2024. április 19., péntek

Martonoson zajlik az élet

Mindenféle értelemben. Bár az utóbbi hónapokban attól volt hangos minden felület, hogy folyamatos az elégedetlenség és bosszankodás a polgárok körében a betelepült romák viselkedése miatt, ami megannyi kivetnivalót hagy maga után, de a hétvégén megpróbáltak erről megfeledkezni a polgárok. Szombaton ünnepelték a falu napját, ami egykor háromnapos ünnep volt, mára már csak egynaposra szűkült, de így is igyekeztek azt a napot tartalommal, jókedvvel és az egymásra való odafigyeléssel tölteni.

A délelőtti programokban a gyerekek kapták a főszerepet (Jenei Klementina felvétele)

A délelőtti programokban a gyerekek kapták a főszerepet (Jenei Klementina felvétele)

Reggel gyerekprogramokkal kezdődött a falunapi ünnep, melyben a helybeli kicsik majdnem mindegyike részt is vett. Az ügyességi játékokat Sőreg Anita, óvodapedagógus, óvodai testnevelő specialista vezette. Mint mondta, a gyermekek minden évben nagyon élvezik a mozgásos játékokat.

– Mozgásfejlesztő és ügyességi játékok, vetélkedők szerepelnek a programban, melyek mind azt szolgálják, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és megmérettethessék magukat olyan vetélkedőkben, amikkel nem biztos, hogy a mindennapokban találkozhatnak. – mondta Sőreg Anita, akitől azt is megtudtuk, a játéknak tétje van, a gyerekek fából készült, gravírozott érmet vihetnek haza nyereményként Martonos címerével.

A helyi közösség előtti téren táncházat tartottak a gyerekeknek élőzenével, míg a tisztáson néhányan bográcsban főzték az ebédnekvalót. Délben tűzoltó-bemutatót tartottak, majd este hattól a kultúrműsorban felléptek a helybeliek.

– Szerettük volna ezen a napon a család és az összetartozás fontosságára helyezni a hangsúlyt, de a gyerekek és felnőttek külön-külön is megtalálhatták a nekik megfelelő programokat. Sajnos, kevesen vállalkoztak főzésre és a kirakodóvásár sem túl nagy, de például a múlt héten lezajlott festőtáborban készült alkotások, melyeket a helyi közösségben lehet megtekinteni, gyönyörködtetik a szemet, a Búzavirág kézimunkacsoport is bemutatja munkáit, de a helységre jellemző, egykor nagyon fontos tevékenységnek számító kosárfonásról sem feledkezhetünk meg. – mondta Horváth Gergely.

A falunap este Aratóbállal zárult a helyi művelődési egyesületben, melyben gondtalan mulatással ünnepelhettek a martonosiak.