2024. április 19., péntek

Módosították Zombor költségvetését

A módosításra mindenekelőtt a tavalyi büdzsé zárszámadása során kimutatott többlet elosztása érdekében került sor. A csaknem 50 millió dináros többlet a felsőbb hatalmi szintek által folyósított, de el nem költött eszközökből és a közlekedési bírságokból halmozódott föl.
Emellett egyes költségvetési fölhasználók jelezték, hogy a törvényes működésük érdekében bizonyos eszközöket át kell csoportosítani részesedésükben, s ez meg is történt.
Az elsődleges költségvetési határozathoz képest a módosítás 119 millió dinárral, illetve 3,8 százalékkal növeli a bevételt. A kiadások ugyanakkor csökkenthetők, így a városi közigazgatás és a városi tanács működésére szánt összeg 10 millió dinárral, a költségvetési tartalék 3 millióval, de más tételeken is lehet spórolni. A módosított büdzsé 3,247 milliárd dinárra rúg.
A költségvetés módosításával nem értett egyet minden helyi képviselő, így azt szavazattöbbséggel fogadták el a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén. Ezúttal a Szerbiai Szocialista Párt képviselői is csatlakoztak a Demokrata Párt körül kialakult ellenzéki csoportosuláshoz.