az óbecsei kajak-kenu klub javasolta a községi díjra. Az ország egyik legeredményesebb sportolója, az ezer méteres K2-esben világcsúcstartó, friss Eb-bajnok és olimpiai ezüstérmes kajakos szerénységének és kitartásának köszönhetően az óbecsei fiatal sportolók példaképe lett.
A községi díjra a VMSZ, a VMDP és a MEP alkotta koalíció jelölte, de az év vajdasági családi orvosa címet a lakosság szavazatainak köszönhetően nyerte el az idén dr. Koncz Gyula háziorvos, a péterrévei egészségügyi állomás vezető orvosa. Esetében politikusok, civilek egyaránt az egészségügy területén végzett kiemelkedő tevékenységét, példamutató emberi magatartását és értékes közösségi tevékenységét értékelték.
A teológia területén Dejan Stanojev óbecsei pravoszláv püspöki helynök lesz az idei díjazott, aki a keresztény ünnepekről történő közös megemlékezésekkel, de mindennapos munkásságával is nagyban hozzájárul a tolerancia szellemiségének az ápolásához Óbecsén. Jelölése a Picoder Polgári Egyesületnek köszönhető.
Minden évben legfeljebb heten részesülhetnek a község éves díjában, az idén 12 javaslat közül választhatott a bizottság. A jelöltek között volt még Lapis István nyugalmazott fizikatanár és felesége, Lapis Katalin kémiatanár (javaslattevő: Óbecsei Gimnázium), Fazekas Róbert vállalkozó (javaslattevő: VMSZ-VMDP-MEP koalíció), Zserbó Cuikrászda (javaslattevő: VMSZ-VMDP-MEP koalíció), Tóth Kása Piroska, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör egyik alapítója (javaslattevő: VMSZ-VMDP-MEP koalíció) és a Than Fivérek Értelmiségi Kör (javaslattevő: Farkas Béla).
A bizottság által előterjesztett jelöltekről pénteki ülésén szavaz majd a községi képviselő-testület. A községi díjakat plakettek formájában a községnapi díszülésen, augusztus elsején adják át a díjazottaknak.