Dautbegovics Zoltán, újságírói körökben ,,dz” Doroszlón született, élt és halt a településéért. Saját maga is több ehhez hasonló búcsúztató írást is papírra vetett, alázatosakat, megbecsülése jeléül írtakat. Most rajtunk a sor, hogy köszönetet mondjunk, tisztelettel adózzunk. Keresztapámra, mindig rendületlen szakmai támogatómra emlékezem, családtagjai a nem kevesebb mint ötvenhét éven át odaadó férjre, az áldozatos apára, a legszeretőbb nagyapára, testvérre, sógorra, nagybácsira, a keresztszülőre emlékeznek, doroszlói közösségünk elkötelezett, aktív tagjára emlékezünk.
Dautbegovics Zoltán nem mindennapi életküzdelmeket tudhat maga mögött. 1940. január 17- én született. A helyi általános iskolában tanult, majd elvégezte az inasiskolát, ahol kitanulta az asztalos szakmát. Már fiatal korában sem kímélték az élet kihívásai, szerencsétlen eseményei, de megtörni egyik baj sem tudta. Egészségi állapota nem tántorította el attól, hogy családfenntartóként, közösségi munkásként tevékenyen részt vegyen szerettei és a falu életében. Előbb a Forum Lapterjesztő Osztályának alkalmazottjaként nejével együtt nemcsak a családi teendőkön, hanem az újságárusi munkakörön is sok évtizeden át osztozva, majd a helyi közösség munkásaként dolgozva, az egészséges testi épségű emberek erejét is meghazudtolva végezte munkáját. Nyugdíjazása után sem maradt tétlen.
Még a helyi közösségi munkája idején, szívbéli jóbarátja, az általa olyan nagyra becsült Herceg János akadémikus író biztatására kezdett újságírással foglalkozni. Több évtizeden át volt a Dunatáj hetilap, a Magyar Szó napilap, a Hét Nap hetilap, a Hírvivő, majd a Doroszló Portál tudósítója is. Megannyi viszontagsággal és emberi nehézségekkel jár ez a vállalás, ahogyan a közösségi munka is. Zoltán ez utóbbi területen sem vallott szégyent. Mindig érzékenyen és nagy szellemi frissességgel reagált az adott társadalmi állapotokra, a közlendő hírekre, az előtte álló közösségi kihívásokra. Több mandátumban tagja volt a doroszlói helyi közösség tanácsának, a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület vezetőségének, aktívan részt vett a doroszlói Szent Imre Egyházközség életében, a plébánia felújításában való részvételéért 2011-ben Őszentsége XVI. Benedek pápa díszoklevelét vehette át.
Mindezen tevékenységekben csaknem hatvan esztendőn keresztül volt elválaszthatatlan társa a feleség, Dautbegovics Rozália, akivel egészen fiatal korukban ismerkedtek meg, házasodtak össze és éltek együtt a legnagyobb szeretetben, odaadásban, mindig példásan takaros otthonuk fáradhatatlan gondozása, szépítése közepette. Olyan kapcsolat volt közöttük, amelyről azt szokták mondani, több mint házasság: bajtársi kötelék. Neje mellett a szívéhez legközelebb állók: lánya, Hajnalka, két unokája, Miriam és Joachim társaságában ma kísérték el utolsó útjára a doroszlói temetőben a falu legnagyobb krónikását. Nyugodjék békében!
