A legtöbb tanárnak vannak olyan mondatai, témái, amelyek jellemzőek rá, amelyeket kimondva a diákok név nélkül is tudják, kiről van szó.
Nekem a két legtöbbet emlegetett témám a görög mitológia és a Biblia. A négy év alatt, amíg egy osztályt tanítok, nagyon sokszor hallják tőlem, hogy a mítoszokat és bibliai történeteket ismerni kell, mert ezek ismerete nélkül nemcsak a művészeti, kulturális alkotásokat nem tudják értelmezni, hanem a személyes életük is sokkal szegényebb lesz. Ezek a történetek ugyanis az emberiség hajnalán keletkeztek, és bennük van mintegy esszenciaként minden, ami egy ember életében fontos lehet. Manapság nagy jelentősége van az őssejtkutatásnak, léteznek már őssejtbankok, ahol az ember „ősállapotából” raktározzák el az „élet esszenciáját”, amelynek segítségével később bármikor hozzájuthatnak azokhoz a sejtekhez, amelyek lehetővé teszik a különféle betegségekből való kigyógyulást. Azt gondolom, hogy a mitológiai, bibliai történeteket nevezhetjük az ember lelki, szellemi őssejtjeinek, mert ugyanúgy, ahogy a köldökzsinórvér tartalmaz olyan anyagokat, amelyeket később különféle testi betegségek esetén a gyógyításban fel lehet használni, ezek a történetek is olyan mély alapkérdésekkel foglalkoznak, amelyek segíthetnek egész életünk során választ, megoldást találni a kérdéseinkre, nehézségeinkre.
Az a szomorú tapasztalatom viszont, hogy a diákok nagyon kevés ilyen történetet ismernek. A legalapvetőbb bibliai történeteket, neveket sem hallották még, azok sem, akik hittanra járnak. Évek óta küzdök ezzel a helyzettel, amelyet többféle módon próbáltam orvosolni. Az a baj ugyanis, hogy nagyon sok fontos történet van, amelyet ismerniük kellene, az idő pedig nagyon kevés, mert a tanterv követhetetlenül sok tananyagot ír elő, és ezekre a témákra egy-két órát irányoz elő, pedig sokkal több kellene, pontosan azért, mert úgy kerülnek a diákok középiskolába, hogy szinte semmit nem ismernek ezek közül.
Az idei tanévben volt egy elsős osztályom, és úgy kértem az órarendemet, hogy velük a heti négy órám egy napon, egymás után legyen, hogy nyugodtan el tudjunk mélyedni egy-egy kérdésben, végig tudjunk csinálni egy-egy témát. Létezik egy oktatásforma, amelynek projektoktatás a neve, és amely több európai országban hatékonyan működik, nálunk azonban sajnos még nagyon messze vagyunk annak a lehetőségétől, hogy alkalmazhassuk. Mivel azonban én nagyon sokat bosszankodtam már a 45 perces tanórák rendszere miatt, úgy döntöttem, hogy legalább ilyen módon kipróbálom ez a módszert. A tanév végén elmondhatom, hogy bevált a kísérlet, sokkal izgalmasabb, érdekesebb, hatékonyabb munkát tudtunk így végezni. Így most kipróbálhattam azt is, hogy hogyan lehet minél több mitológiai, bibliai történetet és a hozzájuk kapcsolódó kérdést megbeszélni.
Az osztály 28 tanulóból áll, két csoportra osztottam őket, és felének a görög mitológiából, a másik felének a Bibliából adtam egy-egy történetet, amelyekhez két feladatot kaptak: készíteniük kellett egy portfóliót és egy beszámolót. A portfóliót elektronikus formában kellett elküldeniük nekem, amelyben kötelező és választható feladatok voltak, pl. össze kellett gyűjteniük a saját történetükkel kapcsolatban minél több műalkotást, esszét kellett írniuk arról, hogy milyen általános emberi problémát dolgoz fel a történet, lehetett képzeletbeli interjút készíteni az egyik szereplővel, lehetett illusztrációt készíteni a történethez, vagy tudományos kutatási eredményeket, tényeket leírni a témával kapcsolatban. Miután elkészítették a portfóliót, mindenki órai beszámolót tartott a témájából, ami maximum 10 perces lehetett, képeket, filmrészletet, zenét mutathatott be illusztrációként, és az volt a célja, hogy az osztály megértse és megjegyezze a történetet, és elgondolkodjon arról a problémáról, amelyet az fölvetett. Miután minden történet elhangzott, mindenkinek írnia kellett egy történetet egy általa kitalált mitológiai lényről, amihez képzőművészet-órán rajzot is készítettek, és év végére el kellett készíteniük belőle egy kézzel összeállított könyvet is a rajzokkal és a hozzájuk fűződő történetekkel.
Az a lehetőség, amely számomra adott abban az iskolában, ahol tanítok, még mindig nagyon távol áll a valódi projektoktatástól, de ebből a piciből is látom, tapasztalom, hogy sokkal hatékonyabb, mint a jelenleg élő gyakorlat. Szeretném megérni azt a kort, amikor ez a módszer valóban alkalmazható lesz.
„A jövő iskolájának projektekben kell gondolkodnia. Ennek nem kedveznek sem a negyvenöt perces tanórák – amibe nem fér bele egy feladat közös átgondolása és megoldása –, sem pedig a rendszer rideg volta – ami tiltja és bünteti az információmegosztást feladatok közben.” (Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője)
