2024. április 19., péntek

Leckéztettek a horvátok

Akárcsak az oroszországi foci-vb-n, az e heti ATP-tornákon is remekeltek a horvátok, hisz Marin Čilić és Borna Ćorić is serleget nyert, a döntőben pedig a lehető legnevesebb ellenfeleket, Novak Đokovićot és Roger Federert győzték le.

Đoković az első játszmában 3:3-nál öt breaklabdát mentett, majd 6:5-ös vezetésnél nyerte el a horvát adogatását. A második játszmában az adogatók elemükben voltak, csak egy breaklabda volt, amely egyben Novak meccslabdája is, de Čilić mentett, így a rövidítés döntött, amelyben a hajrában a horvát volt az ügyesebb. A döntő játszmában 3:3-ig haladtak fej fej mellett, azután a horvát nyert három játékot, ezzel a meccset is. Đoković egy év után játszott döntőt, és azzal is elégedett lehet, hogy a győzelmeket számláló öröklistán 801. diadallal a nyolcadik helyen beérte StefanEdberget, a ranglistán pedig feltört a 17. helyre.

A hallei torna vaskos meglepetéssel ért véget, hisz a fiatal horvátBorna Ćorić három játszmában vert rá a címvédő és világelső Roger Federerre. A svájci ezzel visszaadja az élpozíciót Rafael Nadalnak, Ćorić pedig pályafutása második tornagyőzelme révén feltör a legjobbját jelentő 21. helyre.

Milánóban a challengeren Györe László az első kiemelt, és selejtezős ellenféllel kezd, míg Peđa Krstin első riválisa a spanyol Pedro Martínez.

Az eastbourne-i ATP-tornán Fucsovics Márton a brit Cameron Norrie-val kezd, az 1. forduló érdekessége pedig a MurrayWawrinka meccs lesz. Ugyanott a női tornán Aleksandra Krunić a rajton a cseh Andrea Hlaváčkovával, Babos Tímea pedig a lengyel Agnieszka Radwańskával játszik. Antalyában a szintén füves tornán DušanLajović a selejtezőből feljutott szlovák Filip Horanskýval kezd.

Sikeres volt Ferganában Nikola Milojević, aki 12 futures után végre challenger tornát is nyert.

LONDON. – A Queen’s Club tornájának negyeddöntőjében: Chardy–Tiafoe 6:4, 6:4, elődöntő: Đoković–Chardy 7:6, 6:4, Čilić–Kyrgios 7:6, 7:6, döntő: Čilić–Đoković 5:7, 7:6, 6:3.

HALLE. – A férfitorna negyeddöntőjében: Ćorić–Seppi 7:5, 6:3, elődöntő: Federer–Kudla 7:6, 7:5, Ćorić–Bautista 3:2 – feladás, döntő: Ćorić–Federer 7:6, 3:6, 6:2.

BIRMINGHAM. – A női torna negyeddöntőjében: Buzărnescu–Szvitolina 6:3, 6:2, elődöntő: Kvitová–Buzărnescu 6:3, 6:2, Rybáriková–Strýcová 7:6, 6:4, döntő: Kvitová–Rybáriková 4:6, 6:1, 6:2.

MALLORCA. – A női torna negyeddöntőjében: Szevasztova–Tomljanović 3:6, 6:3, 6:1, Stosur–Riske 6:4, 6:2, elődöntő: Maria–Kenin 6:2, 2:6, 6:4, Szevasztova–Stosur 7:6, 6:1, döntő: Maria–Szevasztova 6:4, 7:5.

FERGANA. – A challenger elődöntőjében: Milojević–Myneni 6:4, 5:7, 6:0, döntő: Milojević–E. López 6:3, 6:4.

BUDAPEST. – A futures döntőjében: Piros–Dima 6:3, 6:2.

MILÁNÓ. – A challenger selejtezőjének 1. fordulójában: Mager–Tepavac 3:6, 6:2, 6:4.