2024. március 28., csütörtök

Horst Seehofer hétfő délután tárgyal Angela Merkellel menekültügyi vitájukról

Hétfő délután 17 órától tárgyal Horst Seehofer német belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke Angela Merkel kancellárral, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökével menekültügyi vitájukról, a megbeszélést Berlinben tartják a CDU  székházában. Markus Söder bajor miniszterelnök jelezte, hogy a CSU készen áll a kölcsönös engedményeken alapuló megegyezésre.

Horst Seehofer hétfő hajnalban pártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségi ülése után tett nyilatkozatában elmondta, hogy felajánlotta lemondását pártelnöki és miniszteri tisztségéről, de előbb tesz egy kísérletet a nézeteltérések rendezésére.
Mint mondta, ezzel engedményt tesz Angela Merkelnek.
A vita arról szól, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain - a bajor-osztrák határ három átkelőjénél - az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérőktől.
Horst Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani ezeket az embereket. Angela Merkel és a CDU szerint ezt nem lehet bevezetni egyoldalúan, a szigorítás feltétele, hogy legyenek megállapodások az érintett társországokkal a menedékkérők visszafogadásáról.
Szakértői becslések szerint havonta legfeljebb néhány száz máshol már nyilvántartásba vett menedékkérő igyekszik bejutni Németországba a bajor-osztrák határ ellenőrzés alá vett pontjain.
Markus Söder bajor miniszterelnök, a CSU egyik vezető politikusa hétfő délelőtt Münchenben tett nyilatkozatában kiemelte: meglepetésként érte a CSU elnökségét, hogy Horst Seehofer a kancellárral folytatott vita miatt kilátásba helyezte lemondását.
Hozzátette: a CSU nem kívánja felszámolni a CDU-val közös frakciót a szövetségi parlamentben (Bundestag), és a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) közös kormányát sem.
A CSU "készen áll a kompromisszumokra, a politikában ennek mindig így kell lennie" - fogalmazott.
Elmar Brok CDU-s európai parlamenti (EP-) képviselő szerint van még lehetőség a szakítás elkerülésére. Az EP külügyi bizottságának korábbi elnöke a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak hétfőn azt mondta, hogy "nagy a mozgástér", de Horst Seehofer eredeti álláspontjára nem lehet felépíteni a megoldást, mert az SPD nem osztja a belügyminiszter nézeteit , így a koalíció felbomlásához vezethet, ha ragaszkodik a máshol már regisztrált menedékkérők feltétel nélküli visszafordításához.
Az SPD Bundestag-frakciójának ügyvezetője, Carsten Schneider a ZDF országos köztelevízióban hétfőn a német demokráciát súlyosan megterhelő színjátéknak nevezte a CDU és a CSU vitáját. Kiemelte, hogy a CSU csak a bajorországi törvényhozási (Landtag) választás miatt fordul szembe a kancellárral. Ezzel azonban egész Németországot elszigeteli, ami nem arról tanúskodik, hogy a bajor regionális párt teljes mértékben tisztában van a szövetségi kormány tagjaként viselt felelősségével.
Megfigyelők szerint a testvérpártok között a határigazgatásról a nemzetközi migrációs válság 2015-ös elmélyülése óta változó intenzitással zajló konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy a csak Bajorországban működő CSU választói támogatottsága gyengül, így elveszítheti abszolút többségét az októberi Landtag-választáson.
A német és a bajor politika új, a CSU-tól jobbra álló szereplője, az Alternatíva Németországnak (AfD) választói támogatottsága viszont emelkedik, és a jelek szerint a CSU a migrációs válság eddigi kezelésének éles bírálatára építő és a határok lezárását követelő vetélytárs politikájához hasonló irányt követve próbálja visszaszerezni az elpártolt szavazókat.
A konfliktus következménye akár a CDU/CSU testvérpárti szövetség és a kormánykoalíció felbomlása is lehet, ha Horst Seehofer a kancellár egyetértése nélkül ad utasítást a határigazgatási szigorításra, mert ebben az esetben Angela Merkel kénytelen lenne meneszteni a minisztert.
Amennyiben Horst Seehofer valóban távozik tisztségeiből, kiesik a német politika első vonalából, mert nincs mandátuma a Bundestagban vagy a müncheni Landtagban.
Angela Merkel az EU pénteken véget ért brüsszeli csúcstalálkozóján kormányközi megállapodást készített elő Görögországgal és Spanyolországgal arról, hogy visszafogadják azokat a menedékkérőket, akiket feltartóztatnak a német határon és kiderül róluk, hogy regisztrálták már őket Görögországban vagy Spanyolországban.
Beszámolója szerint további 14 társország részéről jelezték, hogy hajlandóak tárgyalni egy államigazgatási szintű megállapodásról, amelynek témája  menedékkérők visszafogadása a Dublin III. EU-s menekültügyi rendelet keretében. Ezek a tervezett megállapodások azokra a menedékkérőkre vonatkoznak, akik bejutnak Németországba és kiderül róluk, hogy valamely társországban már regisztrálták őket, és ezért a Dublin III. rendelet értelmében az adott országban kell lefolytatni menedékjogi eljárásukat.
Angela Merkel a ZDF-nek vasárnap azt mondta: a kormányközi és az államigazgatási megállapodásokkal ki lehet váltani a nemzeti szintű intézkedéseket. Hangsúlyozta: továbbra is kitart amellett, hogy nem lehet egyoldalúan, egyeztetés nélkül és más országok terhére bevezetni határigazgatási szigorításokat.
Horst Seehofer ezt vitatja, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy visszafordítsák a máshol már nyilvántartásba vett menedékkérőket.
A CDU elnöksége a vasárnapi berlini elnökségi ülésén kiállt a pártelnök-kancellár mellett. A tanácskozás után, késő este kiadott közleményük szerint az esetleges "egyoldalú visszautasítások rossz jelzések lennének európai tárgyalópartnereink felé".