2024. március 28., csütörtök
VÍZILABDA

Magyar ezüst, montenegrói arany

Montenegró győzelmével zárult a budapesti férfi vízilabda-világliga szuperdöntője, Vladimir Gojković együttese a 9:9-cel végződő rendes játékidőt követően az ötméterespárharc során 4:2 arányban múlta felül a magyar válogatottat.

A két együttes már a csoportmérkőzések során is találkozott egymással, akkor a tengerpartiak 12:9-re nyertek, így a döntő eredménye mindenképp előrelépés a Märcz-csapat számára, ugyanakkor bánhatják az elszalasztott lehetőséget, hiszen végig vezettek a mérkőzés során, a montenegróiaknak csak a hajrában sikerült egyenlíteniük. A büntetőknél folytatódott a hazai bizonytalanság, Vámos Márton és Zalánki Gergő kapufát lőtt, így Montenegró a története során másodszor, 2009 után idén is megnyerte a világligát.

A találkozót követően a magyar szövetségi kapitány, Märcz Tamás arcán is látszott a szomorúság, hiszen csapata remekül játszva közel állt a bravúrhoz, ennek ellenére joggal lehetett büszke. Reálisan értékelte a látottakat: „Először is szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki szurkolt, segített nekünk úgy ma, mint az egész héten. Nagy támogatás volt ez számunkra, jó volt így játszani. Gratulálok a montenegrói csapatnak, nagyon jól játszott, nehéz volt vele egyáltalán meccsben maradni. Ez sikerült, sőt volt esélyünk a győzelemre is, nem vallottunk szégyent. Megvan a győztes karakter a fiúkban! Megmutatták, hogy előre tudnak lépni: legutóbb kikaptunk Montenegrótól, most döntetlent játszottunk, legközelebb legyőzzük őket! Az ötméterespárbaj? Ilyen a vízilabda, szerencse kérdése is, nekik ment jobban.”

Eredmények, a 7. helyért: Egyesült Államok–Kazahsztán 9:3. Az 5. helyért: Horvátország–Ausztrália 10:8. A 3. helyért: Japán–Spanyolország 7:12. A döntő: Magyarország–Montenegró 9:9, ötméteresekkel 2:4.

Különdíjak

A legjobb fiatal játékos: Inaba Juszuke (japán)

Gólkirály (14 találattal): Inaba Juszuke, Alekszandar Ivović és Mlađan Janović (mindkettő montenegrói)

A legjobb kapus: Nagy Viktor

A legértékesebb játékos (MVP): Vámos Márton