2024. április 18., csütörtök

Holnap Zombori Bogrács

A Zombori Nyár keretében holnap, szombaton tartják meg a sorrendben 21. Zombori Bogrács halfőző bajnokságot. A tűzgyújtásra 19 órakor kerül sor.

A főzés ideje alatt a Kulturica elnevezésű tamburazenekar szórakoztatja a vendégeket, 21 órától pedig a Garavi Sokak együttes muzsikál. A főzőverseny eredményét 23 óra körül hirdetik ki.
Ma egész napra lezárják a Szentháromság teret és a Zmaj Jovan utcát elválasztó útszakaszt, majd 14 órától nem lehet közlekedni a Párizsi utcában, a Laza Kostić utca és a gimnázium között, illetve a Lazar cár téren a Műszaki Szakközépiskolától a Szentháromság térig. Az útzárat vasárnap hajnalban oldják föl.
Persze mindez az időjárás függvénye, hiszen a rendezvényt már nem egy alkalommal elmosta az eső. Az időjárás-előrejelzés viszont nem mutat csapadékot, de szeles lesz az idő. Ez utóbbi még javára is válhat a Zombori Bográcsnak, mert az előző napokban a döghamvasztóból áradó átható bűz elrontotta a kézművesek kirakodóvásárában sétálók és a koncertezők élményét. Talán a bográcsozók feje fölül a füsttel együtt elfújja a szél a bűzt is.