2024. március 29., péntek

Nyári programok a baptista egyházban

Idén is lesz Grain Game, ám az Ukulele elmarad – Kedvezményes táborok a baptista egyház szervezésében – Gyermekfoglalkozások a nyár további részében is

Elsősorban a gyerekek kapnak főszerepet a nyár folyamán a bácskossuthfalvi baptista gyülekezetben. Nyúl Zoltán lelkipásztor lapunknak elmondta, hogy vallási hovatartozástól függetlenül azokra a családokra is gondoltak, akik nem engedhetik meg gyermekeik számára, hogy tartalmas és egyben költségesebb táborokban élvezzék a nyarat.

– A rendkívül népszerű Ukuleletáborunkat sajnos az utolsó pillanatban lemondta a hangszer oktatásával évek óta foglalkozó amerikai Sowell család, ezért mindannyiunk nagy bánatára ezt az idén nem tudjuk megszervezni. A The Grain Game 2018 címet viselő játéktáborunk július 9-től 13-ig zajlik az idén, erre már lehet jelentkezni. Ezek a táborok szerte a világban nagy népszerűségnek örvendenek, és nekünk szerencsénk van, mert az ötletgazdájuk, Chip Riley ezúttal is megtisztel bennünket azzal, hogy rendkívül érdekfeszítő formában természettudományi – fizikai, kémiai – kísérleteket mutat be délelőttönként, a délutáni foglalkozások után pedig tábortűzzel fejezzük a napot. A táborba 8-tól 17 éves korig várjuk a gyerekeket, sok-sok játékkal, az angol nyelv csiszolásának lehetőségével. A tapasztalatok szerint mint egy 70 résztvevőre számítunk – tette hozzá Nyúl Zoltán, és azt is elmondta, hogy a tábor költsége a nappali bejáró bácskossuthfalvi és pacséri gyerekek részére 1500 dinárba kerül, azok a táborozók, akik a helyszínen is szeretnének aludni, ezt 3000 dinárért tehetik meg. Testvérek 2×400 dináros kedvezményben részesülnek. Bővebb információ, illetve jelentkezés a graingamemoravica@gmail.com elérhetőségen, vagy Nyúl Sára, Nyúl Sámuel és Nagypásztor Teréz Facebook-os profiljára üzenetet küldve lehetséges.

– Augusztusban még egy három napos tábort is szervezünk, illetve havonta egyszer szombatonként díjmentes foglalkozásokra várjuk a legkisebbeket. Legközelebb június 30-án zajlik egy ilyen alkalom, ahova 8 éves kortól 14 éves korig jelentkezhetnek azok a gyerekek, akik szeretnének egy-egy felhőtlen napot eltölteni, úgy hogy valami hasznosat is tanulnak – nyilatkozta a lelkipásztor, majd felhívta a figyelmet arra, hogy ezúttal is szívesen fogadják a táborokat támogató önkéntes adományokat.

– Ebben az évben is várjuk azoknak a felajánlását, akik szeretnék zökkenőmentessé tenni a nyári foglalkozásainkat azon gyermekek részére, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak még ezt a kedvezményes árat sem. Illetve a táborokba étel és üdítő formájában adományokat is elfogadunk. Az anyagi felajánlást az Udruženje BMC, Bácskossuthfalva, Pacséri út 14-es címzett feltüntetésével fizethetik be a 355-3200405515-44-es számlaszámunkra – fejezte be gondolatát Nyúl Zoltán, aki emellett elmondta még azt is, hogy a gyülekezet korszerű konyháját belga önkéntesek segítségével augusztusban fejezik be, és már ennek mentén tervezik az előttük álló programokat. Továbbá megtudtuk azt is, hogy ha már az Ukuleletábor elmarad, és a keretében megszokott countrykoncertre az idén nem számíthatnak a zenekedvelők, a nyár hagyományos hangverseny nélkül mégsem múlhat el. Ezúttal a Játéktábor keretében a péceli Baranyi Ivett és családja koncertezik majd Bácskossuthfalván.