2022. június 28., kedd

A nosztalgia labirintusa Magyarkanizsán

A labirintusok és alagutak városává kiáltható ki lassan Magyarkanizsa, ahol mindig történik valami. Hol ezért, hol azért érezhetjük, hogy a csönd városába bekúszik a pezsgés, és vannak olyan emberek, akár helyiek, akár távolabbról érkezők, akik tesznek arról, hogy ne negatív értelmet nyerjen ez a jelző.

Fotó: Jenei Klementina
Fotó: Jenei Klementina

Sokkal inkább utal a megnyugvásra, ugyanis Magyarkanizsának több olyan szeglete is van, ahol az ember lelki békére lelhet. Ilyen többek között az utóbbi időben elnéptelenedett Népkert is. Az egykori, pompás szórakozást nyújtó Pagoda, a Vigadó is itt található. Mára már csak a feljegyzésekből, régi fényképekről köszön vissza a letűnt kor szépsége, de a park még mindig nyugalmat sugároz, a hatalmas fák, a rendezett zöldövezet együtt lélegzik azzal, aki ott elsétál. Az épületek azonban már nem tetszetősek a szemnek, esetleg a léleknek, de jó megpihenni a hűst adó fák árnyékában, elmélázni azon, milyen élet lehetett itt egykor. Ezt a nyugalmat a Streamlet Művészeti Egyesület tagjai is megtapasztalták: itt készítették el ők tízen azt a rezidenciának nevezett megmozdulást (szó szerint is), amely valami különlegeset csempészett a hétfő estébe a magyarkanizsai Népkertben. Kilenc sárga installáció, melyből három nő bújt elő a Vigadó előtti tisztáson, a Pagodánál pedig két zenész. Ezzel szembesülhettek a látogatók. De hogy mi is volt ez, azt Kiss Anikó, az egyesület alapító tagja mesélte el.

– A régi időkre emlékezünk vissza, ugyebár itt egy franciakert állt egykor. Mi, akik a kilencvenes években nőttünk föl, az itteni környezetből a bokrok és labirintusok emlékét őrizzük. Klájó Adrián szabadúszó kortárs képzőművészt kértük föl, hogy vezesse ezt az alkotóhetet, amikor egy összeválogatott csoport helytörténeti jelentőségű téma mentén a Vigadó és a Népkert tematikáján dolgoztak. Számunkra az volt a fontos, hogy beszéljünk a környezetünk egy olyan területéről, amely valaha fényárban úszott, és megértsük, meglássuk, hogy milyen volt. Vázsonyi Csilla tartott helytörténeti előadást nekünk, aki könyvet írt a Népkert és a Vigadó történetéről. A csoport tagjai képzőművészek, akik felépítették az installációt, továbbá táncosok, mozgásszínházzal foglalkozó fiatalok, zenészek, akik századfordulós muzsikablokkot állítottak össze, a végtermék pedig egy fotókiállítás lesz, amelyet a magyarkanizsai Sagmeister Laura festőnő műtermében mutatunk be az érdeklődők számára július 1-jén 19 órakor A nosztalgia labirintusa munkacímmel – mondta Kiss Anikó.

A fiatal művészek elsődleges célja ezzel a rezidenciával az volt, hogy teret adjanak térben és időben a kortárs alkotóknak, hogy együtt dolgozhassanak; a másodlagos cél pedig az volt, hogy egy helyi jelentőségű téma érintse meg a környezetet és őket is.

A kültéri intervenciót csodálkozva, néhányan értetlenül, de szeretettel fogadták Magyarkanizsán, ami kortárs ruhába öltözve indította el az asszociációk sorát, és mi más is lehetne ennél nagyobb sikerélmény a művészek számára? Megidézték a kor hangulatát, sejtetve a letűnt idők szépségét, továbbadva és őrizve az emlékeket, éltették a Népkertet.